Magamról

Saját fotó
Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam... (A szerző fotóját Kocsis Dóra készítette http://dorcphoto.blogspot.hu/ http://​www.facebook.com/​PhotosByDorc )

2013. június 20., csütörtök

Dán királyfik (meg egy amcsi)

A cím a Volbeat zenekar leírását tartalmazza :D legalábbis az én olvasatomban. Zenéjüket tekintve azt szokták mondani róluk, hogy Johnny Cash és Elvis Presley Metallica-ba oltva. Szerintem zseniálisak úgy alapvetően és ehhez jön még az énekes érzékborzongató hangja.
A felállás: Michael Poulsen ének, gitár, Anders Kjolholm basszusgitár, Jon Larsen dob, Rob Caggiano (ex-Anthrax) gitár.
Kedden (2013.06.18.) este a PeCsa-ban örvendeztették meg kisszámú (ami remélhetőleg rohamosan változni fog) magyar és környező országbeli rajongóikat egy fantasztikus koncerttel. Ja, jut eszembe, aki kint volt a Metallica koncerten 2010. májusában, emlékezhetnek rájuk, ők voltak az előzenekar.
Itt is előzenekarral kezdtünk, a Wrong Side of the Wall nevű magyar együttessel. A zenéjük rendben van, az énekes is egész jó, már amikor éppen nem hörög vagy sikítozik. A basszer szúrta picit a szemem, mert annyira leüvöltött róla, hogy ő az együttes ügyeletes szépfiúja, ráadásul meggyőződésesen. 5 húros basszusgitáron játszott, amit olyannyira leengedett, hogy csak a felső két húrt érte el... no comment. No mindegy, praxisomban előfordultak már sokkal rosszabb előzenekarok is, velük legalább gyorsabban telt az idő.
Gyors össze- és szétpakolást kovetően 9 után néhány perccel színpadra léptek a dán királyfik is. Még most is megborzongok, ha a koncertre gondolok :D Fantasztikusan jóóóóó volt :D. A borzongás mellett az emlék hatására idióta, háromszázfogas mosoly is az arcomra terül. Nagyon tetszett, hogy - mivel az énekes gitározik is - három mikrofonállvány került a színpadra, így Mr. P. nem csak középen boldogította a rajongókat, hanem a színpad két oldalán is. Alapvetően is nagyon profik voltak, hogy mindenkinek kellő mennyiség jusson mindenkiből, folyamatosan váltották egymást és még csak nem is volt annyira feltűnő, hogy ez direkt van. A kezdő felállás szerint mi a színpad azon része előtt álltunk, ahol Rob Caggiano "tanyája" volt, így metakommunikációval egész jól eltársalogtunk, egészen addig jutottunk, hogy két szám között megdicsérte a lepkéimet.
A hangzás irtó jól volt belőve. Amikor a dobos elkezdte "pergetni" a két lábdobot, szó szerint lobogott a hajam. Imádom, amikor egy-egy húzósabb basszus résznél rezeg a ruha rajtam és dübörög a mellkasom. Ráadásul profi sómenek. Mint írtam, belakják a színpadot, mindenkinek juttatva magukból egy kicsit. Anders totálisan tisztában van azzal, hogyan lehet megragadni a lányokat és a fiúkat is. Bohóckodik, pofákat vág, izzó tekintettel bámul, az őrület lobog a szemében. Lehengerlő. A tuti csúcs viszont Mr. Poulsen. Ha Mr. Gahan a DM-ből az erotika szexi istene, akkor Mr. Poulsen maga a férfi őserő, a testet öltött tesztoszteron :D Régebben kicsit masszívabb volt, most pálcikára van fogyva, de így is eláll tőle az ember lányának szava.... Főleg ha felvillantja a féloldalas, csibészes vigyorát (kb. az egész koncert alatt végig). Aztán szóra nyitja a száját, később énekelni kezd és garantált a totális olvadás.
Valahol hátul, a kisagyamban bizsergés támad és eszemet vesztve ugrálok, énekelek (vagy valami olyasmi), tombolok. Nem érdekel, hogy a vállam beszorult a szomszéd izzadt hónalja alá, nyolc ember izzadtsága csöpög rám, néha odébbtaszajtanak a középen pogózók, olyan dög meleg van, hogy a hajamból, ruhámból csavarni lehet a vizet, kapar a torkom, rám lépnek, én lépek másra, nem érdekel, csak játszanak még, énekeljen még, sose legyen vége. Szerzek pengetőt, nem szerzek monoklit és az orromat sem bántja senki. Nem szólok be senkinek. Egyszer tettlegezek, amikor a csávó figyelmét úgy tudom csak felhívni arra, hogy a lábamon áll már öt perce, hogy erőteljesen megrugdalom a csánkját, miközben a nyakába kapaszkodom, két kézzel, marokra. Abban reménykedem, hogy betartják, amit nagy hevületükben ígérnek. Láthatóan jól érzik magukat a tomboló embereket látva és oda nyilatkoznak: ez akkora buli és annyira jók vagyunk, hogy nagyon hamar visszajönnek. Aztán egyszercsak elköszönnek, dobálóznak mindenfélével, az erősebb csávó kitépi Ági kezéből Anders direkt neki szánt ingét. Levonulnak. Felkpacsolják a lámpákat, még ácsorgunk kicsit, Áginak is lesz pengetője. Kicsit csalódott vagyok. Miért nem játszanak még napokig? mind az öt albumot, szépen sorban, egymás után, vagy összevissza? Eszembe jut a Republic: még, még, még, még, még! ennyi nem elég!
November 17-én Bécs.

