Néhány napja megkérdezte tőlem valaki, mit várok el egy férfitól? Azóta ezen gondolkodom.
Erre jutottam, ezt szeretném:
- valaki, aki tényleg engem szeret és nem azt, ami a lábam között van
- akihez oda lehet bújni
- akivel lehet tv-t nézni egymás hegyén-hátán
- aki eldönti, hova menjünk nyaralni
- aki felfúrja a polcot
- mellettem elhaladtában megsimítja a karomat csak azért, mert szeret és örül, hogy ott vagyok
- aki az ölébe ültet és megvigasztal, amikor sírok
- akinek a kedvéért éjfélkor nekiállok palacsintát sütni
- akinek a kedvéért szexi hálóinget veszek
- aki csak úgy hoz valami kis apróságot, mert meglátta és én jutottam eszébe róla
- ugyanezt fordítva
- aki ott áll mellettem a szülőszobán és szorítja a kezem
Így a végére pedig egy idézet Eliza Doolittle-től:
"Jó Isten fenn a kék égből,
küldj egy férfit a készletből!
Ki hódító, s nem lódító!
Óh, ez vóna csudijó."
Magamról
- Varázslólány
- Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam... (A szerző fotóját Kocsis Dóra készítette http://dorcphoto.blogspot.hu/ http://www.facebook.com/PhotosByDorc )
2015. január 16., péntek
2015. január 7., szerda
Különös(en jó) szilveszter
Mint minden normális nőnél, a szilveszter nálam is úgy kezdődik, hogy először ki kell találnom a viselendő szerkót. Hosszú vadászat után kaptam egy gyönyörű, tűzpiros harisnyát, olyan igazán dög színűt. Hahh! megvan a szerkó, fenti harisnya a bizonyos kis feketével. Jó is lett volna, ha nem sütöm el örömömben ugyanezt az outfitet a családi karácsonyi összejövetelre. Szájnosz a harisnya meghalt azon az estén, magával víve néhány négyzetcentiméternyit a lábamból is. Vacak dolog, ha rád borul egy égő (égő gyufadarabbal súlyosbított) mécses. Ez volt az a pillanat (illetve hát a következő napok), amikor rájöttem, nemhogy a piros harisnyát nem fogom tudni felvenni, hanem kb. semmilyen másmilyet se, meg úgy egyáltalán, semmilyen nadrágot vagy olyat, ami hozzáér. Így a következő kompléban toltam a szilvesztert: az a bizonyos kis fekete, aminek szerencsére libbenős a szoknyarésze, vastag, piros-fehér norvég mintás gyapjú zokni és fekete kötött lábszármelegítő... Mit ne mondjak, gyönyörű volt...
Zsuzsiék dél körül jöttek értem, hogy az összes magammal viendő (ezt hogy kell helyesen mondani/írni???) cuccot magammal is tudjam vinni. Útban hazafelé még kenyeret és tormát vadásztunk, nagyjából sehol nem lehetett kapni. Már ott tartottunk, hogy gúgl a barátod alapon, keresünk egy receptet és sütünk. Mire jönnek a népek, el is készülne. Szerencsére nem kellett ezzel a megoldással élnünk, mert kaptunk kenyeret is, tormát is. Az utóbbiból csak csípőset, ami Tibinek nem felelt meg, de hát így járt. Azért mindent megpróbáltunk, telefon a barátoknak, hozzatok légyszi csemege tormát. Ők nagyon rendesek voltak, elmentek, vettek. Csak otthon felejtették :D
Kenyér és csípős torma boldog tulajdonosaként hazafelé vettük az irányt, mikoris nem várt hirtelenséggel Tibi befordult egy parkolóba, majd közölte: Lányok! Shoppingoljunk! Szerzett magának zöld mikrofon hajat és mi is kaptunk villogós, tollas ördögszarvakat. Zsuzsi kéket, én rózsaszínűt és a következő 5 évre elegendő szerpentin is beszerzésre került. Hazaértünk, lecuccoltunk, Tibi balra el szilveszteri köszöntőzni a repülőstársakkal. Mi Zsuzsival becéloztuk a konyhát és remek egyetértésben, egymás keze alá dolgozva mennyei lencselevest, fasírtot és csokis muffint alkottunk. Időben elkészültünk, még körömlakkozásra is futotta az időnkből. Aztán már jöttek is a barátok. Először Edit, majd Sica és Roland. Némi lájtos táncitánci után (és előtt meg közben) rávetettük magunkat a puncsos üvegekre, a fiúk meg a pálinkásra. Amiből persze nekünk is jutott. Miután fényesre csiszoltuk a nappali padlóját felmerült az ötlet még valaki meghívására, ami kb. 10 percen belül meg is valósult, így Gáborral bővült a kámpáni. Éjfélig még kockapókerezés, kinectes dartsozás, iddogálás, fetrengős nevetgélés és jutyúbon való filmrészletkeresgélés volt a program, mindenki nagy megelégedésére. Éjfél előtt még hdmi kábelt akartunk szerezni, de házigazdánk nem volt nyitott és nem óhajtotta szétszedni a fél lakást a kedvünkért. Nem is értem... :D :D ;) Éjfélkor Sica és Zsuzsi, szokásukhoz híven, beleugrottak az új évbe, meghatódottan álltuk végig a Himnuszt, csendültek a pezsgőspoharak, kívántunk egymásnak minden szépet, jót, boldogságosat, egészségeset és hasonlókat. Ekkor már köztársasági elnökünk tartotta szpícsét a tévében. A fiúk nagyon élvezték. Weisz Fannit. A hangot le is vettük, mer' minek.... :D
A petárdázás, durrogtatás már délután megkezdődött a környéken, éjfélre tüzijátékozássá fokozódott, amit romantikusan a konyhaablakból figyeltünk, mert kint k. hideg volt :) A petárdázósok kedves mamájának ezúton kívánok hosszú, boldog, egészséges életet. Zsuzsiék berni pásztor márkájú Borcsája az est közeledtével bevette magát az autó alá. A szünetekben kilógott a nózija, aktív durrogtatásokkor csak a farka végén a fehér bojt, de az is remegett.
