Nyamvadt macskából királylány

Ehhez a feladathoz minimum varázserőre van szükség, mint a tündérmesékben. Bár ha az ember kicsit jobban utánanéz, utánagondol, rájön, hogy egy wellness-hétvége is képes hasonlóra.
Az elmúlt 2-3-4 hónap alatt felhalmozódott stressz, fáradtság már odáig kulminálódott, hogy igazán nyamvadt macska lett belőlem. Szerencsére elérkezett a hosszú hétvége és az erre az időpontra már jóóóóóval előbb lefoglalt 3 napos csajos hétvége. Ismét Herceghalmot vettük célba, a jól ismert szállodát. Nagyon vágytunk már Tibi, a masszőr kezei közé. Sajnos Tiborunk elhagyta a fedélzetet, amin kicsit bánkódtunk, de a második legjobb, Dani maradt és új masszőrökkel is bővült a csapat.
Pénteken egy remek ebéd elfogyasztása után közelítettük meg Edittel az ojjektumot. Becsekkolás, cucc a szobába való behajítását követően rutinosan megtámadtuk a wellness recepciót és előjegyeztettük magunkat a csomagban foglalt masszázsokra, plusz az állandó bónuszként igényelt mediterrán testkezelésre. (Amit nagyon jól tettünk, mert nemsokkal később már csak vasárnap délutánra volt szabad időpont....) Az egyik csomag-masszázs csokis volt. Egyszer régebben már voltam csokis masszázson, ami után hetekig rá sem bírtam nézni a csokira, annyira intenzív volt az illata a csokis olajnak. Emiatt tartottam kicsit tőle, de itt egyáltalán nem éreztem masszázs közben csoki illatott, cserébe valami fura, de nagyon kellemes állaga volt a cuccnak, amivel Dani átgyúrta a hátam helyén lévő betontömböt. Majd a masszázs végeztével a kezembe nyomott egy törölközőt, egy tusfürdőt és megmutatta merre van a zuhanyfülke. Néztem is magamban nagyokat, hogy hát ilyen még sosem volt. Aztán rájöttem. Tényleg olvasztott csoki és kakaóvaj keverékével masszírozott :). Mondjuk lemosni nem volt annyira pöpec, mint amíg a hátamra került, kellett kicsit jógázni hozzá, cserébe csak picit lett csokis a köntösöm. Én néhány perccel előbb végeztem, mint Edit, úgyhogy megrendeltem a gyümölcsturmixot, míg vártam rá és legszíveseben doromboltam volna, annyira jó volt.
Egyik nagy kedvencünk itt az infraszauna. Ezt olyannyira kedveljük, hogy bár már negyedszer voltam itt, még sosem láttam a finn szaunát :D. Sajnos most nem tudtuk annyit élvezni, mint szerettük volna, ugyanis teljes teltházzal működtek és még napi vendégeket is beengedtek a wellness részlegbe. Miután párszor bepróbálkoztunk, úgy döntöttünk, hogy a masszázsok között jó lesz nekünk a szobában is. A bugyogtató medencéhez sem fértünk hozzá, mivel ez a szálloda nem feltétlen kisgyerek-barát, így csak 1 db KÜLTÉRI gyermekmedence van. Ilyenkor ez nem annyira praktikus. Viszont legalább játszósarok vagy -szoba sincs, ezért a kicsik egyetlen szórakozása a viccesen bugyborgó medanszié. Kb. 1 négyzetcenti szabad hely sem volt, csak ricsaj, és amúgy is csak a medence partján tudtunk volna heverészni (már ha lett volna szabad nyugágy). Úgyhogy két masszázs között inkább a szobában múlattuk az időt olvasással, beszélgetéssel, szundizással. Szombat délelőtt még sétáltunk is egy kicsit. Na nem sokat, nehogy megártson.
A mediterrán testkezelés ismét fantasztikus volt, el is alukáltam közben kicsit és még jobban sajnáltam, hogy nem tudok dorombolni, mint a cicák. Utána a rendszeresített turmix, majd fel a szobába és továbbfolytatni a lustulást. Az esti aromamasszázst egy bodzateával zártuk, ami igazán jó döntésnek bizonyult. Annyira kisimultam, lelazultam, hogy a liftet is alig találtam el. Liftről jut eszembe: tisztára "otthon vagyok" fílingem volt, mivel a nagy tömeg miatt minden alkalommal annyit kellett várni a liftre, mint a munkahelyemen :D
A reggeli és a vacsora most sem okozott csalódást, minden alkalommal megöltük Pocakot. Volt, hogy bele is rúgtunk a földön fekvőbe. Ez a hátránya a svédasztalnak, "juj, ezt is megkóstolom", "jaj milyen ínycsiklandó". Aztán mire mindenből eszel 1-2 falatot, már meg is etted a szokásos heti adagodat, egyetlen étkezésre. Sebaj. Ezek a hétvégék a hedonizmusról szólnak. Volt egy nagyon vicces epizód is. Ezen annyira kellett nevetnünk, hogy gyorsan fel is álltunk és elhagytuk az éttermet, mielőtt kirobban belőlünk a visítva röhögés. Egy régebbi posztomban már megemlékeztem Pameláról, a felszolgálók gyöngyéről. Tavaly óta a hosszú szőke copfját hosszú feketére cserélte. Valamelyest fejlődött is, mert nem felejtette el kihozni a megrendelt limonádénkat. Ugyanakkor a rengeteg vendég őt is megkavarta. Szerencsére mi már a vacsora végén jártunk, mikor csórikám megállt majdnem az asztalunknál, italokkal telerakott tálcával és látszott rajta, totál elvesztette a fonalat. Állt ott kétségbeesetten, nézett körbe-körbe a teremben, hogy ugyanvajon ki rendelte ezeket. Közben mozgott a szája, valamit motyogott magában. Szegénykém teljesen olyan volt, mint az amcsi vígjátékok. Nem akartuk megbánatni, hogy az orra előtt pukkadozunk a nevetéstől, ezért viharos sebességel távoztunk a vacsoraasztaltól. Mindenesetre este még néhányszor eszünkbe jutott és könnyesre nevettük magunkat.
A másik nagy kedvencem ebben a szállodában, a kétszemélyes zuhanykabin. Egyrészt tök kényelmesen lehet benne zuhanyozni, tutira nem vered le közben a könyököd, térded és semmit nem fejelsz meg, mint vak bálna a tankerhajót, ahogy ez általában szokásom. Másrészt, mivel kétszemélyes, eszembe jutott néhány dolog.... ;)
Ennek a hétvégének egy reklámszöveggel tudnám megadni a szinopszisát:
"Ahogy a masszőr az erős, meleg tenyerével elsimitja a testedben az izomgörcsöket, feltöri a bebetonozódott izomkötegeidet, az megfizethetetlen. Minden másra ott a MasterCard."
Hát így történt, hogy a csütörtöki extrán nyamvadt macskából vasárnap estére ismét királylány lett. Előfordulhat, hogy egy varázspálcával ez hangyányit gyorsabban ment volna, de a varázslatoknak mindig meg kell fizetni az árát. Így biztosabb a hatás :D

