Nemrégiben ajánlott figyelmembe Zoli barátom néhány könyvet. Elsőként Gáspár András Kiálts farkast című művét vettem kézbe és meg kell valljam, bedarált. Régen olvastam már olyan könyvet, ami ennyire a hatása alá vont.
Rossz szokásom, hogy a történet előre haladtával nem bírom megállni és hátralapozok a végkifejlethez, türelmetlen lévén. Majd teljes lelki nyugalommal, történettől függő sebességgel, végigolvasom a regényt.
Ezt most e-book olvasón faltam be. Bár megoldható, de lényegesen macerásabb a végére lapozás majd vissza, ezért ebben a formában nem szoktam élni vele. Zoli persze megtetézte a dolgot, mert minden alkalommal, amikor csak lehetett, megkérdezte: hol tartasz? Válaszomat hallván kb. mindig ezt válaszolta: óóóó, hát még annyi csavar lesz benne! Nagyjából teljesen mindegy, épp hol tartottam :) Hozzáteszem, igaza volt! Alig vártam, hogy a végére érjek és minden csavarra fény derüljön. És még hátra volt a második rész!
Ajánlom minden sci-fi rajongónak. Szerintem zseniálisak.
Tehát
Gáspár András - Kiálts farkast
- Két életem, egy halálom
Múlt héten olvastam egy blogbejegyzést egy szingli srác tollából, a fenti címmel. Egy napját írta le úgy, hogy minden mondata ezzel a szóval kezdődött. Alatta a kommenteket is elolvastam. Csak arra emlékszem, hogy a jópofától a "minek kell ilyen depressziós szövegeket írni"-ig minden volt. Azóta forog bennem, időnként felbukkan a fejemben lévő gondolatóceánban, mint egy bálna vagy delfin levegővételhez felpúposított háta. Én meg eltűnődöm.
A srác a mindennapi tevékenységekre hegyezte ki. Milyen rossz, ha otthon hagyod a kesztyűdet és nem hozza utánad senki. Egyedül rakod be a mosást. Persze voltak azért áthallások és nyilván nem tudom, az ő fejében, lelkében mi játszódik.
Nekem az a rossz az "egyedül"-ben, hogy nincs kivel megosztani, ha bármi történik. Akár jó, akár rossz. Persze, a barátokat fel lehet hívni. Ők is velem örülnek vagy velem bánkódnak. De mondjuk este 8 után már nem telefonálsz. Nem piszkítassz bele a családi életbe, csak ha már nagyon nem bírod magadban tartani. Utána meg lelkifurka.
Hiányzik valaki, akinek a nyakába ugorhatok örömömben, elsírhatom a bánatomat. Fizikailag is. Aki a nyakamba ugrik örömében, elsírja a bánatát. Akire minden másodpercben számíthatok és viszont. Valaki, aki ismer annyira, hogy virág helyett lufit hoz nekem.
A mosást elintézem egyedül. A kesztyű meg mindig a kabátom zsebében van.
Néhány napja megkérdezte tőlem valaki, mit várok el egy férfitól? Azóta ezen gondolkodom.
Erre jutottam, ezt szeretném:
- valaki, aki tényleg engem szeret és nem azt, ami a lábam között van
- akihez oda lehet bújni
- akivel lehet tv-t nézni egymás hegyén-hátán
- aki eldönti, hova menjünk nyaralni
- aki felfúrja a polcot
- mellettem elhaladtában megsimítja a karomat csak azért, mert szeret és örül, hogy ott vagyok
- aki az ölébe ültet és megvigasztal, amikor sírok
- akinek a kedvéért éjfélkor nekiállok palacsintát sütni
- akinek a kedvéért szexi hálóinget veszek
- aki csak úgy hoz valami kis apróságot, mert meglátta és én jutottam eszébe róla
- ugyanezt fordítva
- aki ott áll mellettem a szülőszobán és szorítja a kezem
Így a végére pedig egy idézet Eliza Doolittle-től:
"Jó Isten fenn a kék égből,
küldj egy férfit a készletből!
Ki hódító, s nem lódító!
Óh, ez vóna csudijó."