2013. június 18., kedd

Gúdbáj, golyszik!

Hétvégén Szása (egyéb nevein Malacka, Macifüles) átesett a golyóeltávolító műtéten, hogy élvezhesse a kertet is. Szombaton este 6-ra kellett vinni, majd 7 órára érte menni. Idegeim cafatokban ez alatt, vajh' mi lehet az én szőrös kis Malackámmal, hjaaaaaaaaaj! Mire érte mentem, már kezdett magához térni, de nagyon koki volt még. Egy fejfordítás azt eredményezte nála, hogy zuhant az oldalára, mint az ólajtó. Úgy gondoltam, ha hazaértünk, leteszem a hordozót, kinyitom az ajtaját, aztán majd ha magához tért kitámolyog belőle. Nem várta meg, egyből kidzsalt. Bár ez a dzsalás kicsit lassúra és furcsára sikeredett. Úgyhogy inkább segítettem Neki és elvittem a kedvenc szőnyegéig. Nem adta fel a küzdelmet, mindenáron el akart menni wc-re. Szegénykém, a következő egy órában azt játszotta, hogy nagy nehezen felküzdötte magát, de mivel az érzéstelenítő még hatott, kb. úgy fordultak ki alóla a hátsó lábai, mintha jégen állt volna. Konok egy cinyó, nem adta fel és ő nyert. Éjszakára már a kedvenc dobozai tetején hajtotta álomra kóválygó, teniszlabda méretű kis fejét. Reggel arra ébredtem, hogy minden a legnagyobb rendben van, mivel Szása rajtam ugrált, hogy "adjál enni! adjál enni!", amit nem értek, mert ez a lelkesedés csak addig tart, amíg enni adok neki, a kaja már nem érdekli, neki is melege van, no!
Aztán a kis drágám odaállt a bejárati ajtóhoz, mint aki teljesen tudatában van annak, hogy ő most már kimehet. Kiengedtem és már spurizott is. Az egész napot kint töltötte. Az udvar területét nem hagyta el, de lelkesen kergette a gyíkocskákat, legyeket, bármit, ami mozgott. Elheveredett az árnyékban és onnan követte az eseményeket. Bár járása az "imént voltam urológusnál" c. pasijárásra emlékeztetett. Azóta is rettenetesen élvezi az udvaron rohangászást. És meglepő módon tényleg nem hagyja el a kertet. Tesóm szerint azért, mert a következőt vezette le magában.
1. Megvoltak a golyóim, nem jöhettem ki a lakásból.
2. Kivágták a golyszikat, kijöhetek a kertbe.
3. Inkább nem hagyom el a kertet, ki tudja mimet vágnák le....
Az eltávolítás másik fantasztikus hatása - számomra -, hogy Macifüles varázsütésre leszokott arról, hogy a takaró alól kilógó lábaimat rágcsálja. Ez egészen üdítő dolog ebben a dögletes időjárásban.
Jaaaaj, és hát még egy dologra derült fény az elmúlt időszakban. Hogyismondjamcsak.... Nemrégiben, amikor wellnesszelni voltunk, kiderült, hogy Szása csak akkor hajlandó nagywc-zni, ha otthon vagyok. A tervezett egyhetes nyaralás kapcsán megijedtem, mert annyi idő alatt nehogymár bélcsavarodást kapjon nekem. Ezért kihasználva az alkalmat, hogy az állatorvosnál járunk, rákérdeztem, hogy mit lehet tenni ilyen esetben. Voltak ötleteim, de egy ilyen kicsi állatnál nem vágnék bele semmibe csak úgy, byheart. Szóval Jenőbácsi azt tanácsolta, hogy vigyem el Szását pszichoterápiára mert lelkibeteg, ha nem vagyok otthon. Mondtam neki, hogy ha-ha-ha, de esetleg valami életszerűbbet is tanácsolhatna. Ezután közölte, hogy ilyenkor két dolgot kell adni Malackának: olajos halkonzervet és utat :D :D Úgyhogy megnyugodtam, nem lesz gáz, amíg nem leszek itthon és tovább rémkedhet a gyíkok és legyek társadalma felett :D Azt mondta Jenőbácsi, ritkán látni olyat, hogy egy macsek így ragaszkodjon a gazdájához. Dúl a LÁV kérem!