Logisztikai bravúr 2.

Múlt héten sikeresen beszerződtek a könyvespolcok! :) bár ez sem volt egyszerű mutatvány ;)
Kriről nem árt tudni, hogy nőci létére úgy viszonyul a vásárláshoz, mint a pasik, nem hogy nem szereti, de inkább utálja. Viszont engem szeret és ezért sok mindenre hajlandó.
Arra is, hogy csütörtök délután 5 és 6 között a XI. kerületből átvágjon az Őrs vezéri téri IKEA-ba, kocsival, 9 millió fokban. Megbeszéltük, hogy ott találkozunk és a lehetőségekhez képest igyekszem mindent elintézni, mire odaér. Az volt az alapvetés, hogy mivel a komód is a külső raktárban volt (Kerepesi út másik oldala, Árkád mögött), ez is biztosan ott lesz, mert nagy darab. Tehát mire Kri odaér, elkészíttetem a számlát, kibányászom amit még szeretnék és már suhanhatunk is. Aha, na persze. Hiába 220 cm egyenként a doboz, ez az önkiszolgáló raktárban volt...
Mire Kri odaért, én már a piactéren bóklásztam, konkrétan a lámpáknál, telefonos navigáció alapján viszonylag hamar megtaláltuk egymást úgy, hogy nem kellett még1x körbemászni az egész áruházat. Elvergődtünk az önkiszolgáló raktárig, kevés dolgot vettünk közben (ami nagy szó!), szereztünk egy bevásárló kocsit (amiről még a múltkor megállapítottuk: jééé, ez tök jól gurul, nem teszkós!).
Az első megpróbáltatás az volt, hogy a raktár salgópolcairól a 23-34 kg-s dobozkákat hajítsuk át a bevásárló kocsira. Vicces látványt nyújthattunk. Hah! ez menni fog kiáltással megpróbáltam megmozdítani az egyik dobozt, jött is kifelé a szemem, mint a csigának... táska, szatyor, kisvirág lepakolódott a földre és ketten próbáltuk meg végrehajtani a feladatot. Egy kis huza-vona-ráncigatás-kocsi irányba állítás után elkezdtük megközelíteni a pénztárat. Ami nem volt kis mutatvány a kocsiról mindkét irányban túllógó, dögnehéz szekrényekkel a "platón". Volt közben némi visítozás: jajajajajaj! menj arrébb légyszi, mert nem tudom irányítani a kocsit és nem akarlak elütni! A pénztáron viszonylag hamar átjutottunk, mert véletlenségből sikerült úgy elhelyzni a dobozokat, hogy az összes vonalkód egy irányban volt :)
Nem is tudtunk róla, de most jött még a neheze. Levergődtünk a parkolóba, megtaláltuk a kocsit is. Kri szerencsére nem felejtette el kölcsönkérni apukája lehajtható hátsó ülésű kombi Astráját, így gondoltunk sitty-sutty bedobáljuk a cuccost a csomagtartóba és már itt sem vagyunk. Bár így is szükség volt némi pakolászásra, mert a Puntó kilukadt kipufogója helyett is aznap érkezett az új kipufogó rendszer, ami keresztben fért el a hatalmas csomgatérben. Segáz! kikapjuk, berakjuk a dobozokat, visszahajítjuk a kipufogót, leporoljuk kezünket és már száguldunk is haza! Ehhez képest a dobozok 5 cm híján nem fértek be... se vízszintesen, se keresztbe, se terpeszállásban, sem háttal, sehogy... Nincs más  hátra, tetőcsomagtartó. A következő lépések történtek:
1. kipufogó vissza a csomagtartóba.
2. szekrények (k. nehéz szekrények...) felpakolászása a tetőcsomagtartóra két nő által.
3. felrakott szekrények spaniferrel történő rögzítése...
A 3. pontnál elvéreztünk. Először is kibogoztuk a gyönyörű, telefontársaságrózsaszín madzagokat. Kri elkezdte körbetekercselni az objektumokat, majd rájöttünk, hogy nem annyira tudjuk, hogyan kell rögzíteni ezeket. Szerencsére volt egy bontatlan csomag is, így azon meg tudtuk nézni az ábrát :D
Ennél a pontnál kiderült, hogy rossz irányba tekertük a madzagot. Lebontottuk, kezdtük előlröl. Miután a tökéletes tekercselési technikát megtaláltuk, már csak rögzíteni kellett a madzagot abban az izében, aminek fogai vannak. Hááááát.... ezen már ott röhögtünk. Én fogtam azt a végét, ahol ez a veszélyes elem található volt, lógtam rajta, mint Tarzan a liánon, Kri pedig próbálta bejuttatni a madzag másik végét a fogak közé. Természetesen először rossz irányból.... Összességében 4 dobozunk volt, 2-2 arányban osztottuk el és mindkét kupacot 2-2 spaniferrel rögzítettük. A 3. madzag rögzítésekor már a biztonsági őr is elsétált arra, megnézvén, mit szerencsétlenkedünk össze... A végeredmény, kereken 60 perc volt, mire szállítható állapotba hoztuk a menazsériát... :D
Elindultunk hazafelé, amikoris az első felüljárónál a szívemhez kaptam és felvisítottam: Úristen! nem fog lecsúszni a cucc a tetőről? Kri megnyugtatott, hogy max. megmozdul kicsit, mivel a spanifer belevágott a kartondobozba, a felüljáróról lefelé meg majd helyrecsúszik :D
Hazaértünk, már csak be kellett vinni a dobozkákat... Nem részletezem, a második doboznál már alig bírtam járni a vinnyogva röhögéstől, de ezt is megoldottuk. És naná, hogy még aznap este összeraktam :) - Gyönyörűek!