Mint minden normális nőnél, a szilveszter nálam is úgy kezdődik, hogy először ki kell találnom a viselendő szerkót. Hosszú vadászat után kaptam egy gyönyörű, tűzpiros harisnyát, olyan igazán dög színűt. Hahh! megvan a szerkó, fenti harisnya a bizonyos kis feketével. Jó is lett volna, ha nem sütöm el örömömben ugyanezt az outfitet a családi karácsonyi összejövetelre. Szájnosz a harisnya meghalt azon az estén, magával víve néhány négyzetcentiméternyit a lábamból is. Vacak dolog, ha rád borul egy égő (égő gyufadarabbal súlyosbított) mécses. Ez volt az a pillanat (illetve hát a következő napok), amikor rájöttem, nemhogy a piros harisnyát nem fogom tudni felvenni, hanem kb. semmilyen másmilyet se, meg úgy egyáltalán, semmilyen nadrágot vagy olyat, ami hozzáér. Így a következő kompléban toltam a szilvesztert: az a bizonyos kis fekete, aminek szerencsére libbenős a szoknyarésze, vastag, piros-fehér norvég mintás gyapjú zokni és fekete kötött lábszármelegítő... Mit ne mondjak, gyönyörű volt...
Zsuzsiék dél körül jöttek értem, hogy az összes magammal viendő (ezt hogy kell helyesen mondani/írni???) cuccot magammal is tudjam vinni. Útban hazafelé még kenyeret és tormát vadásztunk, nagyjából sehol nem lehetett kapni. Már ott tartottunk, hogy gúgl a barátod alapon, keresünk egy receptet és sütünk. Mire jönnek a népek, el is készülne. Szerencsére nem kellett ezzel a megoldással élnünk, mert kaptunk kenyeret is, tormát is. Az utóbbiból csak csípőset, ami Tibinek nem felelt meg, de hát így járt. Azért mindent megpróbáltunk, telefon a barátoknak, hozzatok légyszi csemege tormát. Ők nagyon rendesek voltak, elmentek, vettek. Csak otthon felejtették :D
Kenyér és csípős torma boldog tulajdonosaként hazafelé vettük az irányt, mikoris nem várt hirtelenséggel Tibi befordult egy parkolóba, majd közölte: Lányok! Shoppingoljunk! Szerzett magának zöld mikrofon hajat és mi is kaptunk villogós, tollas ördögszarvakat. Zsuzsi kéket, én rózsaszínűt és a következő 5 évre elegendő szerpentin is beszerzésre került. Hazaértünk, lecuccoltunk, Tibi balra el szilveszteri köszöntőzni a repülőstársakkal. Mi Zsuzsival becéloztuk a konyhát és remek egyetértésben, egymás keze alá dolgozva mennyei lencselevest, fasírtot és csokis muffint alkottunk. Időben elkészültünk, még körömlakkozásra is futotta az időnkből. Aztán már jöttek is a barátok. Először Edit, majd Sica és Roland. Némi lájtos táncitánci után (és előtt meg közben) rávetettük magunkat a puncsos üvegekre, a fiúk meg a pálinkásra. Amiből persze nekünk is jutott. Miután fényesre csiszoltuk a nappali padlóját felmerült az ötlet még valaki meghívására, ami kb. 10 percen belül meg is valósult, így Gáborral bővült a kámpáni. Éjfélig még kockapókerezés, kinectes dartsozás, iddogálás, fetrengős nevetgélés és jutyúbon való filmrészletkeresgélés volt a program, mindenki nagy megelégedésére. Éjfél előtt még hdmi kábelt akartunk szerezni, de házigazdánk nem volt nyitott és nem óhajtotta szétszedni a fél lakást a kedvünkért. Nem is értem... :D :D ;) Éjfélkor Sica és Zsuzsi, szokásukhoz híven, beleugrottak az új évbe, meghatódottan álltuk végig a Himnuszt, csendültek a pezsgőspoharak, kívántunk egymásnak minden szépet, jót, boldogságosat, egészségeset és hasonlókat. Ekkor már köztársasági elnökünk tartotta szpícsét a tévében. A fiúk nagyon élvezték. Weisz Fannit. A hangot le is vettük, mer' minek.... :D
A petárdázás, durrogtatás már délután megkezdődött a környéken, éjfélre tüzijátékozássá fokozódott, amit romantikusan a konyhaablakból figyeltünk, mert kint k. hideg volt :) A petárdázósok kedves mamájának ezúton kívánok hosszú, boldog, egészséges életet. Zsuzsiék berni pásztor márkájú Borcsája az est közeledtével bevette magát az autó alá. A szünetekben kilógott a nózija, aktív durrogtatásokkor csak a farka végén a fehér bojt, de az is remegett.
