Magamról

Saját fotó
Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam... (A szerző fotóját Kocsis Dóra készítette http://dorcphoto.blogspot.hu/ http://​www.facebook.com/​PhotosByDorc )

2012. augusztus 21., kedd

"Hálás a szívünk, zengjen az örömünk..."

Tavaly augusztus 20-án hagyományteremtő célzattal Soroksáron, a Nagyboldogasszony Templom mögött, a helyi színjátszókör előadásában megrendezésre került az István, a király című rockopera zanzásított változata. Krivel mi is megtekintettük népes családommal egyetemben és nagyon-nagyon élveztük az előadást, bár kisebb sebekből vérzett a dolog. A hangosítás nem volt tökéletes a szabadtéri előadáson, de mint említettem, ez volt a legeslegelső alkalom, így betudtuk ennek. Pláne, hogy az állóhelyek a helyi kocsma bejárta környékén kezdődtek, így vidám fiatalokkal egyetemben végigénekeltük az előadást, ezért mikor a technika ördöge kifogott a rendezőkön és elszállt a teljes hangosítás hosszú percekre, nem volt hiba, mert mi ott hátul zavartalanul folytattuk tovább telitorokból. Olyannyira, hogy a környékünkön ülők-állók az előadás végén nem csak a színészeket, hanem minket is megtapsoltak. Ó, és utána még szuper tűzijáték is volt, így tökéletessé lett a 2011-es augusztus 20-a.
Dorka és Béka egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudtak eljönni, de megígérték, hogy idén ott lesznek.
Mikor felfedeztem, hogy valóban lesz idén is előadás, egyből riasztottam őket, így nem szerveződött közbe semmilyen program. Megbeszéltük, hogy előbb átjönnek hozzám egy kis beszélgetésre, eszegetésre-iszogatásra. Béka egyedüli fiúként hősiesen állta a sarat három, legalább lélekben szőke nő társaságában :), főképp, hogy velünk együtt bekanalazott egy kis gazmacsó* (lánykori nevén gazpacho) levest ;). Ezután következett némi házi körözött (bár lehet, hogy az első "ö" hosszú....), ami csak azért volt izgi, mert mind a leves, mind a .... túrós cucc tartalmazott egy kis jófajta, nyers lilahagymát, így a szagélmény garantált volt az est hátralévő részére. 20:30-ra írták ki a kezdést, ezért háromnegyed 8-ra már odamentünk, hogy mindenképp legyen állóhelyünk az elsős sorban. Nem kellett vón... Idén nem voltak olyan sokan, mint tavaly, volt hely bőven, ráadásul 1/2 9-kor még csak az ünnepi beszédek kezdődtek. Szerencsére az állami méltóságok fogták, hogy nem feltétlenül rájuk kíváncsi a nép, de azért az én ízlésemhez képest kicsit sokat nyalták az ilyen-olyan főbbrangú fenekeket. Majd elérkezett a kenyérszentelés, amit a református és a katolikus egyház képviselője is némi beszéddel próbált hangsúlyosabbá tenni. A helyi papról csak annyit: a műsor kezdete előtt még civil ruhában mászkált a sorok között és hirtelen ránézésre azt hittem, hogy Szörényi Levente időutazott hozzánk a '60-as évekből, majd később kiderült róla, hogy mégsem :) Már a lelkész úr is kicsit elvetette a sulykot, amit onnan lehetett a legjobban látni, hogy a műsorvezetésre felkért menyasszony (nagy volt és habos és fehér...) rettentő idegesen toporgott a partvonalon. És még csak ezután következett a pap... Na ő aztán sokunknál kiverte a biztosítékot a mindenféle anekdotáival, a templom is rámordult, kétszer beleharangoztak a beszédébe. A műsorvezető menyasszony már helyben futott, sőt néha nekiiramodott, hogy kitépje papunk elől a mikrofont, de aztán naaaaaagy nehezen véget ért az összes beszéd. Még gyorsan szétosztották a megszentelt kenyérkockákat, közben elbontották a pódiumot a színtérről, kicsit vártunk és elkezdődött az előadás. A tavalyiban számomra a legnegatívabb az volt, hogy Torda, a táltos szerepét átváltoztatták Sámánasszonyra, ami már alapban hmmm, ráadásul a rettentően tehetséges, soroksári gyökerekkel bíró, a hazai, napi kórházsorozatban játszó vörös hajú, beszédhibás műűűűűVÉSZnőre bízták. Mit mondjak, nagyon rossz volt. Sajnos ezt a "jó" szokásukat idén is megtartották,  illetve Koppánynak most már öt feleséggel kellett elbírnia. Ennél a pontnál jött ki a szemem, mint a csigának, mikor beugrándozott az egyik feleség... Hát szóval.... izé..... Akik ismernek, tudják, hogy testalkatom vénuszi, bár inkább a villendorfi, mint a milói :D A drága kis feleség hasonló testalkattal bírt mint én, ehhez ráadtak egy aranyszínű melltartót és a csípője köré csavartak egy aranyszínű leplet. Besírtam. Ráadásul nem is énekelt, csak vonaglott meg mittomén. Arra gondoltam közben, hogy nincs az a szereplési vágy, ami engem ilyen szerkóban kihajtana a plénum elé. De még a kedvesem előtt sem lejtenék ilyenben, mert röhögésbe fulladna a romantika... Visszakunkorodva az előadásra, a tavalyihoz hasonlóan ez is zanzásított változat volt, kihagytak belőle a történet szempontjából nem annyira fontos részeket (idén egy kicsit többet), az ideit más is rendezte. Egyáltalán nem szakértő véleményem szerint a tavalyi jobb volt. Azért ezt is becsülettel végigénekeltük :D Ráadásul a szereplők tiszteletére legyen mondva, mindannyian "amatőrök". A helyi tv-ben láttam egy riportot az egyik főszereplővel, aki konkrétan informatikus, ehhez képest úgy énekelte Istvánt, hogy a fejem lerepült tőle. Koppány pedig nagy kedvencünk tavaly óta, idén sem okozott csalódást.
Ami a közönséget illeti, valahogy megint a tavalyi fiúk keveredtek mellénk, így mindannyian készen álltunk arra, hogy technikai málőr esetén ismét kihúzzuk a bajból az előadást :) Másik pozitívum, amivel most egy kicsit dicsekszem: nem messze álltak tőlünk az unokahúgomék, aki még csak (saját megfogalmazásában) fél 9 éves és jelentem kívülről fújta az egészet! Negatívum kettő volt: 1. ült előttünk egy házaspár, akinek a férfi tagjából olyan vastagon áradt a negatív energia, hogy Dorkát is és engem is rettentően zavart. Állandóan hátrafordult, becsmérlő tekintettel nézett mindenkire. Ráadásul már az elején úgy ült le (hozzáteszem a leghátsó széksorba), hogy: "Pffff, az első sorban már nem volt hely!" Egy idő után megunta, hogy a kameramanci** (nő volt!) kitakarja a színpadot, felállt, hátrébb ment és rájött, hogy onnan lát, így vitte magával a negatív energiáit is :D. 2. a második negatívum nem tudom kiből áradt, de többször is az est folyamán. Lövésem sincs, mi volt nálunk a kaja, de olyan gázokat eregetett, hogy belekönnyezett a szemünk. Bónuszpontként átlag 10 percenként elengedett egy galambocskát... pfúúúúúúúúúúúúj! Még jó, hogy nem zárt térben voltunk, mert hamar rá lehetett volna jönni, kitől erednek a felhők, mivel búzakör-szerűen kidőltek volna mellőle az emberek.
Mint minden, ami elkezdődik, ez is véget ért. Szépen, alaposan, hálásan megtapsoltuk az előadókat és türelmetlenül vártuk a tűzijátékot, ami, mint tavaly is, a helyi vállalkozók nagylelkűségének volt köszönhető - egyébként az előadás létrejötte is! Szóval az volt a legjobb a tűzijátékban, mindamellett, hogy rengeteg és nagyon szép pukkantyú világított az égen, hogy amikor éreztem a folyamatos mosolyt az arcomon, körbenéztem és azt láttam: mindenki felfelé fordított arccal, mosolyogva bámulja a szikrákat! Az jutott eszembe, hogy még mindig jó hely ez a világ, amikor felnőtt, meglett emberek is ilyen gyermeki elragadtatással tudnak bámulni néhány kiló puska- és csillámport! (jó, persze, tudom, más is van benne...)
Bár ez az előadás nem volt olyan jó szerintem, mint a tavalyi, azért jövőre is szeretnék ott lenni és ismét végigénekelni a barátaimmal és a családommal együtt!