Bebiztosítandó szerencsénket és irtózatos gazdagságunkat, betermeltünk lencselevesből és virsliből. Ekkor derült ki, hogy Sicáék otthon felejtették a beszerzett csemegetormát, illetve elmeséltük a kenyér után hajszát. Roland mondta is, miért nem szóltatok, hát a pékségben voltunk. Mire másik fele közölte a visszafojtott kacagástól vinnyogva: A tormát is otthon hagytuk, most akkor kenyér se lenne! Csendeskén fuldokoltunk csak a röhögéstől. Újrakezdtük a táncikálást. Nagy nehezen. A zene betöltésével akadtak problémák, de szerencsére Gábor megkaparintotta a távirányítót, nyomott rajta két gombot és máris helyrerázódott a pöcörő agya. Edittel megint csiszoltuk kicsit a padlót, de már kezdtünk fáradni, úgyhogy hiánypótlás gyanánt megtekintettük az Üvegtigris második részét, már előre nyerítve a poénokon. Itt már kezdett elszabadulni a "pokol", de ezt ekkor még csak mi tudtuk Gáborral.
Sica és Roland ottalvásra felkészülten érkeztek fejenként egy darab múmia típusú hálózsákkal a hónuk alatt. A totális kényelem érdekében - meg mert eléggé fáradtak voltak már - kigöngyölték a zsákokat és azokon/ban leheveredtek a földre (ami tükörfényesre lett már csiszitolva ugye) és onnan nézték a filmet. Kisvártatva győzött az álommanó és bealudtak. És ekkor jött a remek ötlet Gábortól: ha mindenki elaludt, tekerjük őket wc-papírba. Mindezt sutyorgósan előadva. Na, engem sem kellett félteni, egyrészt elárultam, tudom, hol tartják a tartalék wc-papírt, másrészt némi fogkrém és hajhab bevetését is megcsillantottam. Eszméletlen jót szórakoztunk, miközben a többiek már erőst bólogattak. Ezután lemodelleztük, hogyan kéne bejuttatni Sicáékat hálózsákostul az ikrek szobájába, ami újabb nevetésrohamot váltott ki. Kis keltegetés, ágyazás, cipekedés után eldőlt az alvóhelyek kérdése. Némi tollászkodás után ki-ki elvonult a neki kijelölt ágyra, matracra, kanapéra, hálózsákra. Gáborral a 8 (majdnem 9, tehát fél9) éves Bogi szobájába vonultunk vissza. A ház elcsendesedett, de egyikünk sem lévén álmos, fergeteges legózásba kezdtünk, visszafojtott röhögéssel tarkítva, ami csak "kicsit" hallatszott át a szomszéd szobába, a legósdobozban való turkálással együtt. Szegény Zsuzsit nem hagytuk aludni. Mikor már minden kincset kitúrtunk a legós dobozból, célba vettük Bogi íróasztalát, aminek köszönhetően egyszercsak egy gumikígyó szárnyalt felém, amitől természetesen sikítozósra ijedtem. Szerencsére suttogva sikítottam, így nem ugrott ki senki a pizsijéből. Miután elcsillapodtak az extraszisztoléim és Gábor sem csuklott már a röhögéstől, még megnéztük néhány "így kellett volna végződnie a .... filmnek" videót, amiktől újabb rekeszizom-edzésben részesültünk. Hajnali 4 felé járt az idő, már én is nagyokat ásítoztam, ezért nyugovóra tértünk. Még következett némi plüssfigura dobálás az emeletes ágyról, mivel Gábor nem teljesen volt tisztában a fél9 évesek által kultivált plüssfigurákkal, így nem mindet ismerte fel. A muffin-baba azért kiverte a biztosítékot, a miniont meg persze nem dobta le.... Fél 5 magasságában azért mi is bedobtuk a szunyát. És ekkor ért a felismerés, fél 10 körül ittam egy kávét... tehát mégsem bírtam elaludni. Mikor végre sikerült volna, mert a koffein távozott a szervezetemből, addigra az elfogyasztott tényleg minimális alkohol fájdalomcsillapító hatása is a múlté lett, úgyhogy a lábfájástól nem tudtam aludni. Viszont egy csomó csúcsot megdöntöttem mahjongg-ban, mire a többiek felkeltek.
A tuti kedvéért ettünk még egy kis lencselevest, meg virslit. Egy maradt még éjjelről, kicsit száradtkásan, csoffadtan. Ettől és egy friss darabtól, no meg a megkönnyebbüléstől (hogy vége a durrogtatásnak) Borcsa azonnal szerelembe esett Sicával. Ez a következő párbeszédet eredményezte Sica és Zsuzsi között:
Sica: Elég volt egy összeszáradt virsli és egyből haverok lettünk.
Zsuzsi: Szerintem nem ezért haver, hanem pont azért, mert rájött, hogy vannak nálad borzalmasabb dolgok is világon.
Ezt persze nem gonoszdiságból, csak Borcsa eléggé tartott eddig mindenkitől, nemcsak Sicától.
Kicsit kóvályogtunk még, dartsoztunk (asszem...), a fiúknak sikerült becsempészniük a Star Wars-os kardozós játékot is, aztán elkezdtünk szétszéledni. Délutánra azért már erősen éreztem, hogy nem aludtam semmit. Miután hazavittek, még kicsit játszottam Szásával, boldog új évet kívántam akinek kellett, majd hatkor becsuktam a bótot és aludtam egy laza 14,5 órát.
Sicával és Zsuzsival megállapítottuk: ha olyan lesz az év, mint ez a szilveszter volt, akkor remek évnek nézünk elébe! :)
Boldog új évet nektek!