Bebiztosítandó szerencsénket és irtózatos gazdagságunkat, betermeltünk lencselevesből és virsliből. Ekkor derült ki, hogy Sicáék otthon felejtették a beszerzett csemegetormát, illetve elmeséltük a kenyér után hajszát. Roland mondta is, miért nem szóltatok, hát a pékségben voltunk. Mire másik fele közölte a visszafojtott kacagástól vinnyogva: A tormát is otthon hagytuk, most akkor kenyér se lenne! Csendeskén fuldokoltunk csak a röhögéstől. Újrakezdtük a táncikálást. Nagy nehezen. A zene betöltésével akadtak problémák, de szerencsére Gábor megkaparintotta a távirányítót, nyomott rajta két gombot és máris helyrerázódott a pöcörő agya. Edittel megint csiszoltuk kicsit a padlót, de már kezdtünk fáradni, úgyhogy hiánypótlás gyanánt megtekintettük az Üvegtigris második részét, már előre nyerítve a poénokon. Itt már kezdett elszabadulni a "pokol", de ezt ekkor még csak mi tudtuk Gáborral.
Sica és Roland ottalvásra felkészülten érkeztek fejenként egy darab múmia típusú hálózsákkal a hónuk alatt. A totális kényelem érdekében - meg mert eléggé fáradtak voltak már - kigöngyölték a zsákokat és azokon/ban leheveredtek a földre (ami tükörfényesre lett már csiszitolva ugye) és onnan nézték a filmet. Kisvártatva győzött az álommanó és bealudtak. És ekkor jött a remek ötlet Gábortól: ha mindenki elaludt, tekerjük őket wc-papírba. Mindezt sutyorgósan előadva. Na, engem sem kellett félteni, egyrészt elárultam, tudom, hol tartják a tartalék wc-papírt, másrészt némi fogkrém és hajhab bevetését is megcsillantottam. Eszméletlen jót szórakoztunk, miközben a többiek már erőst bólogattak. Ezután lemodelleztük, hogyan kéne bejuttatni Sicáékat hálózsákostul az ikrek szobájába, ami újabb nevetésrohamot váltott ki. Kis keltegetés, ágyazás, cipekedés után eldőlt az alvóhelyek kérdése. Némi tollászkodás után ki-ki elvonult a neki kijelölt ágyra, matracra, kanapéra, hálózsákra. Gáborral a 8 (majdnem 9, tehát fél9) éves Bogi szobájába vonultunk vissza. A ház elcsendesedett, de egyikünk sem lévén álmos, fergeteges legózásba kezdtünk, visszafojtott röhögéssel tarkítva, ami csak "kicsit" hallatszott át a szomszéd szobába, a legósdobozban való turkálással együtt. Szegény Zsuzsit nem hagytuk aludni. Mikor már minden kincset kitúrtunk a legós dobozból, célba vettük Bogi íróasztalát, aminek köszönhetően egyszercsak egy gumikígyó szárnyalt felém, amitől természetesen sikítozósra ijedtem. Szerencsére suttogva sikítottam, így nem ugrott ki senki a pizsijéből. Miután elcsillapodtak az extraszisztoléim és Gábor sem csuklott már a röhögéstől, még megnéztük néhány "így kellett volna végződnie a .... filmnek" videót, amiktől újabb rekeszizom-edzésben részesültünk. Hajnali 4 felé járt az idő, már én is nagyokat ásítoztam, ezért nyugovóra tértünk. Még következett némi plüssfigura dobálás az emeletes ágyról, mivel Gábor nem teljesen volt tisztában a fél9 évesek által kultivált plüssfigurákkal, így nem mindet ismerte fel. A muffin-baba azért kiverte a biztosítékot, a miniont meg persze nem dobta le.... Fél 5 magasságában azért mi is bedobtuk a szunyát. És ekkor ért a felismerés, fél 10 körül ittam egy kávét... tehát mégsem bírtam elaludni. Mikor végre sikerült volna, mert a koffein távozott a szervezetemből, addigra az elfogyasztott tényleg minimális alkohol fájdalomcsillapító hatása is a múlté lett, úgyhogy a lábfájástól nem tudtam aludni. Viszont egy csomó csúcsot megdöntöttem mahjongg-ban, mire a többiek felkeltek.