* copyright by Béka
** copyright by Kri

2012. augusztus 6., hétfő

Hedonista hétvége (avagy SzőkenőSzarvas, Aranykezűifjú és Cukikiscsaj)

Mivel megérdemeljük (főképp a főnököm múlt heti arckifejezéseit látva néhány cselekedetem után...) hétvégére csajos fitnessszzzz-wellnessssszzzz-jólessszzzz hétvégét hoztunk össze a közeli Herceghalmon a régi, golyós számolóról elnevezett hotelben.
Munkaidő végére terveztünk az indulást, ami egybeesett a szoba elfoglalhatóságának időpontjával is. Ezt hallván drágaszép főnököm megkérdezte, hogy nem akarunk-e esetleg előbb indulni. (Mondom én, hogy már tele volt velem a szamócás napozója!) Mindenesetre nem törtünk meg és kibekkeltük a munkaidő végét, de akkor aztán lóerő-halálában kivágtattunk a tervezett pihenés célojjektumába! Kisebb (de tényleg csak kisebb) keresgélés után megtalálták a rendkívül bonyolult vezetéknevemen lévő foglalást, minekutána birtokba is vehettünk a nekünk szánt szobát. A szállodát, egy-két dolgot leszámítva, amit majd lentebb részletezek, csak dicséret illetheti, nagyon magas színvonalú az ellátás. A szoba pazarul kényelmes volt, legfőképp az ágymatrac, nagyon jókat durmoltunk rajta, ráadásképpen még a légkondi is működőképes volt.
Miután le-, de legfőképpen szétpakoltunk áttanulmányoztuk a masszázs- és egyéb kényeztető ajánlatokat, fürdőszerkót öltöttünk és megtámadtuk a wellnesssssz részleget. Itt volt az egyik problémás terület, a wellnessz recepción eléggé nehezen sikerült összehozni a masszázsok lefoglalását. Némi küzdelem árán azért sikerült egyeztetnünk időpontokat, a két szöszi nem volt IQ-titán. Ahogy letudtuk ezt a nehéz feladatot, belevetettük magunkat a hedonizmusba! Elhatároztuk, hogy a hétvégén semmit nem fogunk megtagadni magunktól arra hivatkozva, hogy hizlal, így remek szórakozás elé néztünk. Kezdtünk is egy jó kis szaunázással. Az infraszaunát néztük ki izzasztás céljából, de elég sokan voltak bent, így gondoltuk nem ülünk be századiknak, amíg kicsit ritkul a tömeg, átülünk a tepidáriumba, ami olyan mint a normál, finn szauna, de csak max. 40C van bent, tekintettel a keringési problémával küzdőkre. Kb. öt perce bent ültünk már, mikoris feltűnt, hogy a tepidárium nem működik.... akik kint pihengettek furcsán néztek befelé, mert amikor kezdett gyanússá válni a dolog vihogtunk mint a fakutyák :D. Mire kiszórakoztuk magunkat szőkenőségünkön, kiürült az infraszauna és át is telepedhettünk. Távozott belőlünk a méreganyag és áradt a csi meg a jin és a jang. Utána átültünk a bugyogtatóba, ami egy viszonylag nagyobb terjedelmű, izmos jacuzzi volt remek vízsugarakkal. Miután kilazultunk el is érkezett a vacsoraidő, némi szalonképessé tétel után elindultunk a kulináris élvezetek felé. Nem kellett csalódnunk, remek volt a svédasztal, változatos és ízletes ételekkel, salátákkal, fincsi sütikkel. Itt futottunk bele a második bökkenőbe. A leves elfogyasztása után megállt asztalunk mellett Pamela (tényleg ez volt a neve, legalábbis ez volt a kitűzőjére írva) és megkérdezte mit innánk. Kértünk egy kancsó limonádét, amit gondosan feljegyzett a papírjára és soha többé nem láttuk. Legalábbis addig, amíg egy fél óra múlva leálló vesékkel, taplóvá száradt nyelvvel le nem vadásztuk, hogy ugyan hozná már ki a limcsit. Nem volt egyébként egyszerű szemkontaktust teremteni vele, mivel a svédasztal mögül csak az orrától felfelé látszott, nem éppen égimeszelő termete folytán. Az este további része csendes sörözgetéssel és hatalmas beszélgetéssel telt, amelynek során megváltottuk a világot, egymást és magunkat is.
