Magamról

Saját fotó
Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam... (A szerző fotóját Kocsis Dóra készítette http://dorcphoto.blogspot.hu/ http://​www.facebook.com/​PhotosByDorc )

2012. augusztus 21., kedd

"Hálás a szívünk, zengjen az örömünk..."

Tavaly augusztus 20-án hagyományteremtő célzattal Soroksáron, a Nagyboldogasszony Templom mögött, a helyi színjátszókör előadásában megrendezésre került az István, a király című rockopera zanzásított változata. Krivel mi is megtekintettük népes családommal egyetemben és nagyon-nagyon élveztük az előadást, bár kisebb sebekből vérzett a dolog. A hangosítás nem volt tökéletes a szabadtéri előadáson, de mint említettem, ez volt a legeslegelső alkalom, így betudtuk ennek. Pláne, hogy az állóhelyek a helyi kocsma bejárta környékén kezdődtek, így vidám fiatalokkal egyetemben végigénekeltük az előadást, ezért mikor a technika ördöge kifogott a rendezőkön és elszállt a teljes hangosítás hosszú percekre, nem volt hiba, mert mi ott hátul zavartalanul folytattuk tovább telitorokból. Olyannyira, hogy a környékünkön ülők-állók az előadás végén nem csak a színészeket, hanem minket is megtapsoltak. Ó, és utána még szuper tűzijáték is volt, így tökéletessé lett a 2011-es augusztus 20-a.
Dorka és Béka egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudtak eljönni, de megígérték, hogy idén ott lesznek.
Mikor felfedeztem, hogy valóban lesz idén is előadás, egyből riasztottam őket, így nem szerveződött közbe semmilyen program. Megbeszéltük, hogy előbb átjönnek hozzám egy kis beszélgetésre, eszegetésre-iszogatásra. Béka egyedüli fiúként hősiesen állta a sarat három, legalább lélekben szőke nő társaságában :), főképp, hogy velünk együtt bekanalazott egy kis gazmacsó* (lánykori nevén gazpacho) levest ;). Ezután következett némi házi körözött (bár lehet, hogy az első "ö" hosszú....), ami csak azért volt izgi, mert mind a leves, mind a .... túrós cucc tartalmazott egy kis jófajta, nyers lilahagymát, így a szagélmény garantált volt az est hátralévő részére. 20:30-ra írták ki a kezdést, ezért háromnegyed 8-ra már odamentünk, hogy mindenképp legyen állóhelyünk az elsős sorban. Nem kellett vón... Idén nem voltak olyan sokan, mint tavaly, volt hely bőven, ráadásul 1/2 9-kor még csak az ünnepi beszédek kezdődtek. Szerencsére az állami méltóságok fogták, hogy nem feltétlenül rájuk kíváncsi a nép, de azért az én ízlésemhez képest kicsit sokat nyalták az ilyen-olyan főbbrangú fenekeket. Majd elérkezett a kenyérszentelés, amit a református és a katolikus egyház képviselője is némi beszéddel próbált hangsúlyosabbá tenni. A helyi papról csak annyit: a műsor kezdete előtt még civil ruhában mászkált a sorok között és hirtelen ránézésre azt hittem, hogy Szörényi Levente időutazott hozzánk a '60-as évekből, majd később kiderült róla, hogy mégsem :) Már a lelkész úr is kicsit elvetette a sulykot, amit onnan lehetett a legjobban látni, hogy a műsorvezetésre felkért menyasszony (nagy volt és habos és fehér...) rettentő idegesen toporgott a partvonalon. És még csak ezután következett a pap... Na ő aztán sokunknál kiverte a biztosítékot a mindenféle anekdotáival, a templom is rámordult, kétszer beleharangoztak a beszédébe. A műsorvezető menyasszony már helyben futott, sőt néha nekiiramodott, hogy kitépje papunk elől a mikrofont, de aztán naaaaaagy nehezen véget ért az összes beszéd. Még gyorsan szétosztották a megszentelt kenyérkockákat, közben elbontották a pódiumot a színtérről, kicsit vártunk és elkezdődött az előadás. A tavalyiban számomra a legnegatívabb az volt, hogy Torda, a táltos szerepét átváltoztatták Sámánasszonyra, ami már alapban hmmm, ráadásul a rettentően tehetséges, soroksári gyökerekkel