A tuti kedvéért ettünk még egy kis lencselevest, meg virslit. Egy maradt még éjjelről, kicsit száradtkásan, csoffadtan. Ettől és egy friss darabtól, no meg a megkönnyebbüléstől (hogy vége a durrogtatásnak) Borcsa azonnal szerelembe esett Sicával. Ez a következő párbeszédet eredményezte Sica és Zsuzsi között:
Sica: Elég volt egy összeszáradt virsli és egyből haverok lettünk.
Zsuzsi: Szerintem nem ezért haver, hanem pont azért, mert rájött, hogy vannak nálad borzalmasabb dolgok is világon.
Ezt persze nem gonoszdiságból, csak Borcsa eléggé tartott eddig mindenkitől, nemcsak Sicától.
Kicsit kóvályogtunk még, dartsoztunk (asszem...), a fiúknak sikerült becsempészniük a Star Wars-os kardozós játékot is, aztán elkezdtünk szétszéledni. Délutánra azért már erősen éreztem, hogy nem aludtam semmit. Miután hazavittek, még kicsit játszottam Szásával, boldog új évet kívántam akinek kellett, majd hatkor becsuktam a bótot és aludtam egy laza 14,5 órát.
Sicával és Zsuzsival megállapítottuk: ha olyan lesz az év, mint ez a szilveszter volt, akkor remek évnek nézünk elébe! :)
Boldog új évet nektek!
Régóta forgatom már magamban ezt a témát, most eljött az ideje, hogy szavakba öntsem. Vicces történetek alapvetően, de azért valahol szomorúnak tartom, ha jobban belegondolok.
Nem érzem magamhoz közelállónak sem a társkereső irodákat, sem az interneten történő társkeresést, kicsit a húspiacra emlékeztet. Mivel volt egy kisebb mélypontom tavaly, és van előttem néhány nagyon jól sikerült példa, melynek eredményei fantasztikus párok és gyönyörű gyerekek, hagytam magam rábeszélni, hogy legalább egy társkereső oldalra regisztráljak a neten. Olyat választottam, ahonnan a baráti körömben már sikeres párkapcsolatok származtak.
Nem voltam túl proaktív, úgy döntöttem, azok közül fogok mazsizni, akik engem szimpatikusnak találnak és felállítottam magamban néhány szabályt, amiknek teljesülnie kell.
Mit ne mondjak, voltak frenetikus pillanatok.
Két kedvenc fotóm leírása következik, remélem vissza tudom adni az élményt :D
Az egyiken egy srác állt a bevetetlen franciaágya tetején fehér frottírzokniban, farmerben és valamilyen tarka ingben. Ezzel eddig semmi gond nincs, bár beágyazhatott volna előtte (mégiscsak anyám lánya vagyok :D ). A póz kicsit fura, kitolt fenékkel támaszkodott az egyik behajlított térdén, mint a (női) fehérnemű modellek. Ez még magyarázható a félreértelmezett "szexisnek akarok látszani" attitűddel. Háta mögött a falon az 1980-as években divatos, pálmafás tengerpartot ábrázoló óriásposzter. Bízzunk benne, hogy a lehetőség hiánya miatt van még a falon, nem azért mert neki ez úúúdebejön, bár igazándiból ezzel sincs baj, ízlések és pofonok. Na de amit semmivel nem tudok megmagyarázni: a fényképre utólagosan felfotosoppolva a srác alakját körbekövetve (még a lábai között is) pillangók hada sorakozott. Miután magamhoz tértem a sokkból, igen sokáig nevettem.
A másik mindent visz! A képen 40-50 közötti pasas a fürdőszoba-tükör előtt. Háttérben diszkréten megvillan a törölközőszárító-radiátor, rajta néhány gyűrött, fekete-fehérben is piszkosnak látszó törölközővel. Emberünk felsőtesttel szerepel a fotón, de látszik a testtartásán, hogy bepucsított. Kezében fotóapparát, arcán furcsa grimasz. Olyan "cuki vagyok, szeress engem"-féle, ami lássuk be, meglehetősen furcsán hat egy 40plusszos, bajszos pasastól. Aztán kicsit lejjebb tévedt a szemem és elolvastam a fénykép címét, ami órákig tartó földönfetrengős, térdcsapkodós vihogást váltott ki nálam. Így szólt: "Itt éppen cuppanós puszit küldök." Elképzeltem...