Cukrászműhely a konyhában

Mindig irigyeltem, Zsó milyen csoda sütiket alkot, én inkább a főzésben jeleskedem (és már megint betegesen szerény vagyok...). Idén nyáron tesómék nagy hirtelen elhatározták, hogy összeházasodnak. Az elhatározást tett követte. Mivel mindent igen rövid idő alatt tető alá hoztunk, így a család egy része sajnos nem tudott részt venni az ünnepi alkalmon. Ezt pótlandó, elhatároztuk az unokatesókkal, hogy egy vacsora keretében megköszöntik tesóékat. 

Ezen jeles eseményre Zsóval kitaláltuk, hogy mi főzünk ünnepi vacsorát és sütünk egy pótmennyasszonyi tortát. A főzést sebtiben elintéztük, de a torta.... Azzal megküzdöttünk, de megérte. Készítettünk egy gyönyörű, emeletes tortát. Persze az elején még csak annyit tudtunk, hogy torta lesz és emeletes. A többi menet közben alakult, kb. olyan tempóban, ahogy felváltva hisztiztünk, őszültünk és hullott a hajunk. Zsóék előző nap megsütötték a tésztát, nekünk már "csak" a tészták megtöltése, a fondant elkészítése és a díszítés maradt hátra. A megtöltés bébikönnyű volt (Villő szavaival élve). Zsó már korábban begyúrta a fondant-t, úgyhogy nekiláthattunk a gyúrásnak, nyújtásnak, formázásnak, színezésnek. Beborítottuk a két emeletet külön, külön, majd elkezdtük kitalálni, milyen díszt és hova tegyünk. Ez így leírva nem hangzik soknak, de kb. 4,5 órát küzdöttünk. Zsóra csak egyszer jött rá a kétségbeesés, miszerint nem jó, elrontottuk, béna lesz, nem lesz kész, nem lesz jó, nem lesz..... A végeredmény elsöprő lett, szerintem. 