Zsuzsiék dél körül jöttek értem, hogy az összes magammal viendő (ezt hogy kell helyesen mondani/írni???) cuccot magammal is tudjam vinni. Útban hazafelé még kenyeret és tormát vadásztunk, nagyjából sehol nem lehetett kapni. Már ott tartottunk, hogy gúgl a barátod alapon, keresünk egy receptet és sütünk. Mire jönnek a népek, el is készülne. Szerencsére nem kellett ezzel a megoldással élnünk, mert kaptunk kenyeret is, tormát is. Az utóbbiból csak csípőset, ami Tibinek nem felelt meg, de hát így járt. Azért mindent megpróbáltunk, telefon a barátoknak, hozzatok légyszi csemege tormát. Ők nagyon rendesek voltak, elmentek, vettek. Csak otthon felejtették :D
Kenyér és csípős torma boldog tulajdonosaként hazafelé vettük az irányt, mikoris nem várt hirtelenséggel Tibi befordult egy parkolóba, majd közölte: Lányok! Shoppingoljunk! Szerzett magának zöld mikrofon hajat és mi is kaptunk villogós, tollas ördögszarvakat. Zsuzsi kéket, én rózsaszínűt és a következő 5 évre elegendő szerpentin is beszerzésre került. Hazaértünk, lecuccoltunk, Tibi balra el szilveszteri köszöntőzni a repülőstársakkal. Mi Zsuzsival becéloztuk a konyhát és remek egyetértésben, egymás keze alá dolgozva mennyei lencselevest, fasírtot és csokis muffint alkottunk. Időben elkészültünk, még körömlakkozásra is futotta az időnkből. Aztán már jöttek is a barátok. Először Edit, majd Sica és Roland. Némi lájtos táncitánci után (és előtt meg közben) rávetettük magunkat a puncsos üvegekre, a fiúk meg a pálinkásra. Amiből persze nekünk is jutott. Miután fényesre csiszoltuk a nappali padlóját felmerült az ötlet még valaki meghívására, ami kb. 10 percen belül meg is valósult, így Gáborral bővült a kámpáni. Éjfélig még kockapókerezés, kinectes dartsozás, iddogálás, fetrengős nevetgélés és jutyúbon való filmrészletkeresgélés volt a program, mindenki nagy megelégedésére. Éjfél előtt még hdmi kábelt akartunk szerezni, de házigazdánk nem volt nyitott és nem óhajtotta szétszedni a fél lakást a kedvünkért. Nem is értem... :D :D ;) Éjfélkor Sica és Zsuzsi, szokásukhoz híven, beleugrottak az új évbe, meghatódottan álltuk végig a Himnuszt, csendültek a pezsgőspoharak, kívántunk egymásnak minden szépet, jót, boldogságosat, egészségeset és hasonlókat. Ekkor már köztársasági elnökünk tartotta szpícsét a tévében. A fiúk nagyon élvezték. Weisz Fannit. A hangot le is vettük, mer' minek.... :D
A petárdázás, durrogtatás már délután megkezdődött a környéken, éjfélre tüzijátékozássá fokozódott, amit romantikusan a konyhaablakból figyeltünk, mert kint k. hideg volt :) A petárdázósok kedves mamájának ezúton kívánok hosszú, boldog, egészséges életet. Zsuzsiék berni pásztor márkájú Borcsája az est közeledtével bevette magát az autó alá. A szünetekben kilógott a nózija, aktív durrogtatásokkor csak a farka végén a fehér bojt, de az is remegett.
Bebiztosítandó szerencsénket és irtózatos gazdagságunkat, betermeltünk lencselevesből és virsliből. Ekkor derült ki, hogy Sicáék otthon felejtették a beszerzett csemegetormát, illetve elmeséltük a kenyér után hajszát. Roland mondta is, miért nem szóltatok, hát a pékségben voltunk. Mire másik fele közölte a visszafojtott kacagástól vinnyogva: A tormát is otthon hagytuk, most akkor kenyér se lenne! Csendeskén fuldokoltunk csak a röhögéstől. Újrakezdtük a táncikálást. Nagy nehezen. A zene betöltésével akadtak problémák, de szerencsére Gábor megkaparintotta a távirányítót, nyomott rajta két gombot és máris helyrerázódott a pöcörő agya. Edittel megint csiszoltuk kicsit a padlót, de már kezdtünk fáradni, úgyhogy hiánypótlás gyanánt megtekintettük az Üvegtigris második részét, már előre nyerítve a poénokon. Itt már kezdett elszabadulni a "pokol", de ezt ekkor még csak mi tudtuk Gáborral.
Sica és Roland ottalvásra felkészülten érkeztek fejenként egy darab múmia típusú hálózsákkal a hónuk alatt. A totális kényelem érdekében - meg mert eléggé fáradtak voltak már - kigöngyölték a zsákokat és azokon/ban leheveredtek a földre (ami tükörfényesre lett már csiszitolva ugye) és onnan nézték a filmet. Kisvártatva győzött az álommanó és bealudtak. És ekkor jött a remek ötlet Gábortól: ha mindenki elaludt, tekerjük őket wc-papírba. Mindezt sutyorgósan előadva. Na, engem sem kellett félteni, egyrészt elárultam, tudom, hol tartják a tartalék wc-papírt, másrészt némi fogkrém és hajhab bevetését is megcsillantottam. Eszméletlen jót szórakoztunk, miközben a többiek már erőst bólogattak. Ezután lemodelleztük, hogyan kéne bejuttatni Sicáékat hálózsákostul az ikrek szobájába, ami újabb nevetésrohamot váltott ki. Kis keltegetés, ágyazás, cipekedés után eldőlt az alvóhelyek kérdése. Némi tollászkodás után ki-ki elvonult a neki kijelölt ágyra, matracra, kanapéra, hálózsákra. Gáborral a 8 (majdnem 9, tehát fél9) éves Bogi szobájába vonultunk vissza. A ház elcsendesedett, de egyikünk sem lévén álmos, fergeteges legózásba kezdtünk, visszafojtott röhögéssel tarkítva, ami csak "kicsit" hallatszott át a szomszéd szobába, a legósdobozban való turkálással együtt. Szegény Zsuzsit nem hagytuk aludni. Mikor már minden kincset kitúrtunk a legós dobozból, célba vettük Bogi íróasztalát, aminek köszönhetően egyszercsak egy gumikígyó szárnyalt felém, amitől természetesen sikítozósra ijedtem. Szerencsére suttogva sikítottam, így nem ugrott ki senki a pizsijéből. Miután elcsillapodtak az extraszisztoléim és Gábor sem csuklott már a röhögéstől, még megnéztük néhány "így kellett volna végződnie a .... filmnek" videót, amiktől újabb rekeszizom-edzésben részesültünk. Hajnali 4 felé járt az idő, már én is nagyokat ásítoztam, ezért nyugovóra tértünk. Még következett némi plüssfigura dobálás az emeletes ágyról, mivel Gábor nem teljesen volt tisztában a fél9 évesek által kultivált plüssfigurákkal, így nem mindet ismerte fel. A muffin-baba azért kiverte a biztosítékot, a miniont meg persze nem dobta le.... Fél 5 magasságában azért mi is bedobtuk a szunyát. És ekkor ért a felismerés, fél 10 körül ittam egy kávét... tehát mégsem bírtam elaludni. Mikor végre sikerült volna, mert a koffein távozott a szervezetemből, addigra az elfogyasztott tényleg minimális alkohol fájdalomcsillapító hatása is a múlté lett, úgyhogy a lábfájástól nem tudtam aludni. Viszont egy csomó csúcsot megdöntöttem mahjongg-ban, mire a többiek felkeltek.