Volt olyan, hogy némi segítséghez folyamodtam. Megkértem a lányokat, nézzék meg azokat, akik szimpatikusnak jelöltek, hogy nekem túl magasak az elvárásaim, vagy valóban nagyrészt csak az 50+os kamionsofőr jellegű pasiknak jövök be???? Egyetértettek velem. Itt már kezdett megrendülni a bizalmam a dologban.
Meg aztán voltak olyanok is, akik in medias res jelleggel egyszerűen csak küldtek egy üzenetet, hogy tetőtől-talpig végigmasszíroznának, vagy megrágcsálnák a fülemet (mi ez a fülfetisizmus a pasiknál???????)
A legkiakasztóbb egy mozgássérült férfi volt, aki a bemutatkozó levelében úgy lehengerelt a fogyatékosságával, illetve az arra kapott reakciókkal és azzal a közléssel, hogy ha engem ez zavar, akkor én milyen fúj ember vagyok, hogy köpni-nyelni nem tudtam.
Volt olyan, aki nagyon bejött. Sokszor megnevettetett, nagyon jókat tudtunk beszélgetni, közel laktunk egymáshoz. Mígnem kiderült róla, hogy családos.
Az egyik pasast részletesen el kell mesélnem. Vele is úgy indult az ismeretség, hogy írt egy üzenetet, miszerint szívesen majszolgatná a fülem. Ennyiben is maradtunk. Két hét múlva az e-mail címemre folyamatosan kaptam az értesítéseket, hogy írt nekem a társkereső oldalon. Mikor megnéztem, semmi nem volt. A harmadik nap után írtam neki, hogy írt-e, mert jönnek ezek az üzenetek és nem tudom, hogy mitököm van. Valakik, valahonnan közberendeztek, mert nem írt, de úgy gondolta, ha már a technika így megviccelt minket, tekintsük jelnek és találkozzunk. Megbeszéltük, hogy aznap 7-kor a Borároson összefutunk, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Adatlapja szerint 184 cm magas. Ez a későbbiekben fontos információ lesz. Saját bevallásaként darukezelőként dolgozik Soroksáron. Na, mondom magamban, kötődés, lesz honnan elindítani a szpícset. Este 7, Boráros, a Duna háznál. Sehol senki. Majd meglátok közeledni egy csávót és erősen kezdek mantrázni: ugye nem ő az!, ugye nem ő az!. 184 cm magas utoljára nyolcadikban volt az osztályfényképezésnél, amikor két padra állították, hogy kilátszódjon az utolsó sorból. Nem voltam magassarkúban, és nem vagyok egy égimeszelő, de épphogy 1 cm-vel volt magasabb nálam maximum. Öltözete: kapucnis melegítő felső, fekete susogós dzsogging naci, mákjára nem makkos cipő, hanem fekete edzőcipő. Gondoltam magamban, sebaj, én sem nagyestélyiben vagyok, reggel még nem tudtam, hogy este randi lesz, ő is biztos munkából jött. Nagy nehezen kitaláltuk, hogy a Lurdyban a meki kávézójában ülünk le, mert nem volt kedvem a tuti hamburgerezőjéhez. Elkezdtünk beszélgetni, folyton keresgélte a szavakat. Azt hittem, mert zavarban van. Később kiderült, hogy inkább szókincshiányban van, de alapszavakkal. Itt már sejtettem, hogy szellemileg nem passzolunk. Megkérdeztem, mégis merrefelé dolgozik Soroksáron. Miután elmagyarázta, rájöttem, hogy az Erzsébeten van.... Majd kiderült, hogy ő már korábban végzett, a gyerekeit elvitte edzésre, otthon is járt. Na most itt két dolgon akadtam fent: egyrészt gyerekről szó nem volt korábban (és nem azzal volt bajom, hogy gyereke van, csak azzal, hogy ezt így elfelejtette megemlíteni). Másrészt: bakker, neki volt ideje és így jött el egy randiraaaaaaaa???? melegítőben????????? Kettes számú rossz pont. De amitől végképp elgurult a gyógyszerem, az a társalgás során érintett témáink voltak. Kiderült, hogy nem rég vált el, és kb. két házzal költözött arrébb, mint ahol a felesége lakik a két örökbefogadott gyermekükkel. Ez nem gond, hiszen a gyermekeitől nem akart elszakadni, továbbra is a lehető legnagyobb mértékben akart részt venni az életükben, ez tisztelendő. Na de akkor a témák: 1. az ő viszonya a feleségéhez (a "volt" vagy "ex" jelző rendszeresen lemaradt), 2. a gyerekek viszonya a feleségéhez, 3. a kutya viszonya a feleségéhez. Ezen a ponton feladtam. Mert a magamra erőltetett mosolytól már csikorogtak az arcizmaim. Ráadásul én, a szófosó, nem jutottam szóhoz mellette. Ami megint csak nem lett volna akkora probléma, ha nem kizárólag a fent említett topikok körül forog a szó.
Egy korábbi, fészbúkos applikáció révén volt már néhány tapasztalatom, bár az a hely inkább a szexre volt kihegyezve, mint később világossá vált számomra. Azért itt is sikerült találnom egy mókust. Eleinte egész jól elbeszélgettünk cseten. Aztán be is jelöltük egymást fészbúkon. Itt azért picit meghökkentem, de úgy voltam vele, biztosan csak a fényképarca rossz, meg hát élőben azért más, adjunk egy esélyt, találkozzunk. Mikor elkezdtük egyeztetni a randi helyét és idejét, jöttek a meglepik sorban. Az első, ami intő jel volt, megkérdezte, hogy akkor ő most milyen témákból készüljön, miről fogunk beszélgetni. Zavaromban mondtam neki, hogy a francia impresszionizmusról. Krisztián reakciója erre, mikor elmeséltem: hát, aki veled nem tud semmiről beszélgetni, azzal nagy baj van! A második intő jel, ami után le is mondtam a randit, a következő volt: a beszélgetés során szóba került, hogy időnként meglehetősen infantilis tudok lenni. Megkérdeztem, hogy tudja-e ezt kezelni. Azt mondta tudja. Kíváncsi lettem a módszerre. Két pofon. - Hát így esett, hogy végül nem találkoztunk.
Végül álljon itt egy gyöngyszem. Ezt az üzenetet, háromszor olvastam el egymás után és még akkor sem fogtam föl, pláne nem hittem el. Szó szerinti idézet következik:
"Szia te kis kedves nagyon gyönyörű és szép vagy , én ….
vagyok győr mellet lakom egy kedves nagy mackó 39évs vagyok 175magas 135kg
tudom hogy nem a külső a lényeg ha nem a belső érték mert a szeretet meg az
őszinteség a sziv böl jön , Gyerek nem akadály ,KOMOLY KAPCSOLATOT KERESEK EGY
ÉLETRE SZOLLÓT Sok Szeretettet Küldök , Email c-im , …."
Azon kívül, hogy a Bánk bán vonatkozó része jutott eszembe, mást nem igen tudtam hozzáfűzni.
Hát így történt, hogy töröltem magam a társkereső oldalról :D :D
Katával még eszünkbe jutott néhány dolog az éjszakából, ami nem hiányozhat a felsorolásból:
Basszus, ez már nem szomjas! Ez meg pláne! nahát, itt mindenki részeg????? Vetté' tombolát? Nem vetté'? VEGYÉÉÉÉÉÉÉÉ'!!!!!!!!!!!! Totyiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Szupervoooooooooooooooooooooooooooooooooolt! Jíííííííííííííháááááááááááááááááááááááááááááá!
Tavaly karácsonykor, az obligát családlátogatás alkalmával elkezdtünk régi ('70-es, '80-as, '90-es évek) zenéket hallgatni. Majd táncolni is rájuk. Azután jött az felkiáltás: miért nincsenek mostanában olyan helyek, bulik, ahol ezek a zenék mennek? Ebből egyenest következett, akkor csináljuk meg. Kész. Az ötlet megszületett. Az első időpont egyeztetési zavarok miatt nem jött össze, de szeptember 27-re lefoglaltuk a Csilit. Elkezdtünk gondolkodni, beszélgetni, tervezgetni, de még elég lájtos formában. Jöttek a nyaralások, táborok, egyebek, így aztán augusztusban indult be igazán a szervezés, ötletelés. Az elmúlt két hét már maga volt a sárgaház.