Sikerünkön felbuzdulva úgy döntöttem, egyedül is megpróbálkozom valami hasonlóval. Mindjárt kettővel is, szülinapokra. Persze nyilván nem ment. Miután a fondant kb. még a plafonra is felragadt, hívtam Zsót, hogy azonnal teremjen nálam, mivel én ezt egyedül nem tudom megcsinálni, béna vagyok, sz..r a fondant, kivágom az ablakon. Zsó, mint felmentősereg, hamarosan bebicajozott Villővel, így nekiláthattunk a megfeszített melónak. A két tortára ez alkalommal is több, mint 4 órát áldoztunk. Közben néha majdnem megfulladtunk, bepisiltünk, stb. Egyszer csak azt vettük észre, olyannyira koncentrálunk, hogy elfelejtünk levegőt venni. Ezek után rendszeresen figyelmeztettük egymást és Villő mindkettőnket: Vegyél levegőt! A majdnem bepisilést a nevetés váltotta ki belőlünk. Az egyik tortánál, mikor épp a kinyújtott fondant borítást készültünk rárakni, az cselesen elkezdett letekeredni a nyújtóról és még nyúlt is. Zsó elkezdett kiabálni: most rakd rá! most rakd rá! ha most nem rakod rá, sosem rakjuk rá! tedd már rá! Mindezt olyan stílusban, mint egy olimpiai versenyen az edző a sportolónak, vagy mint abban az erődös versenyben, a Fort Boyard-ban vagy miben. Ráraktuk a fondant-t a tortára és kirobbant belőlünk a nevetés. Ráadásul megint nagyszerűt alkottunk :)

 

Miközben ezeket a tortákat készítettük, már tudtam, hogy a hétvégén meglátogatom Dorka barátnőméket, akiknek immár négy hetes pici fiuk, Botond. Kézenfekvőnek tűnt az ötlet, hogy készítek egy babaköszöntő tortát. Majd egyből módosítottam is, miszerint készítünk. Ennek már neki sem fogok Zsó nélkül. Főképp, hogy Zsó fantáziája egyből beindult és már ontotta is a díszítő ötleteket. Így aztán ma délelőtt ismét megnyitottuk házi cukrászműhelyünket és ezt a tortát készítettük Botond köszöntésére:

Van még mit tanulnunk, van még eszköz, amit be kell még szereznünk, de egyre jobban megy. Mindig azon viccelődünk, hogy lassan már rendezvényeket is vállalhatnánk.

Lány, ha szabadnapos...

...hihetetlen, mikre van ideje. Ecsetet ragad, ismeretséget köt, ragaszt, mintáz, beragad a konyhába.
Haladjunk szépen sorjában. Nemrégiben Bencefőnök felszólítására szabadságnapjaim koptatásába kezdtem és otthon töltöttem két napot. Első nap délelőttjét lelki feltöltődéssel töltöttem, majd délután új ismeretséget kötöttem. Igen erős jószágot szelidítettem a kezemhez. Jó barátságba kerültünk a dekopírfűrésszel (vagy mivel). Ennek eredményeképpen született egy új polc az egyik szekrényembe. Rettentő büszke voltam magamra, ugyanis a polc széle csak helyenként hajaz ökörhugyozásra, többnyire szép egyenes. Innentől kezdve reszkessen a világ! Gondolkodás nélkül fogok kisebb tereptárgyak létrehozásába és bízom benne, hogy a továbbiakban sem szenvedek visszafordíthatatlan végtagsérülést :D Olyannyira belelendültem a dolgokba, hogy ezután még ecsetet ragadtam és a következő mintát festettem a falra:

Na jó, nem magamtól vagyok ennyire kézügyes, sablont használtam a felpasszintáshoz, de a színek kikutyulása és a túlfolyások korrigálása abszolút az én tehetségemet bizonyítja :D (vigyáznom kell ezzel a beteges szerénységgel.... ;) Ezt már azóta terveztem, hogy az augusztusi szabadságom alatt is ecsetre/hengerre kaptam és a nappalit pitypangsárgára festettem. A végső lendületet Béka barátom gyerekszoba-pingálása adta, ami egész egyszerűen gyönyörű lett. Egyeztettük a festék milyenségét és innen már nem sok választott el a kivitelezéstől. Persze, száradás után a nagy részét gondosan eltakartam egy télire betelepített bougenvillea-val :D

Másnap pedig egy régen megkezdett szépítést folytattam. Találtam újabb, fűszernövényeket ábrázoló szalvétákat nemrégiben, így a fűszertartóim sorát díszítettem tovább. Most már gyönyörűséges üvegben várakozik a polcon a petrezselyem, a bazsalikom, a majoranna, a kakukkfű, a rozmaring, az oregano, a sidling, a babérlevél. A többieknek még várniuk kell a sorukra, amíg újabb szalvétákat nem találok, vagy máshogy szerzek képet róluk.

Egy kupakját vesztett, hasas lekváros üvegből újabb mécsestartó készült a kuckós hangulat fokozására a nappaliban.

Mindeközben a konyhában is varázsoltam. A télire eltett padlizsánkrémek szaporodtak meg.

A számomra is meglepő hatékonyságom olyannyira megörvendeztetett, hogy ismét - immár Bencefőnök noszogatása nélkül - újabb két napot töltök otthon és remélem megint megszáll majd az ihlet :)

Paradicsom a hajban

Felvettem egy rossz szokást. Esténként a vacsorámat a delejízió bámulása közben költöm el. Nagyjából ennyi idő elég is szokott lenni a rosszabbnál pocsékabb műsorokból, ritka alkalom, mikor belefutok egy-egy jó filmbe. Az elmúlt hetekben kicsit sok volt az agykapacitásomat érintő kihívás, így estére általában butára fáradtam. Ez okozhatta valamelyik este, hogy a vacsora után maradt tálcát és a felszeletelt paradicsomból kifolydogáló maradékokat tartalmazó tányért valamilyen oknál fogva a kisasztalról áthelyeztem a kanapéra majd észrevétlenül elaludtam. Éjjel pedig arra ébredtem, hogy baromira fáj az arcom. Nem csoda, hiszen meglehetősen nyomta a tálca és a tányér széle. Nem nagyon értettem, hogy mi történt. Mindenesetre összeszedtem a cuccost és kivezettem a konyhába. Ezek után úgy gondoltam, talán az ágyikómban folytatom az alvást, de előtte még az obligát fürdőszoba látogatás, ahol is megrökönyödve vettem észre, hogy paradicsom-pakolást alkalmaztam szundi közben, mivel helyenként cukin beletapasztódott a tányérról a paradicsom maradék lötyije a hajamba. Remek volt még hajat is mosni félkómásan, amitől persze fel is ébredtem. A hajamra semmilyen hatást nem gyakorolt ez a pakolás, így nem tudom ajánlani semmilyen hajproblémára :)

Valaki mondja meg....

... miért gondolják azt az emberk, hogy
1. a duda folyamatos nyomásától oszlik a dugó?
2. ha ötmásodpercenként leugrál a sínekre vagy az aszfaltra a megállóban - fellökve ezzel mindenkit -, akkor gyorsabban jön a vágyott BKV jármű?

Számomra ezek egyelőre megválaszolhatatlan kérdések...

István, a király?

Előre leszögezem, ez nem kritika. Nem vagyok szakértő, csak egy egyszerű rajongó. Nem érdekel a napi politika (a heti, havi, éves, stb. sem). Az alábbiak szigorúan a saját véleményemet tükrözik.

Edinának köszönhetően volt alkalmam augusztus 20-án, Szegeden megtekinteni az István, a király ősbemutatójának 30. évfordulója alkalmából Alföldi Róbert által rendezett leporolt, felújított változatát. Hallottam/olvastam már innen-onnan Alföldi rendezéseiről, amik mindig meghökkenést váltottak ki. Ennek szellemében kicsit féltem ettől, de gondoltam adjuk meg az esélyt, még akár jó is lehet. Nem lett. Pontosabban, jobb volt, mint számítottam, de ettől függetlenül borzalmas volt.

Pozitívumot hármat tudok felsorolni:
1. Koppány nem hágta meg nyílt színen István (és fordítva sem).
2. Tompos Kátya hihetetlenül, fantasztikusan jó volt. Méltó utódja Sebestyén Mártának.
3. A koreográfia nagyon tetszett, bár elfogult vagyok Vári Bertalannal és a Varidance-szel kapcsolatban.

Negatívum annál több volt. Könyörgöm, ez egy ROCKOPERA, talán tegyünk már bele olyan embereket, akik tudnak énekelni! Jó, voltak benne néhányan, de azokat meg kiherélték. Olyan volt, mintha nem tudták volna előre, hogy mire írnak alá és aztán már nem tudtak kibújni a szerződés alól. Novák Pétert láttam már Torda szerepében és nagyon tetszett. Jól énekelte, jól játszotta. Szegeden valami egészen tragikus volt. Mintha elfelejtett volna énekelni. Hozzáteszem, a darabhoz sokat nyúltak hozzá zeneileg is. Több helyen változott a tempó, volt hogy új versszak bukkant fel. Vele és Feke Pállal kapcsolatban éreztem, hogy nem érzik jól magukat igazából a szerepben. Persze egyáltalán nem biztos, hogy igazam van. Nem ismerem őket, nem beszélgettem velük. A másik nagy csalódás - mint akár ki is találhattátok - Feke Pál. Őt nem láttam teljesen István szerepében korábban, csak részleteket és néhány részt "A Társulat" c. műsorból, de ott hihetően, hitelesen hozta Istvánt és még jól is énekelte. Most borzalmas volt. Sokszor hamis. Ráadásul a modernizált ruhatár eléggé "viccesen" állt neki. Szűk szárú nadrágos öltöny volt rajta. Derékban kicsit megvállasodott és ráadásul X-lábú az istenadta. Úgy nézett ki, mint egy X alakban összerakott gyufákra ültetett ping-pong labda. Az új felfogás szerint pedig az lett a végeredmény, hogy egy erős, karizmatikus, bár tépelődő, mindent alaposan megfontoló államalapító királyunk helyett volt egy pipogya, tesze-tosza, beszari kisfiú, aki úgy ugrált, ahogy az anyja, meg a püspük mondta. Előfordulhat, hogy történelmileg így volt, ezt nem tudhatjuk, de az alapműben megjelent István szerintem nem ezt mutatta. Ha már szóba került Sarolt, István anyja... Ezen interpretációban Udvaros Dorottya alakította, akit fantasztikus színésznőnek tartok. Máskor. Más darabban. Itt és most nem. Énekelni sem tud, legalábbis ezt a szerepet nem tudta. A számomra nem annyira ismert előadók közül még a Laborcot megformáló Szemenyei János alakítása és éneke nyerte meg tetszésemet.
Ja, volt még egy pozitívum, László Zsolt énekhangja egészen emészthető, a beszédhangját alapvetően imádom. Bár arra most itt nem volt szükség :). Elvileg....
A legeslegborzasztóbb a Koppányt játszó Stohl Buci volt. Aki színészileg sem hozta, énekileg meg a "bár-hang" kategóriába tartozik. Bár ne hallottam volna. A második felvonásban pedig végig úgy rohangált, mint akit a szünetben Rendező Úr "megcsinált" és ennek lett köszönhető a 'mostjöttemazurológustól' mozgáskultúra.
Meglehet, az alapvetően jó színészek furcsa fiaskóit a rendező színészvezetése idézte elő, de azért gondolom közbe lehetett vón szólni, hogy "Robikám, ez így kurvára nem jól van".
A többiekről néhány szót: a három magyar úr nagyjából emészthető volt (Hevér Gábor, Schneider Zoltán, Znamenák János). Koppány feleségei (Simon Boglárka, Csépai Eszter, Bánfalvi Eszter) kritikán aluliak, mind színészileg, mind ének tekintetében.
Továbbá általában a műről:
Nem sok mindenben vagyok konzervatív, de ebben nagyon. Baromira nem tetszett az aktuál világ- és belpolitika belekeverése. Persze nyilván vannak áthallások, mert hát az emberiség nem változik. Nálam nagyon elrúgta a pöttyöst, hogy elég erőteljes szál lett a Gizella és Vecellin közötti kapcsolat, konkrétan hogy ők István háta mögött huncutkodnak. Megintcsak lehet, hogy ez így volt, de az eredetiben ez nem kapott (főleg ekkora) szerepet. Aztán meg István és Réka kapcsolata... No meg, amikor bejöttek a német lovagok TEK(szerű)nek öltözve, hát a röhögőgörcs jött rám. Mint a Macskafogó c. örökbecsűben a kommandós macskák.... pfúj
Végül az olyasmik, amikor meghalt Géza és Asztrik azt énekli: "Megholt hívünkért, Gézáért könyörögjünk", a népek csak ott állnak, mire a püspök rájuk üvölt, de szó szerint, hogy: NAAAAAA! és akkor mindenki nekiáll imádkozni. Aztán a megholt Géza, akit leplekbe csavarva hoznak be, egyszercsak felül, lecsavarja magáról a gyolcsot és elkezd kolbászolni, majd ő lesz a regős. MIVAAAAAAAAN????? És sajnos ezeken kívül még sok apróság, ami vagy csak nem illett oda, vagy meg is változtatta a jelentését - persze számomra jelentését, nem biztos, hogy mindenki ugyanígy fogta fel :)
A két NDK nyugdíjas (Varga Miklós, Nagy Feró) cuki volt, nekem tetszett. Volt nem kevés irónia az előadásukban. Ja, eszembe jutott még egy pozitívum, nem tudom, hogy a tvadásban ez átjött-e. Nyugdíjasaink trabant személygépjárművel gurultak be a színre, melynek rendszáma IK 1983 volt. Ez tetszett.
Egyébként Szeged jó hely. Tetszett. Még a picsaemberrel is találkoztunk. Edinával jót dumáltunk, jót kajáltunk, jót sétáltunk. Ezt a feldolgozást viszont soha többet nem szeretném látni.

...adj hitet!....

Ez egy mai, Balázzsal folytatott beszélgetésből kiragadott mondat. A folytatása:
- .... adj hitet!...
- Énekeljek Ákost? kinek lenne az jó?
- A hitetleneknek.
- Azért megölni mégsem kéne őket...

Ahonnan indult ez a beszélgetés, még a múlt hétre vezethető vissza. Úgy tűnt, minden kerek. Nagyjából. Alakulnak a dolgaim, egy kivételével arra, amerre szeretném. Aztán kedd este kaptam egy sms-t Bencefőnöktől, és nagyjából összeborult minden. A történések kísértetiesen emlékeztetnek a három évvel ezelőtti nyárra, amikor valaki(k) döntése miatt kicsit elválni kényszerültünk egymástól Bencefőnökkel. Majd kirúgtak engem is és azóta újra együtt dolgozunk. Múlt hét kedden este még úgy nézett ki, ismét válunk. Megintcsak más(ok) döntése nyomán. A szerdát utáltam. Idegbetegség. Bizonytalanság. Félelem. Aggódás. Te tudsz már valamit? Ki tud bármit is? Szóval nem volt jó. Aztán csütörtökre kezdtek kiegyenesedni a dolgok, bár egy régi kollégát idézve: "Majd akkor hiszem el, ha már elévült" (by Takács Gábor). Sajnos a bizonytalansági tényezők csak kicsit lazultak. A kialakított felállás ki tudja meddig tartható. A döntnökök simán a szemedbe hazudnak. Nem hihetsz el semmit. A kollégákkal ülünk és tanácstalanul pislogunk egymásra, teóriákat gyártunk, csak azért, hogy három másodpercen belül elvessük vagy megcáfoljuk vagy mindkettő. A gyomrom borsónyi, ettől függetlenül bármennyi édességet magamba tudnék tömni. Péntekre nagy nehezen megnyugodtunk picit, nyugalomban telt a hétvége.
Ma reggel megint kaptam egy sms-t Bencefőnöktől, hogy sajnos mégsem jön ma dolgozni, inkább a László Kórházban üdül egy kullancs-csípés hatásait kiheverendő. Még nem tudjuk, hogy a) semmi baja, b) lyme kóros vagy c) agyhártyagyulladása van-e. Megintcsak bizonytalanság, félelem, aggódás. Nem bírom én ezt. Amikor meggyógyul, és újra itt lesz, megmondom neki, hogy inkább ne írkáljon nekem sms-eket, nem szeretem.
Bárkitől is kérte Ákos abban a bizonyos dalban, most nekem is szükségem van arra, hogy

"Adj hitet, mert sajnos nem állnak össze a mondatok. Én nem ide jöttem, nem ezt akartam, idelenn idegen vagyok."