bíró, a hazai, napi kórházsorozatban játszó vörös hajú, beszédhibás műűűűűVÉSZnőre bízták. Mit mondjak, nagyon rossz volt. Sajnos ezt a "jó" szokásukat idén is megtartották,  illetve Koppánynak most már öt feleséggel kellett elbírnia. Ennél a pontnál jött ki a szemem, mint a csigának, mikor beugrándozott az egyik feleség... Hát szóval.... izé..... Akik ismernek, tudják, hogy testalkatom vénuszi, bár inkább a villendorfi, mint a milói :D A drága kis feleség hasonló testalkattal bírt mint én, ehhez ráadtak egy aranyszínű melltartót és a csípője köré csavartak egy aranyszínű leplet. Besírtam. Ráadásul nem is énekelt, csak vonaglott meg mittomén. Arra gondoltam közben, hogy nincs az a szereplési vágy, ami engem ilyen szerkóban kihajtana a plénum elé. De még a kedvesem előtt sem lejtenék ilyenben, mert röhögésbe fulladna a romantika... Visszakunkorodva az előadásra, a tavalyihoz hasonlóan ez is zanzásított változat volt, kihagytak belőle a történet szempontjából nem annyira fontos részeket (idén egy kicsit többet), az ideit más is rendezte. Egyáltalán nem szakértő véleményem szerint a tavalyi jobb volt. Azért ezt is becsülettel végigénekeltük :D Ráadásul a szereplők tiszteletére legyen mondva, mindannyian "amatőrök". A helyi tv-ben láttam egy riportot az egyik főszereplővel, aki konkrétan informatikus, ehhez képest úgy énekelte Istvánt, hogy a fejem lerepült tőle. Koppány pedig nagy kedvencünk tavaly óta, idén sem okozott csalódást.
Ami a közönséget illeti, valahogy megint a tavalyi fiúk keveredtek mellénk, így mindannyian készen álltunk arra, hogy technikai málőr esetén ismét kihúzzuk a bajból az előadást :) Másik pozitívum, amivel most egy kicsit dicsekszem: nem messze álltak tőlünk az unokahúgomék, aki még csak (saját megfogalmazásában) fél 9 éves és jelentem kívülről fújta az egészet! Negatívum kettő volt: 1. ült előttünk egy házaspár, akinek a férfi tagjából olyan vastagon áradt a negatív energia, hogy Dorkát is és engem is rettentően zavart. Állandóan hátrafordult, becsmérlő tekintettel nézett mindenkire. Ráadásul már az elején úgy ült le (hozzáteszem a leghátsó széksorba), hogy: "Pffff, az első sorban már nem volt hely!" Egy idő után megunta, hogy a kameramanci** (nő volt!) kitakarja a színpadot, felállt, hátrébb ment és rájött, hogy onnan lát, így vitte magával a negatív energiáit is :D. 2. a második negatívum nem tudom kiből áradt, de többször is az est folyamán. Lövésem sincs, mi volt nálunk a kaja, de olyan gázokat eregetett, hogy belekönnyezett a szemünk. Bónuszpontként átlag 10 percenként elengedett egy galambocskát... pfúúúúúúúúúúúúj! Még jó, hogy nem zárt térben voltunk, mert hamar rá lehetett volna jönni, kitől erednek a felhők, mivel búzakör-szerűen kidőltek volna mellőle az emberek.
Mint minden, ami elkezdődik, ez is véget ért. Szépen, alaposan, hálásan megtapsoltuk az előadókat és türelmetlenül vártuk a tűzijátékot, ami, mint tavaly is, a helyi vállalkozók nagylelkűségének volt köszönhető - egyébként az előadás létrejötte is! Szóval az volt a legjobb a tűzijátékban, mindamellett, hogy rengeteg és nagyon szép pukkantyú világított az égen, hogy amikor éreztem a folyamatos mosolyt az arcomon, körbenéztem és azt láttam: mindenki felfelé fordított arccal, mosolyogva bámulja a szikrákat! Az jutott eszembe, hogy még mindig jó hely ez a világ, amikor felnőtt, meglett emberek is ilyen gyermeki elragadtatással tudnak bámulni néhány kiló puska- és csillámport! (jó, persze, tudom, más is van benne...)
Bár ez az előadás nem volt olyan jó szerintem, mint a tavalyi, azért jövőre is szeretnék ott lenni és ismét végigénekelni a barátaimmal és a családommal együtt!

* copyright by Béka
** copyright by Kri

2 megjegyzés: