Egy régi koncert emléke

Kedvenc együttesem egyik dalának refrénjében a következő szöveg hallható:

"You are my hero, my Friday night"

/Joey Tempest, Europe - Hero/

ezt egy darabig átköltve énekeltem: "You are my hero, my Sunday night" ugyanis egyik - számomra nagyon emlékezetes - koncertjük 2010. január 30-án, vasárnap volt Bécsben.
A jegyeket gondosan beszerztük már decemberben, másnapra szabdságot vettünk ki Krivel és hatalmasat buliztunk. Na de mint annyi minden más, ez sem ment nekünk egyszerűen.
Kezdődött ott, hogy már megint nem sikerült időre elkészülnöm. Mózsit becsomagoltuk, kóla betárazva, de én még a hajamat szárítottam az indulás tervezett időpontjában és akkor még nem ilyen csutak volt. Közben Kri egyeztette az útvonalat öcsémmel (Johnny Bravo reinkarnációja, ha ez mond bárkinek is bármit...), mert hogy ők szoktak oda járni bulizni, ahol a koncertet rendezték. Ezen felbuzdulva, mit nekünk GPS (bár nálunk volt és be volt programozva), nekivágtunk az útnak. Irtózatos zimankó és zegernye kísérte utunkat egészen Tatabányáig, onnantól már csak a széllökések maradtak. Típusomat tekintve átfolyó jellegű vízmelegítőként működöm, tehát déli 12 órától már nem vettem magamhoz folyadékot az útközbeni kellemetlenségek elkerülése érdekében. Még magyar területen beszereztük az osztrák autópálya matricát egy benzinkútnál, Kri megkérdezte, nem óhatjok-e esetleg látogatást tenni a legkisebb helyiségben. Nem óhajtottam, egyrészt mert nem volt hólyagvészhelyzet, másrészt nem óhajtottam hányásízzel a számban tombolni a koncerten, ismerve a magyar benzinkutak mosdóiban uralkodó látványt és szaghatást. Ennek megfelelően Bécs előtt nem sokkal (ahol a legszarabb, hupolykás az autópálya) már igencsak szűköltem és mantra-szerűen hajtogattam, hogy: "mindjárt bepisilek, mindjárt bepisilek, mindjárt bepisilek", de egy jó darabig még nem tudtam könnyíteni magamon. Tesóm útmutatásának megfelelően megtaláltuk a táblát, ahol be kellett fordulni, hogy pöpecül megtaláljuk a Gasometer nevű helyet, de pesze hogy nem egy út kanyarodott onnan és nanáhogypersze mi a másikra kanyarodtunk. Mentünk, mentünk, mendegéltünk, majd az út végén - más lehetőség nem lévén - behajtottunk egy nyitott kapujú parkolóházba. Ez gyorsan megváltozott és mi már csak a L'art Pour L'art Társulatot tudtuk idézni: se ki, se Be, se nyő. Megkerestük a kijáratot, ahol Kri ékes magyar-angol-német és mutogatós keveréknyelven kidumált minket a parkolóházból, hogy ne kelljen fizetnünk, mert nem mi vagyunk szőkék, hanem ők hagyták nyitva a kaput. Túlélvén a parkolóházi borzalmakat továbbindultunk követve az utat, mivel másfelé nem lehetett, és behajtottunk egy alagútrendszerbe... azt hittem, soha többet nem látjuk meg a napfényt. (Közben én csendesen folytattam a mantrázgatást, miszerint mindjárt bepisilek, ekkor már kb. egy órája voltunk Bécsben.) A nyolcadik kör után elhatározás született, mégiscsak vegyük elő a GPS-t. Szerintem rajtunk kívül senki másnak nem okozott volna meglepetést, hogy a föld alól elég nehezen tud kontaktust teremteni a műhóddal. Persze ez sem elsőre ugrott be, csak miután már néhány jógagyakorlatot bemutattam az anyósülésen feszülő hólyaggal próbálván minél közelebb tartani az eszközt a földfelszínhez. Nem jártam túl sok sikerrel. Itt már Kri is elkezdett zsolozsmázni, hogy "Nem fogunk odaérni! Nem fogunk odaérni!" (Ekkor délután öt óra volt, a koncert 9-kor kezdődött és már Bécsben voltunk....)
Sok lúd disznót győz alapon kiverekedtünk magunkat az alagútból, viszonylag rövid idő alatt megtaláltuk a koncert helyszínéül szolgáló vigalmi negyedet is. Leparkoltunk, majd Kri elindult megérdeklődni a járókelőktől, hogy fizetős-e a parkolóhely vagy wtf. Egy fiú és egy lány sétált arrafelé, mint kiderült Észtországból jöttek, szintén a koncertre és ők sem tudták, hogy kell-e fizetni vagy sem. Viszont az legalább kiderült, hogy pont a Gasometer bejárata előtt találtunk parkolóhelyet :). Miután tisztáztuk, hogy továbbra sincs fogalmunk a parkolódíjról, elindultam a szomszédos mozipláza felé, ami kb. akkora mint a Westend és csak mozik és kávézók vannak benne. És legnagyobb megkönnyebbülésemre: mosdók! :D A koncert kezdetéig ellátogattam még oda néhányszor. Majd megkezdődött a sorbanállás a beengedésért, ahol nagy küzdés volt a helyben maradásért, mert annyira fújt a szél, hogy majdnem elszálltunk mint Mary Poppins, és még csak esernyő sem kellett hozzá.
A lényeg, hogy időben bejutottunk, nagyon jó helyen tudtunk megállni, láttunk és láttak is minket :) Tény, hogy eléggé kilógtunk a hanyattlökött uborka temperamentumú osztrákok közül a tombolásunkkal. Olyannyira, hogy egyszercsak feltűnt: az énekes videóra rögzíti önfeledt éneklésemet és ugrabugrálásomat... szerintem azóta, ha rossz kedve van, csak előveszi és máris gurul a nevetéstől ;)
A hazaút majdhogynem eseménytelenül telt, legalábbis Székesfehérvárig, mert ott bealudtam és onnantól semmire sem emlékszem.
És hogy honnan jutott ez most eszembe? Október 23-án ismét Europe koncert Bécsben!!!! :D :D :D