Magamról

Saját fotó
Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam... (A szerző fotóját Kocsis Dóra készítette http://dorcphoto.blogspot.hu/ http://​www.facebook.com/​PhotosByDorc )

2014. július 7., hétfő

VOL(T)Beat/Fesztivál - egy (koponya)zúzós hétvége rezüméje

Az idei év első - és nagyon remélem, nem utolsó - Volbeat koncertjére a VOLT Fesztivál adott lehetőséget. Kalandos hétvégénk volt.
A terv: mivel egy éjszakára sehol nem adtak szállást, úgy döntöttünk, kemény csajok leszünk és az első vonatig kibírjuk. 3-ig lesznek koncertek, elnézelődünk, majd lebotorkálunk a pályaudvarra és ott várjuk be az első vonatot, akár még szundíthatunk is egy kicsit addig.
És a valóság:
Az első említésre méltó poén már a vonaton megvolt. Kallerbácsi jött, ellenőrizte a jegyeket. Picinyt pocakos volt, de így is jócsávó. A röhögés akkor tört rám, amikor olyan közelségbe ért, hogy a szemmagasságomban lévő övcsatjára vethettem egy pillantást. Az volt ráírva: ŐRMESTER.
Rendben leértünk vonattal, Ági tájékozódóképességének és egy csapat srácnak hála gond nélkül eltaláltunk a fesztivál helyszínére. Feltérképeztük a terepet, mit merre találunk, megnéztük a koncertlistát, eldöntöttük mikor merre megyünk. Nagyon örültem, amikor láttuk, nem csak toj-toj budik vannak, hanem konténeres illemhelyiségek is, amik ráadásul végig átlag feletti tisztasággal bírtak, ergo pisilés közben nem támadt ingerem csandázni.
Sétálgattunk, nézelődtünk és találkoztunk egy komoly arccal. ZZTop és Slash keveréke volt a csóka, nagy szakáll, cilinder, Lennon-szemüveg, kőkemény rocker hihetetlen laza stílusban :D
További tekergésünk közben megállapítottuk, hogy bizony már a felsőbb korosztályba tartozunk a jelenlévők között. Valószínűleg ennek is volt köszönhető, hogy ha összefutottunk egy korunkbéli pasival, kellőképpen megbámult minket (meg valószínűleg annak, hogy mellesleg jól néztünk ki ;) ).
Alapvetően vizet ittunk, de már vágytunk egy kis fílingre, ezért beültünk a Borfesztivál elnevezésű, elkerített kis cuccba. Ittunk egy fröccsöt és nézelődtünk. Az első, ami szemetszúrt egy narancssárga pacni volt. Egy fesztiválozó anyuka kicsibabája viselt hatalmas fülvédőket és teljesen jól elvolt. Közben a színpadon egy helyi együttes, a Grunge Acoustic tartott épp hangbeállást. Ígéretesnek hangzott, kíváncsian vártuk a koncertjüket. Egyszercsak feltünt a mellettünk lévő könyöklőasztalnál egy kissrác (értsd: max. 20, de inkább kevesebb éves), mindkét karján könyékig feltűrt macifelsőben, hogy mindenki jól láthassa a kb. addig érő karszalagokat, matricákat a mancsain. Feszített, mint pók a lucernásban, pöttyet nevetséges volt. Ezt még tudta fokozni azzal, hogy levette a macifelsőt és egy szál fehért atlétában mutogatta pohos testét. Ismét jót kuncogtunk. Közben a hangbeálló zenekar egyik ismerőse is megérkezett, igen-igen jóképességű, raádásul korunkbéli rockercsávó képében. Ahogy fel-alá mászkált azt néztem, hogy még a járása is tipikus rocker-járás volt. Akkor gondolkodtam el azon, hogy né, hát tényleg, ez is milyen jellegzetes vonása a rocker pasiknak. Aztán a fiúk a húrok közé csaptak és egy nagyon jó kis koncertet rittyentettek lelkes hallgatóságuknak. Repertoárjuk Nirvana és Pearl Jam számokból állt, meglehetősen élvezetes előadásban. Volt egy srác, aki ha Pearl Jam nóta volt, mindig berohant, pogózott egyet, majd a Nirvana alatt eltűnt. A következő PJ számnál megint berohant és ezt játszotta végig.
Újabb mászkálás következett, ami közben leakasztottak egy röpke véradásra. Mire ott végeztem, már csak 2-2,5 óra volt hátra a Volbeat-ig, ezért egy egészségügyi kitérő után megközelítettük a nagyszínpadot, hogy mire jönnek a kedvenceink, stabil helyünk legyen valahol minél előrébb. A Supernem utolsó számára értünk oda, majd végigvártuk az átpakolást. Közben kezdtünk kiakadni a környéken kialakult populáción. A tizenéves, sikítozós, magát rockernek képzelő rózsaszín kislányok lélekszáma kb. 900 fő/négyzetméter volt. Az eső már akkor elkezdett csöpörészni, amikor kijöttem a véradó-buszból, mire a You me at six koncertje elkezdődött elég erőteljesen esett. Bíztunk benne, hogy eláll és majd megszáradunk, de ezzel nem mindenki volt így. A jobbra mögöttem álló kis csapat alapból elég idegesítő volt a lökdösődésükkel, tömegben dohányzásukkal, de aztán elővették