Ajándékbeszerzés. Karszalag. Lufi. Kreppapír. Lemezjátszó. Nem lesz kukásvillogó. Lesz kukásvillogó. Nem lesz tükörgömb. K...va nagy tükörgömb lesz. Összehajtottad? Kinyomtattad? Utaltak? Leszünk annyian? Hogy áll a zene? Ne legyen füstgép, utálom! Kuss, lesz füstgép! Mit csináljunk a lufikkal????? Székek 250 főre. 200 pogácsa. Székek 280 főre. 150 pogácsa. Egy diszkóban sincs mindenkinek ülőhely! Welcome drink! Az nagyon sok! Akkor nem. De igen. Zsíroskenyér. Hagymávaaaaaaal!!!!!!!! Faliújság. Reklámok? PPS? Hagyjálbékén! Csomagold már be! Milyen doboz???????? Az nem jó doboz. Cseréljünk dobozt. Váltópénz! Elfelejtettem! Bakker! Bukás lesz! Nem lesz bukás! Hogy fogjuk megcsinálni??? Nem vagyunk normálisak!!!! Nóóóóóóóóóóóóóórmális? Ez hogy működik? Micsinááááááááász? Pakolj be! Itt egy pálinka! Na még egyet! Hozd a biciklit! Villő, mennnnnyéééé fürdeni!
Aztán felvirradt a nagy nap. Délelőtt 10-kor jelenés a Csiliben. Játszóruhában. Székpakolás. Asztalpakolás. Hangbeállás. Krepp-papír girland ragasztás. Hova tegyük a faliújságot? Itt egy pálinka. Na még egyet. Hozzál cigit. Hozzál gyógyszert, mert meghalok! Hozzál inni. Nem működik a lemezjátszó. Nem lesz elég a hang. Hoznak még hangfalat. Bakker, de nagy! Mint a koncertfilmekben. Libabőr!
Aztán nyomás haza, gyors kaja, fürdés, hajászkodás, sminkelés. Utolsó nyomtatások, még 16 név. Ne hagyd itthon. Vidd magaddal. Bakker, otthon hagytam! Itt egy pálinka! Na még egyet!
Újra a Csiliben. Ott a tükörgömb! Mekkora! Basszus, de jóóóóóóóóóó! Nem lesz Bonanza! Jaj de kár! Hol a doboz? Hol vannak a tombolák? Hol vannak a karszalagok? Felvittem. Lehoztam. Vidd már fel légyszi. Jaj, bakker, lehoznád? Tollak? Post it????? Kurva jó a hang! Ragaszd vissza, leesett. Itt egy pálinka! Na még egyet! Gyerekek, nyitni kell! Bakker, ezek mennyien vannak? Húúúúúúúúúúú, az utcán van a sor vége! Beszarok! Fáradt vagyok. Nem látok. Nem tudok számolni! HILFEEEEEEE! Pipáld ki. Rajta vagy. SziaDrágámdejólnézelki! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Markóóóóóóóó, álllaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaat! Krisztiiiiiiiiiiiiiiiiidejóóóóóóóóóóóóóóóóóó! Fáj a kezem. Fáj a lábam. Fáj a fejem. Mivanitt?????? Zárjunkbemeghalok! Tombola? Mingyá'! Itt egy pálinka! Na még egyet! Vizeeeeeeeeeeeeeet! Jön a meglepetés! Tombolás! Siker! Atti! Fényt! Még! Füst! Eztrakdbe! Ezténbenemrakommajdte! NENAAAA!!! Dobdalufit! Bakker, ez visszadobja! Anyád! Sikítozás! Ugrálás! Hozzálmégkarszalagot! Adjál még tombolát! Gyújtsunkrá! Sorsoljunk. Nem szól a mikrofon! Gyújtsunkrá! Sorsoljunk! Egészségedre! Örülök! Gratulálok! Gyújtsunkrá! Itt egy pálinka! Na még egyet! MarcsinemenjsehovajönaSohoParty! Fanfan! Gyújtsunkrá! Jelmezverseny! Gratulálok! Örülök! Igyunk! A mézes barack nem szilva! Itt egy pálinka! Na még egyet! Atti! Fényt! Még! Gyújtsunkrá!
Én a magam részéről ennyire emlékszem, és arra hogy sikerünk volt! Jól érezték magukat a népek és mi is. Lesz még ilyen :)
