Cukrászműhely a konyhában

Mindig irigyeltem, Zsó milyen csoda sütiket alkot, én inkább a főzésben jeleskedem (és már megint betegesen szerény vagyok...). Idén nyáron tesómék nagy hirtelen elhatározták, hogy összeházasodnak. Az elhatározást tett követte. Mivel mindent igen rövid idő alatt tető alá hoztunk, így a család egy része sajnos nem tudott részt venni az ünnepi alkalmon. Ezt pótlandó, elhatároztuk az unokatesókkal, hogy egy vacsora keretében megköszöntik tesóékat. 

Ezen jeles eseményre Zsóval kitaláltuk, hogy mi főzünk ünnepi vacsorát és sütünk egy pótmennyasszonyi tortát. A főzést sebtiben elintéztük, de a torta.... Azzal megküzdöttünk, de megérte. Készítettünk egy gyönyörű, emeletes tortát. Persze az elején még csak annyit tudtunk, hogy torta lesz és emeletes. A többi menet közben alakult, kb. olyan tempóban, ahogy felváltva hisztiztünk, őszültünk és hullott a hajunk. Zsóék előző nap megsütötték a tésztát, nekünk már "csak" a tészták megtöltése, a fondant elkészítése és a díszítés maradt hátra. A megtöltés bébikönnyű volt (Villő szavaival élve). Zsó már korábban begyúrta a fondant-t, úgyhogy nekiláthattunk a gyúrásnak, nyújtásnak, formázásnak, színezésnek. Beborítottuk a két emeletet külön, külön, majd elkezdtük kitalálni, milyen díszt és hova tegyünk. Ez így leírva nem hangzik soknak, de kb. 4,5 órát küzdöttünk. Zsóra csak egyszer jött rá a kétségbeesés, miszerint nem jó, elrontottuk, béna lesz, nem lesz kész, nem lesz jó, nem lesz..... A végeredmény elsöprő lett, szerintem. 

Sikerünkön felbuzdulva úgy döntöttem, egyedül is megpróbálkozom valami hasonlóval. Mindjárt kettővel is, szülinapokra. Persze nyilván nem ment. Miután a fondant kb. még a plafonra is felragadt, hívtam Zsót, hogy azonnal teremjen nálam, mivel én ezt egyedül nem tudom megcsinálni, béna vagyok, sz..r a fondant, kivágom az ablakon. Zsó, mint felmentősereg, hamarosan bebicajozott Villővel, így nekiláthattunk a megfeszített melónak. A két tortára ez alkalommal is több, mint 4 órát áldoztunk. Közben néha majdnem megfulladtunk, bepisiltünk, stb. Egyszer csak azt vettük észre, olyannyira koncentrálunk, hogy elfelejtünk levegőt venni. Ezek után rendszeresen figyelmeztettük egymást és Villő mindkettőnket: Vegyél levegőt! A majdnem bepisilést a nevetés váltotta ki belőlünk. Az egyik tortánál, mikor épp a kinyújtott fondant borítást készültünk rárakni, az cselesen elkezdett letekeredni a nyújtóról és még nyúlt is. Zsó elkezdett kiabálni: most rakd rá! most rakd rá! ha most nem rakod rá, sosem rakjuk rá! tedd már rá! Mindezt olyan stílusban, mint egy olimpiai versenyen az edző a sportolónak, vagy mint abban az erődös versenyben, a Fort Boyard-ban vagy miben. Ráraktuk a fondant-t a tortára és kirobbant belőlünk a nevetés. Ráadásul megint nagyszerűt alkottunk :)

 

Miközben ezeket a tortákat készítettük, már tudtam, hogy a hétvégén meglátogatom Dorka barátnőméket, akiknek immár négy hetes pici fiuk, Botond. Kézenfekvőnek tűnt az ötlet, hogy készítek egy babaköszöntő tortát. Majd egyből módosítottam is, miszerint készítünk. Ennek már neki sem fogok Zsó nélkül. Főképp, hogy Zsó fantáziája egyből beindult és már ontotta is a díszítő ötleteket. Így aztán ma délelőtt ismét megnyitottuk házi cukrászműhelyünket és ezt a tortát készítettük Botond köszöntésére:

Van még mit tanulnunk, van még eszköz, amit be kell még szereznünk, de egyre jobban megy. Mindig azon viccelődünk, hogy lassan már rendezvényeket is vállalhatnánk.