az esernyőt és annyira ügyik voltak, hogy hátulról majdnem kiszúrták vele a szemem, pluszban időnként megbillentették, ezáltal extra adag esőt juttatva a nyakamba. Tőlük származik az este egyik emblematikus mondása, miszerint: Te! Nyomjunk már egy szelfit! Asszem itt tetőzött az undorfaktor. Nem volt rossz egyébként a koncert, bár meglehetősen egykaptafásak voltak a számok, de sokat levont az értékéből a rengeteg visító kiscsaj. Ági egyszercsak felnevetett, hogy mi itt szidjuk őket, de kb. egy óra múlva pontosan ugyanezt fogjuk csinálni. Előzenekarként felfogva a dolgot ugyan nem érték el a tavalyi Iced Earth színvonalát, de mindenképp a jobbak közé tartoztak. Ennek is vége lett, a visítozósok létszáma megcsappant, elhagyták a helyszínt, jöttek helyettük mások. Az eső is elállt.
Egyszercsak feltűnt mellettünk Szőr Mellkas. A rockerség minden külső jegyével. Megállt mint kőszikla. Majd jobbról vadkan módjára előretört egy hegyomlás szerű csávó, mint Volbeat rajongó. Majdnem eltaposott, odavetett egy "ne haragudj"-ot és nyomult volna tovább. A szokásos "semmi baj" reakció helyett azt mondtam neki: "DE!" Ezen meglepődött és megállt. Eddigre ért oda Szőr Mellkas barátnője, aki boldog-boldogtalannal közölte, hogy jaj annyira izgul és egyébként ő itt mögötte a pasija és a főnöke is és hihihihi és jaj de izgul. Egy mit sem sejtő lányra rázúdította Volbeat-tel kapcsolatos élményeit: aaaaaaannyit nyomták a Petőfin, hogy egészen megtetszett neki a csávó hangja és akkor megnézte a jútyúbon és rájött hogy a csávó is tökre tetszik neki és jaaaaaj ő most annyira izgatott és egyébként miskolci, de most újpesten él a csávójával, aki a főnöke és kocsival jöttek és csak a Volbeat miatt. Mindezt egyszuszra, rockerhez nem illő, plázacicanyávogós stílusban. Égnek állt az összes hajam. Mondjuk a koncert alatt ki is derült, hogy kábé ennyit tud róluk, a zenéket sem ismeri. Közben elkezdett csacsogni a mellettem lecövekelt Hegyomlásnak is, akiről pillanatok alatt megtudtuk, hogy soproni mozigépész és nem, nem keres informatikus állást Budapesten. Azt is megmondták, hogy csak a Volbeat miatt jöttek és miattuk állnak itt öt óra óta, hogy jó helyük legyen, mintha ez feljogosítaná őket arra, hogy a többi, ugyanennyi ideje, ugyanilyen okból itt lévő embert félrelökjék. Koncert közben a főnök előre is tolta annyira a cicáját, hogy végül az első sorban pogózhatott, de erről majd később. Egyszercsak Szőr Mellkas is belefolyt a társalgásba, miszerint: Az ő szíve egy kiszáradt sivatag és az egyetlen rózsa benne a csaj (akit nevén nevezett)! Ha van nálam egy vesetál vagy nincsenek annyian körülöttem, ettől tutira hánytam volna... brrrr, kééééééész.
Na de aztán, mindent feledtetve színpadra perdültek a királyfik és onnantól őrület volt. Most a másik oldalon álltuk (a rendezői jobbon), Anders állandó tanyája előtt és nem bántuk meg. Szegény próbálta felvenni néha a szemkontaktust az őrül módon pogózó főnökcicájával, de a lány annyira játszotta, hogy ő mekkora rocker és rajongó hogy fel sem nézett. Így Andersnek megmaradtunk mi, és nagyjából végigbohóckodtunk a koncertet. Amikor bedobta az első pengetőjét, olyan mázlistán esett, hogy tőlem szokatlan, már-már kobragyorsaságú mozdulattal leguggoltam és felmarkoltam a főnökcicája elől és villámgyors mozdulattal passzoltam Áginak. A nagy bohóckodás, poénkodás közben még egy csomó pengetőt bedobált mindenfelé, egészen addig, míg megdöbbenve tapasztalta, hogy bedobta az összeset és nincs mivel pengetni :D Azt a fejet.... Gyorsan hátradzsalt és hozott egyet, majd kisvártatva az egyik road bejött és szemrehányó arccal betűzött még néhányat a mikrofonállványba, miközben Anders játszotta a bánkódó kisfiút. A végére Hegyomlás és Szőr Mellkas kezdett tisztelettel tekinteni ránk, mint hozzájuk képest tényleg hard core fanokra és nem nyomultak tovább. Közben volt egy bodysurf-ölő csóka, akit kitoltak a fejünk fölött a biztonságiaknak, csak a rockerfülemet vitte el majdnem. Aztán Mr. Poulsen lecsattogott a lépcsőn, pont ott előtünk állt fel a biztonságiak lépcsőjére (ja, nem tudom mondtam-e, ismét a második sorban voltunk), erre ezerrel benyomult a tömeg, hogy hozzáérhessenek, kivéve engem. Majd hozzányúlok, amikor rommá van izzadva.. fúúúj... úgyhogy én csak vigyorogtam, mint a tejbe tök (Kri erre szokta mondani, hogy: Nem fogyatékos, csak örül! :D). Aztán kb. az utolsó előtti számnál ismét jött egy bodysurf-ölő csávó, aki a kiadjuk-nem vesszük ki huzavona közben fejberúgott. Éreztem, hogy elhomályosodik a világ, szédülök és hányingerem van. Az utolsó számnak is vége lett szerencsére, amikor Ági rámnézett. Abban a pillanatban elmarkolta a kezem és elkezdett kifelé rángatni a tömegből. Nem mondom, hogy az út minden másodpercére emlékszem, de szerencsésen eljutottunk az elsősegély-állomásig. Útközben nem hánytam le senkit, csak majdnem. Az elsősegélynél posztoló in-kal-os srác megkérdezte, hogy mi bajom van. Mondtam: fejbe rúgtak. Első reakciója: direkt? Nem tudom mit válaszoltam, asszem azt, hogy nem. Ágit nem engedték be velem, egyedül botorkáltam el a konténerig. Remekül nézhettem ki. Amikor megláttak a dokik, egy emberként kérdezték, hogy mi történt. Amikor mondtam, hogy fejbe rúgtak, mindenkit kilökdöstek a konténerből és bevittek, leültettek egy székre. Megpróbálták megmérni a vérnyomásom, de ekkor totál rámtört a hányinger. Amíg igyekeztem nem összehányni mindent, ők fejvesztve rohangáltak egy vesetálért, de már nem találtak, úgyhogy Danidoki letépte a szemetesnek felragasztott nylonzsákot az asztal széléről és belenyomta a fejem. Ezt még kétszer előadtam, közben beraktak egy branült és tolták belém a hányáscsillapítót. Majd lefektettek míg odaért a mentő és irány a soproni kórház. 3 órás megfigyelés és rengeteg neurológiai vizsgálat után elengedtek, de a következő napokban még figyelni kell, nem lesznek-e utóhatások. Fődoki szerint mázlim volt, mert vasalt volt a bakancs, de nem tört be a koponyám. A hivatalos diagnózis: a fej k.m.n. részének zúzódása, magyarul koponyazúzódás. Közben a fesztiválon fokozódott a helyzet, valószínűleg tömeges ételmérgezés miatt kitört egy fosós-hányós járvány. Amikor épp a zárójelentésemet írta a doktornő, visszatértek a mentősök a fesztiválról az x-edik kanyar sérülttel, úgyhogy garanciális visszáruként visszavittek engem is. Közben úgy volt, hogy be kell mennünk vödröt venni a teszkóba, mert nincs elég ahhoz, hogy ellássák a betegeket és még a szombathelyi kórházból is kértek cuccot az éjszaka hátralévő részére. Miután Danidoki a lelkemre kötötte, hogy egyáltalán semmit nem eszek a fesztiválon, elengedtek. Ezzel csak az volt a probléma, hogy délben ettem két zsömlét, a véradás után egy fél szelet kenyeret és utána semmit, ekkor viszont már háromnegyed éjfél volt. Mákomra maradt még egy szendóm, amit csomagoltam és a véradás után kapott cerbonaszeletet osztottuk meg Ágival. Úgy terveztük, hogy 3-ig ellébecolunk, nézegetjük a fellépőket, de negyed kettőnél tovább nem bírtuk. A Subscribe koncertjét néhány szám után otthagytuk, annyira nem volt jó. Ráadásul a vártnál jobban lepukkantunk az átélt izgalmak miatt. Elindultunk lefelé, közben útba ejtve a teszkót ásványvíz és némi kaja beszerzésének reményében. Nem volt nyitva. Na mindegy, lebocogtuk a pályaudvarra, de még zárva volt. Leültünk egy padra, összehúztuk magunkat, magunkra borítottuk az összes nálunk lévő pulcsit, kendőt, esőkabátot és szenderegtünk egy sort. Egy idő után már nagyon fáztam, így muszáj volt bemenni a közben kinyitott váróterembe. Életem kb. leghosszabb két és fél óráját töltöttem itt. Annyira rossz volt a pad, hogy a törött farkcsontommal kb. egy perc után nem tudtam már hogyan ülni, rettenetesen fájt. Azért így is sikerült aludni valamennyit. Aztán végre kinyitott a büfé, farkaséhségemet és Ági szomjúságát sikerült csillapítani, majd megváltásként éltük meg, hogy fel lehetett szállni a vonatra és párnázott ülésen ülhettünk. Még a váróteremben volt néhány hangoskodó, nem egészen józan HMCS. Nem sok választott el attól, hogy anyjuk helyett anyjuk legyek és jól felpofozzam őket. Bíztam abban, hogy a vonaton nem lesz ilyen. Szerencsére nem volt. Mikor időnként felriadtam és körülnéztem azt láttam, hogy az egész vagonban mindenki alszik, ilyenformán pihentető utunk volt hazafelé. Azért az nem lehetett rossz látvány, amikor felszállt az ügyeletes kaller és gondolván a f@szt fog mindenkit egyenként ébreszteni, kellő erővel bekúrta a vagonajtót, hogy egy emberként pattant fel mindenki.
Összességében - leszámítva a kis kitérőmet - nagyon jól szórakoztunk és a Volbeat koncert fantörpikus volt, mint mindig!

2014. július 2., szerda

Amikor a fecske a szobában csinál(na) nyarat

A szombati kertiparti alkalmával elég sokat tartózkodtam a szabadban, már csak az összejövetel jellege okán is :). Egy fecske körözött felettünk, gondoltam is magamban a régi, jól bevált közhelyre: egy fecske nem csinál nyarat. Nem. Egy nem. Kettő sem. Ellenben riadalmat, kakikupacot és vadászatot igen.
Vasárnap délelőtt romeltakarítás címén mosogattam, mikor is egy félfordulatnál a szemem sarkából láttam valami feketeséget lebegni-lobogni a nappaliban. Mosogatószivacs le, mondom csak megnézem már, mit fújt be a szél. Nagy meglepetésemre egy fecske körözött a nappali légterében, a párja már kezdett bevackolni a 'sárga szálón' radiátorcsövére. Szépek, meg cukik, meg aranyosan csivitelnek, de kicsit frászt kaptam, hogy beköltöznének. Megkértem őket, távozzanak, de ezt a bevésés miatt többször meg kellett tennem aznap. Még úgy is, hogy az ajtót becsuktam, a redőnyt pedig annyira leengedtem, hogy Szása ippeg beférjen alatta. Így is bejöttek. Nagyobb kár nem esett, mint néhány folt a padlón, de azt gyorsan eltűntettem.
Hétfő reggel volt némi riadalom, de azt hiszem sikerült végleg megoldani ezt a helyzetet. Ugyanis midőn újra próbálkoztak, Szása is otthon volt. A berepülők csivitelésére ébredt. Először döbbenten nézett a csillár körül köröző fecskére, hogy hátezmégismitképzel?????? Majd hátonfekvésből ugrott akkorát, hogy majdnem elkapta! Büszke is voltam rá nagyon! Meg örültem is. Örültem, hogy mégsem folyt fecskevér, Malacka szeme a helyén maradt, emberéletben, bútorban nem esett kár (az obligát fecskekaki-folton kívül).
Annak pedig még jobban örülök, hogy úgy néz ki, ez a két fecske is meghozta a nyarat!