A tuti kedvéért ettünk még egy kis lencselevest, meg virslit. Egy maradt még éjjelről, kicsit száradtkásan, csoffadtan. Ettől és egy friss darabtól, no meg a megkönnyebbüléstől (hogy vége a durrogtatásnak) Borcsa azonnal szerelembe esett Sicával. Ez a következő párbeszédet eredményezte Sica és Zsuzsi között:
Sica: Elég volt egy összeszáradt virsli és egyből haverok lettünk.
Zsuzsi: Szerintem nem ezért haver, hanem pont azért, mert rájött, hogy vannak nálad borzalmasabb dolgok is világon.
Ezt persze nem gonoszdiságból, csak Borcsa eléggé tartott eddig mindenkitől, nemcsak Sicától.
Kicsit kóvályogtunk még, dartsoztunk (asszem...), a fiúknak sikerült becsempészniük a Star Wars-os kardozós játékot is, aztán elkezdtünk szétszéledni. Délutánra azért már erősen éreztem, hogy nem aludtam semmit. Miután hazavittek, még kicsit játszottam Szásával, boldog új évet kívántam akinek kellett, majd hatkor becsuktam a bótot és aludtam egy laza 14,5 órát.
Sicával és Zsuzsival megállapítottuk: ha olyan lesz az év, mint ez a szilveszter volt, akkor remek évnek nézünk elébe! :)
Boldog új évet nektek!
2014. november 19., szerda
Társ a netről
Régóta forgatom már magamban ezt a témát, most eljött az ideje, hogy szavakba öntsem. Vicces történetek alapvetően, de azért valahol szomorúnak tartom, ha jobban belegondolok.
Nem érzem magamhoz közelállónak sem a társkereső irodákat, sem az interneten történő társkeresést, kicsit a húspiacra emlékeztet. Mivel volt egy kisebb mélypontom tavaly, és van előttem néhány nagyon jól sikerült példa, melynek eredményei fantasztikus párok és gyönyörű gyerekek, hagytam magam rábeszélni, hogy legalább egy társkereső oldalra regisztráljak a neten. Olyat választottam, ahonnan a baráti körömben már sikeres párkapcsolatok származtak.
Nem voltam túl proaktív, úgy döntöttem, azok közül fogok mazsizni, akik engem szimpatikusnak találnak és felállítottam magamban néhány szabályt, amiknek teljesülnie kell.
Mit ne mondjak, voltak frenetikus pillanatok.
Két kedvenc fotóm leírása következik, remélem vissza tudom adni az élményt :D
Az egyiken egy srác állt a bevetetlen franciaágya tetején fehér frottírzokniban, farmerben és valamilyen tarka ingben. Ezzel eddig semmi gond nincs, bár beágyazhatott volna előtte (mégiscsak anyám lánya vagyok :D ). A póz kicsit fura, kitolt fenékkel támaszkodott az egyik behajlított térdén, mint a (női) fehérnemű modellek. Ez még magyarázható a félreértelmezett "szexisnek akarok látszani" attitűddel. Háta mögött a falon az 1980-as években divatos, pálmafás tengerpartot ábrázoló óriásposzter. Bízzunk benne, hogy a lehetőség hiánya miatt van még a falon, nem azért mert neki ez úúúdebejön, bár igazándiból ezzel sincs baj, ízlések és pofonok. Na de amit semmivel nem tudok megmagyarázni: a fényképre utólagosan felfotosoppolva a srác alakját körbekövetve (még a lábai között is) pillangók hada sorakozott. Miután magamhoz tértem a sokkból, igen sokáig nevettem.
A másik mindent visz! A képen 40-50 közötti pasas a fürdőszoba-tükör előtt. Háttérben diszkréten megvillan a törölközőszárító-radiátor, rajta néhány gyűrött, fekete-fehérben is piszkosnak látszó törölközővel. Emberünk felsőtesttel szerepel a fotón, de látszik a testtartásán, hogy bepucsított. Kezében fotóapparát, arcán furcsa grimasz. Olyan "cuki vagyok, szeress engem"-féle, ami lássuk be, meglehetősen furcsán hat egy 40plusszos, bajszos pasastól. Aztán kicsit lejjebb tévedt a szemem és elolvastam a fénykép címét, ami órákig tartó földönfetrengős, térdcsapkodós vihogást váltott ki nálam. Így szólt: "Itt éppen cuppanós puszit küldök." Elképzeltem...
Volt olyan, hogy némi segítséghez folyamodtam. Megkértem a lányokat, nézzék meg azokat, akik szimpatikusnak jelöltek, hogy nekem túl magasak az elvárásaim, vagy valóban nagyrészt csak az 50+os kamionsofőr jellegű pasiknak jövök be???? Egyetértettek velem. Itt már kezdett megrendülni a bizalmam a dologban.
Meg aztán voltak olyanok is, akik in medias res jelleggel egyszerűen csak küldtek egy üzenetet, hogy tetőtől-talpig végigmasszíroznának, vagy megrágcsálnák a fülemet (mi ez a fülfetisizmus a pasiknál???????)
A legkiakasztóbb egy mozgássérült férfi volt, aki a bemutatkozó levelében úgy lehengerelt a fogyatékosságával, illetve az arra kapott reakciókkal és azzal a közléssel, hogy ha engem ez zavar, akkor én milyen fúj ember vagyok, hogy köpni-nyelni nem tudtam.
Volt olyan, aki nagyon bejött. Sokszor megnevettetett, nagyon jókat tudtunk beszélgetni, közel laktunk egymáshoz. Mígnem kiderült róla, hogy családos.
Az egyik pasast részletesen el kell mesélnem. Vele is úgy indult az ismeretség, hogy írt egy üzenetet, miszerint szívesen majszolgatná a fülem. Ennyiben is maradtunk. Két hét múlva az e-mail címemre folyamatosan kaptam az értesítéseket, hogy írt nekem a társkereső oldalon. Mikor megnéztem, semmi nem volt. A harmadik nap után írtam neki, hogy írt-e, mert jönnek ezek az üzenetek és nem tudom, hogy mitököm van. Valakik, valahonnan közberendeztek, mert nem írt, de úgy gondolta, ha már a technika így megviccelt minket, tekintsük jelnek és találkozzunk. Megbeszéltük, hogy aznap 7-kor a Borároson összefutunk, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Adatlapja szerint 184 cm magas. Ez a későbbiekben fontos információ lesz. Saját bevallásaként darukezelőként dolgozik Soroksáron. Na, mondom magamban, kötődés, lesz honnan elindítani a szpícset. Este 7, Boráros, a Duna háznál. Sehol senki. Majd meglátok közeledni egy csávót és erősen kezdek mantrázni: ugye nem ő az!, ugye nem ő az!. 184 cm magas utoljára nyolcadikban volt az osztályfényképezésnél, amikor két padra állították, hogy kilátszódjon az utolsó sorból. Nem voltam magassarkúban, és nem vagyok egy égimeszelő, de épphogy 1 cm-vel volt magasabb nálam maximum. Öltözete: kapucnis melegítő felső, fekete susogós dzsogging naci, mákjára nem makkos cipő, hanem fekete edzőcipő. Gondoltam magamban, sebaj, én sem nagyestélyiben vagyok, reggel még nem tudtam, hogy este randi lesz, ő is biztos munkából jött. Nagy nehezen kitaláltuk, hogy a Lurdyban a meki kávézójában ülünk le, mert nem volt kedvem a tuti hamburgerezőjéhez. Elkezdtünk beszélgetni, folyton keresgélte a szavakat. Azt hittem, mert zavarban van. Később kiderült, hogy inkább szókincshiányban van, de alapszavakkal. Itt már sejtettem, hogy szellemileg nem passzolunk. Megkérdeztem, mégis merrefelé dolgozik Soroksáron. Miután elmagyarázta, rájöttem, hogy az Erzsébeten van.... Majd kiderült, hogy ő már korábban végzett, a gyerekeit elvitte edzésre, otthon is járt. Na most itt két dolgon akadtam fent: egyrészt gyerekről szó nem volt korábban (és nem azzal volt bajom, hogy gyereke van, csak azzal, hogy ezt így elfelejtette megemlíteni). Másrészt: bakker, neki volt ideje és így jött el egy randiraaaaaaaa???? melegítőben????????? Kettes számú rossz pont. De amitől végképp elgurult a gyógyszerem, az a társalgás során érintett témáink voltak. Kiderült, hogy nem rég vált el, és kb. két házzal költözött arrébb, mint ahol a felesége lakik a két örökbefogadott gyermekükkel. Ez nem gond, hiszen a gyermekeitől nem akart elszakadni, továbbra is a lehető legnagyobb mértékben akart részt venni az életükben, ez tisztelendő. Na de akkor a témák: 1. az ő viszonya a feleségéhez (a "volt" vagy "ex" jelző rendszeresen lemaradt), 2. a gyerekek viszonya a feleségéhez, 3. a kutya viszonya a feleségéhez. Ezen a ponton feladtam. Mert a magamra erőltetett mosolytól már csikorogtak az arcizmaim. Ráadásul én, a szófosó, nem jutottam szóhoz mellette. Ami megint csak nem lett volna akkora probléma, ha nem kizárólag a fent említett topikok körül forog a szó.
Egy korábbi, fészbúkos applikáció révén volt már néhány tapasztalatom, bár az a hely inkább a szexre volt kihegyezve, mint később világossá vált számomra. Azért itt is sikerült találnom egy mókust. Eleinte egész jól elbeszélgettünk cseten. Aztán be is jelöltük egymást fészbúkon. Itt azért picit meghökkentem, de úgy voltam vele, biztosan csak a fényképarca rossz, meg hát élőben azért más, adjunk egy esélyt, találkozzunk. Mikor elkezdtük egyeztetni a randi helyét és idejét, jöttek a meglepik sorban. Az első, ami intő jel volt, megkérdezte, hogy akkor ő most milyen témákból készüljön, miről fogunk beszélgetni. Zavaromban mondtam neki, hogy a francia impresszionizmusról. Krisztián reakciója erre, mikor elmeséltem: hát, aki veled nem tud semmiről beszélgetni, azzal nagy baj van! A második intő jel, ami után le is mondtam a randit, a következő volt: a beszélgetés során szóba került, hogy időnként meglehetősen infantilis tudok lenni. Megkérdeztem, hogy tudja-e ezt kezelni. Azt mondta tudja. Kíváncsi lettem a módszerre. Két pofon. - Hát így esett, hogy végül nem találkoztunk.
Végül álljon itt egy gyöngyszem. Ezt az üzenetet, háromszor olvastam el egymás után és még akkor sem fogtam föl, pláne nem hittem el. Szó szerinti idézet következik:
"Szia te kis kedves nagyon gyönyörű és szép vagy , én …. vagyok győr mellet lakom egy kedves nagy mackó 39évs vagyok 175magas 135kg tudom hogy nem a külső a lényeg ha nem a belső érték mert a szeretet meg az őszinteség a sziv böl jön , Gyerek nem akadály ,KOMOLY KAPCSOLATOT KERESEK EGY ÉLETRE SZOLLÓT Sok Szeretettet Küldök , Email c-im , …."
Azon kívül, hogy a Bánk bán vonatkozó része jutott eszembe, mást nem igen tudtam hozzáfűzni.
Hát így történt, hogy töröltem magam a társkereső oldalról :D :D
Nem érzem magamhoz közelállónak sem a társkereső irodákat, sem az interneten történő társkeresést, kicsit a húspiacra emlékeztet. Mivel volt egy kisebb mélypontom tavaly, és van előttem néhány nagyon jól sikerült példa, melynek eredményei fantasztikus párok és gyönyörű gyerekek, hagytam magam rábeszélni, hogy legalább egy társkereső oldalra regisztráljak a neten. Olyat választottam, ahonnan a baráti körömben már sikeres párkapcsolatok származtak.
Nem voltam túl proaktív, úgy döntöttem, azok közül fogok mazsizni, akik engem szimpatikusnak találnak és felállítottam magamban néhány szabályt, amiknek teljesülnie kell.
Mit ne mondjak, voltak frenetikus pillanatok.
Két kedvenc fotóm leírása következik, remélem vissza tudom adni az élményt :D
Az egyiken egy srác állt a bevetetlen franciaágya tetején fehér frottírzokniban, farmerben és valamilyen tarka ingben. Ezzel eddig semmi gond nincs, bár beágyazhatott volna előtte (mégiscsak anyám lánya vagyok :D ). A póz kicsit fura, kitolt fenékkel támaszkodott az egyik behajlított térdén, mint a (női) fehérnemű modellek. Ez még magyarázható a félreértelmezett "szexisnek akarok látszani" attitűddel. Háta mögött a falon az 1980-as években divatos, pálmafás tengerpartot ábrázoló óriásposzter. Bízzunk benne, hogy a lehetőség hiánya miatt van még a falon, nem azért mert neki ez úúúdebejön, bár igazándiból ezzel sincs baj, ízlések és pofonok. Na de amit semmivel nem tudok megmagyarázni: a fényképre utólagosan felfotosoppolva a srác alakját körbekövetve (még a lábai között is) pillangók hada sorakozott. Miután magamhoz tértem a sokkból, igen sokáig nevettem.
A másik mindent visz! A képen 40-50 közötti pasas a fürdőszoba-tükör előtt. Háttérben diszkréten megvillan a törölközőszárító-radiátor, rajta néhány gyűrött, fekete-fehérben is piszkosnak látszó törölközővel. Emberünk felsőtesttel szerepel a fotón, de látszik a testtartásán, hogy bepucsított. Kezében fotóapparát, arcán furcsa grimasz. Olyan "cuki vagyok, szeress engem"-féle, ami lássuk be, meglehetősen furcsán hat egy 40plusszos, bajszos pasastól. Aztán kicsit lejjebb tévedt a szemem és elolvastam a fénykép címét, ami órákig tartó földönfetrengős, térdcsapkodós vihogást váltott ki nálam. Így szólt: "Itt éppen cuppanós puszit küldök." Elképzeltem...
Volt olyan, hogy némi segítséghez folyamodtam. Megkértem a lányokat, nézzék meg azokat, akik szimpatikusnak jelöltek, hogy nekem túl magasak az elvárásaim, vagy valóban nagyrészt csak az 50+os kamionsofőr jellegű pasiknak jövök be???? Egyetértettek velem. Itt már kezdett megrendülni a bizalmam a dologban.
Meg aztán voltak olyanok is, akik in medias res jelleggel egyszerűen csak küldtek egy üzenetet, hogy tetőtől-talpig végigmasszíroznának, vagy megrágcsálnák a fülemet (mi ez a fülfetisizmus a pasiknál???????)
A legkiakasztóbb egy mozgássérült férfi volt, aki a bemutatkozó levelében úgy lehengerelt a fogyatékosságával, illetve az arra kapott reakciókkal és azzal a közléssel, hogy ha engem ez zavar, akkor én milyen fúj ember vagyok, hogy köpni-nyelni nem tudtam.
Volt olyan, aki nagyon bejött. Sokszor megnevettetett, nagyon jókat tudtunk beszélgetni, közel laktunk egymáshoz. Mígnem kiderült róla, hogy családos.
Az egyik pasast részletesen el kell mesélnem. Vele is úgy indult az ismeretség, hogy írt egy üzenetet, miszerint szívesen majszolgatná a fülem. Ennyiben is maradtunk. Két hét múlva az e-mail címemre folyamatosan kaptam az értesítéseket, hogy írt nekem a társkereső oldalon. Mikor megnéztem, semmi nem volt. A harmadik nap után írtam neki, hogy írt-e, mert jönnek ezek az üzenetek és nem tudom, hogy mitököm van. Valakik, valahonnan közberendeztek, mert nem írt, de úgy gondolta, ha már a technika így megviccelt minket, tekintsük jelnek és találkozzunk. Megbeszéltük, hogy aznap 7-kor a Borároson összefutunk, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Adatlapja szerint 184 cm magas. Ez a későbbiekben fontos információ lesz. Saját bevallásaként darukezelőként dolgozik Soroksáron. Na, mondom magamban, kötődés, lesz honnan elindítani a szpícset. Este 7, Boráros, a Duna háznál. Sehol senki. Majd meglátok közeledni egy csávót és erősen kezdek mantrázni: ugye nem ő az!, ugye nem ő az!. 184 cm magas utoljára nyolcadikban volt az osztályfényképezésnél, amikor két padra állították, hogy kilátszódjon az utolsó sorból. Nem voltam magassarkúban, és nem vagyok egy égimeszelő, de épphogy 1 cm-vel volt magasabb nálam maximum. Öltözete: kapucnis melegítő felső, fekete susogós dzsogging naci, mákjára nem makkos cipő, hanem fekete edzőcipő. Gondoltam magamban, sebaj, én sem nagyestélyiben vagyok, reggel még nem tudtam, hogy este randi lesz, ő is biztos munkából jött. Nagy nehezen kitaláltuk, hogy a Lurdyban a meki kávézójában ülünk le, mert nem volt kedvem a tuti hamburgerezőjéhez. Elkezdtünk beszélgetni, folyton keresgélte a szavakat. Azt hittem, mert zavarban van. Később kiderült, hogy inkább szókincshiányban van, de alapszavakkal. Itt már sejtettem, hogy szellemileg nem passzolunk. Megkérdeztem, mégis merrefelé dolgozik Soroksáron. Miután elmagyarázta, rájöttem, hogy az Erzsébeten van.... Majd kiderült, hogy ő már korábban végzett, a gyerekeit elvitte edzésre, otthon is járt. Na most itt két dolgon akadtam fent: egyrészt gyerekről szó nem volt korábban (és nem azzal volt bajom, hogy gyereke van, csak azzal, hogy ezt így elfelejtette megemlíteni). Másrészt: bakker, neki volt ideje és így jött el egy randiraaaaaaaa???? melegítőben????????? Kettes számú rossz pont. De amitől végképp elgurult a gyógyszerem, az a társalgás során érintett témáink voltak. Kiderült, hogy nem rég vált el, és kb. két házzal költözött arrébb, mint ahol a felesége lakik a két örökbefogadott gyermekükkel. Ez nem gond, hiszen a gyermekeitől nem akart elszakadni, továbbra is a lehető legnagyobb mértékben akart részt venni az életükben, ez tisztelendő. Na de akkor a témák: 1. az ő viszonya a feleségéhez (a "volt" vagy "ex" jelző rendszeresen lemaradt), 2. a gyerekek viszonya a feleségéhez, 3. a kutya viszonya a feleségéhez. Ezen a ponton feladtam. Mert a magamra erőltetett mosolytól már csikorogtak az arcizmaim. Ráadásul én, a szófosó, nem jutottam szóhoz mellette. Ami megint csak nem lett volna akkora probléma, ha nem kizárólag a fent említett topikok körül forog a szó.
Egy korábbi, fészbúkos applikáció révén volt már néhány tapasztalatom, bár az a hely inkább a szexre volt kihegyezve, mint később világossá vált számomra. Azért itt is sikerült találnom egy mókust. Eleinte egész jól elbeszélgettünk cseten. Aztán be is jelöltük egymást fészbúkon. Itt azért picit meghökkentem, de úgy voltam vele, biztosan csak a fényképarca rossz, meg hát élőben azért más, adjunk egy esélyt, találkozzunk. Mikor elkezdtük egyeztetni a randi helyét és idejét, jöttek a meglepik sorban. Az első, ami intő jel volt, megkérdezte, hogy akkor ő most milyen témákból készüljön, miről fogunk beszélgetni. Zavaromban mondtam neki, hogy a francia impresszionizmusról. Krisztián reakciója erre, mikor elmeséltem: hát, aki veled nem tud semmiről beszélgetni, azzal nagy baj van! A második intő jel, ami után le is mondtam a randit, a következő volt: a beszélgetés során szóba került, hogy időnként meglehetősen infantilis tudok lenni. Megkérdeztem, hogy tudja-e ezt kezelni. Azt mondta tudja. Kíváncsi lettem a módszerre. Két pofon. - Hát így esett, hogy végül nem találkoztunk.
Végül álljon itt egy gyöngyszem. Ezt az üzenetet, háromszor olvastam el egymás után és még akkor sem fogtam föl, pláne nem hittem el. Szó szerinti idézet következik:
"Szia te kis kedves nagyon gyönyörű és szép vagy , én …. vagyok győr mellet lakom egy kedves nagy mackó 39évs vagyok 175magas 135kg tudom hogy nem a külső a lényeg ha nem a belső érték mert a szeretet meg az őszinteség a sziv böl jön , Gyerek nem akadály ,KOMOLY KAPCSOLATOT KERESEK EGY ÉLETRE SZOLLÓT Sok Szeretettet Küldök , Email c-im , …."
Azon kívül, hogy a Bánk bán vonatkozó része jutott eszembe, mást nem igen tudtam hozzáfűzni.
Hát így történt, hogy töröltem magam a társkereső oldalról :D :D
2014. szeptember 29., hétfő
Egy nehéz nap nehéz éjszakája - és ami mögötte van - 1. sz. kiegészítés
Katával még eszünkbe jutott néhány dolog az éjszakából, ami nem hiányozhat a felsorolásból:
Basszus, ez már nem szomjas! Ez meg pláne! nahát, itt mindenki részeg????? Vetté' tombolát? Nem vetté'? VEGYÉÉÉÉÉÉÉÉ'!!!!!!!!!!!! Totyiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Szupervoooooooooooooooooooooooooooooooooolt! Jíííííííííííííháááááááááááááááááááááááááááááá!
Basszus, ez már nem szomjas! Ez meg pláne! nahát, itt mindenki részeg????? Vetté' tombolát? Nem vetté'? VEGYÉÉÉÉÉÉÉÉ'!!!!!!!!!!!! Totyiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Szupervoooooooooooooooooooooooooooooooooolt! Jíííííííííííííháááááááááááááááááááááááááááááá!
