Magamról

Saját fotó
Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam... (A szerző fotóját Kocsis Dóra készítette http://dorcphoto.blogspot.hu/ http://​www.facebook.com/​PhotosByDorc )

2013. október 26., szombat

Cukrászműhely a konyhában

Mindig irigyeltem, Zsó milyen csoda sütiket alkot, én inkább a főzésben jeleskedem (és már megint betegesen szerény vagyok...). Idén nyáron tesómék nagy hirtelen elhatározták, hogy összeházasodnak. Az elhatározást tett követte. Mivel mindent igen rövid idő alatt tető alá hoztunk, így a család egy része sajnos nem tudott részt venni az ünnepi alkalmon. Ezt pótlandó, elhatároztuk az unokatesókkal, hogy egy vacsora keretében megköszöntik tesóékat. 

Ezen jeles eseményre Zsóval kitaláltuk, hogy mi főzünk ünnepi vacsorát és sütünk egy pótmennyasszonyi tortát. A főzést sebtiben elintéztük, de a torta.... Azzal megküzdöttünk, de megérte. Készítettünk egy gyönyörű, emeletes tortát. Persze az elején még csak annyit tudtunk, hogy torta lesz és emeletes. A többi menet közben alakult, kb. olyan tempóban, ahogy felváltva hisztiztünk, őszültünk és hullott a hajunk. Zsóék előző nap megsütötték a tésztát, nekünk már "csak" a tészták megtöltése, a fondant elkészítése és a díszítés maradt hátra. A megtöltés bébikönnyű volt (Villő szavaival élve). Zsó már korábban begyúrta a fondant-t, úgyhogy nekiláthattunk a gyúrásnak, nyújtásnak, formázásnak, színezésnek. Beborítottuk a két emeletet külön, külön, majd elkezdtük kitalálni, milyen díszt és hova tegyünk. Ez így leírva nem hangzik soknak, de kb. 4,5 órát küzdöttünk. Zsóra csak egyszer jött rá a kétségbeesés, miszerint nem jó, elrontottuk, béna lesz, nem lesz kész, nem lesz jó, nem lesz..... A végeredmény elsöprő lett, szerintem. 

Sikerünkön felbuzdulva úgy döntöttem, egyedül is megpróbálkozom valami hasonlóval. Mindjárt kettővel is, szülinapokra. Persze nyilván nem ment. Miután a fondant kb. még a plafonra is felragadt, hívtam Zsót, hogy azonnal teremjen nálam, mivel én ezt egyedül nem tudom megcsinálni, béna vagyok, sz..r a fondant, kivágom az ablakon. Zsó, mint felmentősereg, hamarosan bebicajozott Villővel, így nekiláthattunk a megfeszített melónak. A két tortára ez alkalommal is több, mint 4 órát áldoztunk. Közben néha majdnem megfulladtunk, bepisiltünk, stb. Egyszer csak azt vettük észre, olyannyira koncentrálunk, hogy elfelejtünk levegőt venni. Ezek után rendszeresen figyelmeztettük egymást és Villő mindkettőnket: Vegyél levegőt! A majdnem bepisilést a nevetés váltotta ki belőlünk. Az egyik tortánál, mikor épp a kinyújtott fondant borítást készültünk rárakni, az cselesen elkezdett letekeredni a nyújtóról és még nyúlt is. Zsó elkezdett kiabálni: most rakd rá! most rakd rá! ha most nem rakod rá, sosem rakjuk rá! tedd már rá! Mindezt olyan stílusban, mint egy olimpiai versenyen az edző a sportolónak, vagy mint abban az erődös versenyben, a Fort Boyard-ban vagy miben. Ráraktuk a fondant-t a tortára és kirobbant belőlünk a nevetés. Ráadásul megint nagyszerűt alkottunk :)

 

Miközben ezeket a tortákat készítettük, már tudtam, hogy a hétvégén meglátogatom Dorka barátnőméket, akiknek immár négy hetes pici fiuk, Botond. Kézenfekvőnek tűnt az ötlet, hogy készítek egy babaköszöntő tortát. Majd egyből módosítottam is, miszerint készítünk. Ennek már neki sem fogok Zsó nélkül. Főképp, hogy Zsó fantáziája egyből beindult és már ontotta is a díszítő ötleteket. Így aztán ma délelőtt ismét megnyitottuk házi cukrászműhelyünket és ezt a tortát készítettük Botond köszöntésére:


Van még mit tanulnunk, van még eszköz, amit be kell még szereznünk, de egyre jobban megy. Mindig azon viccelődünk, hogy lassan már rendezvényeket is vállalhatnánk.

