Magamról

Saját fotó
Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam... (A szerző fotóját Kocsis Dóra készítette http://dorcphoto.blogspot.hu/ http://​www.facebook.com/​PhotosByDorc )

2016. április 20., szerda

A pokol tornácán 6. - végjáték 2.0

Januárban volt a szeptemberi műtét három hónapos kontrollja (decemberben lett volna, de megbeszéltük Bencedokival /egyéb nevén Hadnagy/, hogy januárra toljuk mert a december amúgy is zsúfolt). Szóval januárban... már úgy mentem vissza, hogy egy hónapja megint szedtem a fájdalomcsillapítókat, mert december elején újrakezdődtek a fájdalmak. Nem voltam boldog. Mint kiderült, a Hadnagy sem volt boldog. Elküldött MR vizsgálatra, ami megállapította, hogy szerencsére kiszakadt a másik sérvem is és akkor, mint egy ház, szétroncsolta a porckorongot. Eredménnyel vissza Hadnagyhoz, aki megnézte, hümmögött, megmutogatta a monitoron mi a szitu állása, majd jól megtárgyaltuk, hogy muszáj műteni, de az már rajtam múlik, hogy melyiket választom. Lehet megint olyan műtét, mint szeptemberben vagy nekimegyünk a következő fokozatnak. Ha ismétlünk, akkor előbb-utóbb össze fog roppanni a gerincem, a szintet lépünk, akkor egy életre megoldódik ez a probléma (legalábbis ezeknél a csigolyáknál). Meghánytuk-vetettük a lehetőségeket és abban maradtunk, szintet lépünk. Ez az érintett porckorong implantátumra való cseréjét és a csigolyák összecsavarozását jelenti. Előjegyeztek kivizsgálásra, majd annak megtörténtével Hadnagy közölte, a következő két hétben hívni fog, hogy mikor műtünk, de én is hívogassam és piszkáljam, mert hajlamos elfeledkezni dolgokról. Így most legalább volt időm lezárni, elrendezni a dolgaimat. Azért összeszorult a torkom, mikor egy telefoncsörgésnél a Hadnagy neve jelent meg a kijelzőn.
Lényeg a lényeg, február 22-én délelőtt unokabátyám bevitt a kórházba. Most egyágyas szobába kerültem, amiből azért csináltak kétágyasat másnap. Bevittük a cuccom, nagyjából elrendezkedtem, majd Lackó magamra hagyott. Elérkezettnek láttam az időpontot pizsibe átvedlésre. Ennek eredményeként... hááááát..... hmmmm...... hogyismondjam.... a fürdőszobában nem nagyon van hely hova pakolni, így a levett ruhámat át akartam vetni a zuhanyfüggöny tartórúdján, amíg magamra öltöm a pizsit. Ennek ez lett az eredménye: 
Egy laza mozdulattal felakasztottam a sprinklerre. Nagyon-nagyon nevettem. Nyilván nem bírtam egyedül levenni, ehhez nővéri segítséget kellett kérnem, aki székre állva ki tudta akasztani.
Szerencsére, ezalkalommal nem volt cicózás, hogy műtünk-nemműtünk. Este szépen megkaptam a xanaxomat, a reggeli vizitnél mondták, hogy harmadik leszek. Azért persze volt csúszás, negyedik lettem, de sorra kerültem. Jött a műtősfiú, meg a nővér a dormicummal. Szépen felkaptam az új színben pompázó kűrruhát.
(Tavaly sötétkék volt, most meg ilyen izékék). Felhívtam Anyut, aki - közeledvén a látogatási idő - már nem volt messze a kórháztól Kerivel, hogy nem fogunk találkozni most visznek. Eltoligáltak a műtők szintjére, nem sokat várakoztam, de innen már homályosak az emlékeim, köszönhetően a bogyóknak. Következő emlékem, hogy újra a kórteremben vagyok, Anyu és Keri az ágy mellett állnak, Professzor és Hadnagy az ágy végénél és bökdösnek, hogy mozgassam a lábaimat, illetve kérdezik, hogy hogyan vagyok. Elmesélésből tudom, azt válaszoltam: nagyon-nagyon-nagyon fáj. Közben született egy szobatársam. 80x éves, talpig úrinő és egy cukorfalat. Másnap a reggeli vizit előtt még bejött Hadnagy, megint mozgatni kellett a lábam, majd közölte (szó szerinti idézet következik) nagyon megküzdöttek velem, mivel pasiban is ritkán, de nőben még nem láttak ilyen kemény csontot, alig akartak bemenni a csavarok és még a tökeiről is folyt a víz.
Anyuék később elmesélték, hogy a 2 órásra tervezett műtétből 4,5 óra lett és a Hadnagy úgy nézett ki utána, mintha őt műtötték volna.
Másnap délelőtt talpraállítás. És itt kiderült, hogy megint gond van. A jobb lábamban ugyan teljesen elmúlt a fájdalom, cserébe átköltözött a balba. Az első felállásnál össze is estem. Amúgy is kényelmetlen volt az egész, mert most két dréncső volt bent, két küblivel (minden oldalra egy), plusz a katéteres zacsi. Mindkét kezem tele volt az "ingóságaimmal". Mindazonáltal lett riadalom, Professzor is, Hadnagy is kiakadtak, mivel a bal oldalamhoz egyáltalán nem nyúltak. Jött a gyógytorna, a szelektív ingeráram és az aggódás. Az ilyenkor szokásos kontroll röntgen mellé kontroll ct is. A hazaengedés is csúszott 3 napot. Hetenként kontroll vizsgálatok. Három hétig úgy nézett ki, nem úszom meg a harmadik műtétet. Fájdalom, görcs, gyógyszerek. Az utolsó vizsgálatnál Hadnagy szerzett időpontot másnap reggelre MR vizsgálatra, mert lövésük sem volt, mi a baj. Aznap délután elhívtam az unokatesómat egy terápiás vásárolgatásra. Mászkáltunk kb. 4,5 órát. Ez olyan jól sikerült, hogy másnap reggel úgy ébredtem, nem fáj semmim. Azért elmentem az MR-re. Ott is sikerült alkotnom. Piszok koránra volt időpont, amihez még korábban kellett kelni, így nem kicsit voltam kómás. Így lehetett, hogy a beleegyező nyilatkozaton a "Beteg aláírása" mellé a nevem helyett azt kezdtem el írni: a beteg aláírása.... Jót derültünk a doktornővel, majd elaludtam a vizsgálat közben a csőben. Ezt csak azért furcsállották, mivel ez a szerkezet olyan hangos, hogy fülvédővel lehet csak belefeküdni. De az a lényeg, hogy itt sem találtak semmilyen eltérést, a lábam sem fájt már. Így öröm és bódottá alapon Hadnagy amnesztiát adott. Túl vagyok a hat hetes kontrollon. Nemsokára jön a három hónapos. Addig is gyógytorna és fizikoterápia a legyengült, finommotorikus mozgást vesztett lábfejeim miatt. Vannak mozdulatok, amiket újra kell tanulni (máshogy), de szerencsére minden rendben. Nem fáj semmim. Jól vagyok :D Viszont cyborg lettem, sőt cyborgnéni (kopirájt báj Zoli), mivel ezek vannak bennem:



Úgy tűnik, tényleg ez volt a vége. Nem kerülök többet ilyen helyzetbe.