Szombati napunk teljes mértékben a pihenésnek lett szentelve. Szauna, bugyogtató és masszázsok kavalkája alvással, olvasással fűszerezve. Itt már erőteljesen előtört belőlem az indián nevem által fémjelzett okosságom, SzőkenőSzarvas rulez! Mindjárt erre is kitérek, de előbb elmesélem Cukikiscsajt. Cukikiscsaj kettő, maximum három éves szöszi bubifrizurás tünemény masnis csattal a hajában, fodros bugyival a kis fenekén. Alkalmi, hasonkorú barátnőjével elhatározták, hogy homokcukrászkodnak és homokszobrászkodnak, amelyhez lelkesen hordta a zuhanyból kicsi rózsaszín öntözőkannájával a vizet. Az egyik fordulóból visszatérvén azt látta, hogy a másik kislány lerombolta azt, amit addig ő oly lelkesen épített. Szívszaggató zokogásban tört ki. Édesapja próbálta vigasztalni, hogy nem baj Cukikiscsaj, építunk másikat, mire elkeseredetten közölte a maga selypegős félig-meddig kisbaba beszédstílusában, hogy "de olyan sokat dolgoztam vele!" Ezzel az érveléssel apuka sem tudott mit kezdeni, csak mosolygott (visszafojtván a kitörni készülő kacagást) annyira édes volt a kislány. Közeledett az első masszázs időpontja, felszedelődzködtünk mi is és elindultunk befelé. Mögöttünk jött Cukikiscsaj a szüleivel, akik ebédelésre próbálták rábírni. Bele is egyezett rögtön, mondván, ő fagyit eszik. Anyukája próbálta meggyőzni, de ő felnőttesen kijelentette. "Ilyen meleg nyári napon én nem ebédelek, csak fagyit". Meg kell zabálni az ilyen Cukikiscsajokat!
Az első masszázs előtt megcsillantottam az előbb említett szőkeségemet. Mivel nem sokkal előtte ébredtem jól megérdemelt szendergésemből, nem csak a szemem volt csík, hanem az agyam és a fülem is. Az igénybevett szolgáltatáscsomaghoz járt egy kupon, amellyel kedvezményt kaptunk a masszázs árából. A kezelést végző hölgy még a masszázs előtt megkérdezte, hogy "Koponya van?" Nem nagyon értettem a kérdést, mert egyrészt naná, hogy van koponyám, még jó, hogy...! másrészt viszont arc-nyak-dekoltázs masszázst kértünk. Némi hezitálás után kinyögtem, hogy "Ilyen opció nem volt" mire mind a masszőr, mind barátnőm furcsa tekintettel nézett rám. Itt már kezdtem sejteni, hogy megint elrontottam valamit, mikoris Edit barátnőm megkérdezte: "Odaadjam az enyémet? Te nem hoztad le a tiédet?" és itt esett le, hogy azt kérdezte a masszőr, hogy "Kuponja van?" Miután tisztáztuk a dolgot, vigyorogva közölte, hogy a kezelés alatt nyugodtan folytathatom az alvást, ami majdnem be is következett. Egy óra pihenést követően elérkezett a nap fénypontja, a mediterrán testkezelés. Ez egy nagyon finom, fűszer- és gyógynövényes kényeztetés. De nem is ez volt benne a legjobb, hanem Aranykezűifjú. A masszőrsrác ránézésre a 20as évei közepén járt és kezelés előtt és után irtó zavarban volt, de amíg masszírozott, olyan végtelen tiszteletet és harmóniát árasztott, hogy úgy éreztem, dédelgetett, kedvenc királylány vagyok. Testileg, szellemileg és lelkileg is kipucolt ez a 60 perc. A nap hátralévő része eseménytelenül telt, a vacsoránál is 3 percen belül megkaptuk a limondénkat :). Összességében remekül sikerült és végtelenül pihentető szombatot tudtunk magunk mögött. Vasárnap reggel korán keltünk, hogy a reggeli és a távozás közé még beszoríthassunk egy szaunázást és bugyogtatást, ami sikerült is. Összepakoltunk és megtámadtuk a recepciót távozási szándékunkat megerősítvén. Itt már csak enyhébben voltam szőkenő, bár a számlákat kiállító recepciós fiúnak is bújtak meg szőke tincsek a lelke mélyén. Öt perces kavarodás után a számlák is megnyugtató rendben elkészültek és elhagytuk az ojjektumot.
Szerintem ilyen hétvégékre mindenkinek szüksége lenne, alanyi jogon, orvosi receptre.