2013. október 16., szerda

Lány, ha szabadnapos...

...hihetetlen, mikre van ideje. Ecsetet ragad, ismeretséget köt, ragaszt, mintáz, beragad a konyhába.
Haladjunk szépen sorjában. Nemrégiben Bencefőnök felszólítására szabadságnapjaim koptatásába kezdtem és otthon töltöttem két napot. Első nap délelőttjét lelki feltöltődéssel töltöttem, majd délután új ismeretséget kötöttem. Igen erős jószágot szelidítettem a kezemhez. Jó barátságba kerültünk a dekopírfűrésszel (vagy mivel). Ennek eredményeképpen született egy új polc az egyik szekrényembe. Rettentő büszke voltam magamra, ugyanis a polc széle csak helyenként hajaz ökörhugyozásra, többnyire szép egyenes. Innentől kezdve reszkessen a világ! Gondolkodás nélkül fogok kisebb tereptárgyak létrehozásába és bízom benne, hogy a továbbiakban sem szenvedek visszafordíthatatlan végtagsérülést :D Olyannyira belelendültem a dolgokba, hogy ezután még ecsetet ragadtam és a következő mintát festettem a falra:

Na jó, nem magamtól vagyok ennyire kézügyes, sablont használtam a felpasszintáshoz, de a színek kikutyulása és a túlfolyások korrigálása abszolút az én tehetségemet bizonyítja :D (vigyáznom kell ezzel a beteges szerénységgel.... ;) Ezt már azóta terveztem, hogy az augusztusi szabadságom alatt is ecsetre/hengerre kaptam és a nappalit pitypangsárgára festettem. A végső lendületet Béka barátom gyerekszoba-pingálása adta, ami egész egyszerűen gyönyörű lett. Egyeztettük a festék milyenségét és innen már nem sok választott el a kivitelezéstől. Persze, száradás után a nagy részét gondosan eltakartam egy télire betelepített bougenvillea-val :D

Másnap pedig egy régen megkezdett szépítést folytattam. Találtam újabb, fűszernövényeket ábrázoló szalvétákat nemrégiben, így a fűszertartóim sorát díszítettem tovább. Most már gyönyörűséges üvegben várakozik a polcon a petrezselyem, a bazsalikom, a majoranna, a kakukkfű, a rozmaring, az oregano, a sidling, a babérlevél. A többieknek még várniuk kell a sorukra, amíg újabb szalvétákat nem találok, vagy máshogy szerzek képet róluk.

Egy kupakját vesztett, hasas lekváros üvegből újabb mécsestartó készült a kuckós hangulat fokozására a nappaliban.

Mindeközben a konyhában is varázsoltam. A télire eltett padlizsánkrémek szaporodtak meg.

A számomra is meglepő hatékonyságom olyannyira megörvendeztetett, hogy ismét - immár Bencefőnök noszogatása nélkül - újabb két napot töltök otthon és remélem megint megszáll majd az ihlet :)

2013. október 3., csütörtök

Paradicsom a hajban

Felvettem egy rossz szokást. Esténként a vacsorámat a delejízió bámulása közben költöm el. Nagyjából ennyi idő elég is szokott lenni a rosszabbnál pocsékabb műsorokból, ritka alkalom, mikor belefutok egy-egy jó filmbe. Az elmúlt hetekben kicsit sok volt az agykapacitásomat érintő kihívás, így estére általában butára fáradtam. Ez okozhatta valamelyik este, hogy a vacsora után maradt tálcát és a felszeletelt paradicsomból kifolydogáló maradékokat tartalmazó tányért valamilyen oknál fogva a kisasztalról áthelyeztem a kanapéra majd észrevétlenül elaludtam. Éjjel pedig arra ébredtem, hogy baromira fáj az arcom. Nem csoda, hiszen meglehetősen nyomta a tálca és a tányér széle. Nem nagyon értettem, hogy mi történt. Mindenesetre összeszedtem a cuccost és kivezettem a konyhába. Ezek után úgy gondoltam, talán az ágyikómban folytatom az alvást, de előtte még az obligát fürdőszoba látogatás, ahol is megrökönyödve vettem észre, hogy paradicsom-pakolást alkalmaztam szundi közben, mivel helyenként cukin beletapasztódott a tányérról a paradicsom maradék lötyije a hajamba. Remek volt még hajat is mosni félkómásan, amitől persze fel is ébredtem. A hajamra semmilyen hatást nem gyakorolt ez a pakolás, így nem tudom ajánlani semmilyen hajproblémára :)