Egy nehéz nap nehéz éjszakája - és ami mögötte van
Tavaly karácsonykor, az obligát családlátogatás alkalmával elkezdtünk régi ('70-es, '80-as, '90-es évek) zenéket hallgatni. Majd táncolni is rájuk. Azután jött az felkiáltás: miért nincsenek mostanában olyan helyek, bulik, ahol ezek a zenék mennek? Ebből egyenest következett, akkor csináljuk meg. Kész. Az ötlet megszületett. Az első időpont egyeztetési zavarok miatt nem jött össze, de szeptember 27-re lefoglaltuk a Csilit. Elkezdtünk gondolkodni, beszélgetni, tervezgetni, de még elég lájtos formában. Jöttek a nyaralások, táborok, egyebek, így aztán augusztusban indult be igazán a szervezés, ötletelés. Az elmúlt két hét már maga volt a sárgaház.
Ajándékbeszerzés. Karszalag. Lufi. Kreppapír. Lemezjátszó. Nem lesz kukásvillogó. Lesz kukásvillogó. Nem lesz tükörgömb. K...va nagy tükörgömb lesz. Összehajtottad? Kinyomtattad? Utaltak? Leszünk annyian? Hogy áll a zene? Ne legyen füstgép, utálom! Kuss, lesz füstgép! Mit csináljunk a lufikkal????? Székek 250 főre. 200 pogácsa. Székek 280 főre. 150 pogácsa. Egy diszkóban sincs mindenkinek ülőhely! Welcome drink! Az nagyon sok! Akkor nem. De igen. Zsíroskenyér. Hagymávaaaaaaal!!!!!!!! Faliújság. Reklámok? PPS? Hagyjálbékén! Csomagold már be! Milyen doboz???????? Az nem jó doboz. Cseréljünk dobozt. Váltópénz! Elfelejtettem! Bakker! Bukás lesz! Nem lesz bukás! Hogy fogjuk megcsinálni??? Nem vagyunk normálisak!!!! Nóóóóóóóóóóóóóórmális? Ez hogy működik? Micsinááááááááász? Pakolj be! Itt egy pálinka! Na még egyet! Hozd a biciklit! Villő, mennnnnyéééé fürdeni!
Aztán felvirradt a nagy nap. Délelőtt 10-kor jelenés a Csiliben. Játszóruhában. Székpakolás. Asztalpakolás. Hangbeállás. Krepp-papír girland ragasztás. Hova tegyük a faliújságot? Itt egy pálinka. Na még egyet. Hozzál cigit. Hozzál gyógyszert, mert meghalok! Hozzál inni. Nem működik a lemezjátszó. Nem lesz elég a hang. Hoznak még hangfalat. Bakker, de nagy! Mint a koncertfilmekben. Libabőr!
Aztán nyomás haza, gyors kaja, fürdés, hajászkodás, sminkelés. Utolsó nyomtatások, még 16 név. Ne hagyd itthon. Vidd magaddal. Bakker, otthon hagytam! Itt egy pálinka! Na még egyet!
Újra a Csiliben. Ott a tükörgömb! Mekkora! Basszus, de jóóóóóóóóóó! Nem lesz Bonanza! Jaj de kár! Hol a doboz? Hol vannak a tombolák? Hol vannak a karszalagok? Felvittem. Lehoztam. Vidd már fel légyszi. Jaj, bakker, lehoznád? Tollak? Post it????? Kurva jó a hang! Ragaszd vissza, leesett. Itt egy pálinka! Na még egyet! Gyerekek, nyitni kell! Bakker, ezek mennyien vannak? Húúúúúúúúúúú, az utcán van a sor vége! Beszarok! Fáradt vagyok. Nem látok. Nem tudok számolni! HILFEEEEEEE! Pipáld ki. Rajta vagy. SziaDrágámdejólnézelki! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Markóóóóóóóó, álllaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaat! Krisztiiiiiiiiiiiiiiiiidejóóóóóóóóóóóóóóóóóó! Fáj a kezem. Fáj a lábam. Fáj a fejem. Mivanitt?????? Zárjunkbemeghalok! Tombola? Mingyá'! Itt egy pálinka! Na még egyet! Vizeeeeeeeeeeeeeet! Jön a meglepetés! Tombolás! Siker! Atti! Fényt! Még! Füst! Eztrakdbe! Ezténbenemrakommajdte! NENAAAA!!! Dobdalufit! Bakker, ez visszadobja! Anyád! Sikítozás! Ugrálás! Hozzálmégkarszalagot! Adjál még tombolát! Gyújtsunkrá! Sorsoljunk. Nem szól a mikrofon! Gyújtsunkrá! Sorsoljunk! Egészségedre! Örülök! Gratulálok! Gyújtsunkrá! Itt egy pálinka! Na még egyet! MarcsinemenjsehovajönaSohoParty! Fanfan! Gyújtsunkrá! Jelmezverseny! Gratulálok! Örülök! Igyunk! A mézes barack nem szilva! Itt egy pálinka! Na még egyet! Atti! Fényt! Még! Gyújtsunkrá!
Én a magam részéről ennyire emlékszem, és arra hogy sikerünk volt! Jól érezték magukat a népek és mi is. Lesz még ilyen :)
Ajándékbeszerzés. Karszalag. Lufi. Kreppapír. Lemezjátszó. Nem lesz kukásvillogó. Lesz kukásvillogó. Nem lesz tükörgömb. K...va nagy tükörgömb lesz. Összehajtottad? Kinyomtattad? Utaltak? Leszünk annyian? Hogy áll a zene? Ne legyen füstgép, utálom! Kuss, lesz füstgép! Mit csináljunk a lufikkal????? Székek 250 főre. 200 pogácsa. Székek 280 főre. 150 pogácsa. Egy diszkóban sincs mindenkinek ülőhely! Welcome drink! Az nagyon sok! Akkor nem. De igen. Zsíroskenyér. Hagymávaaaaaaal!!!!!!!! Faliújság. Reklámok? PPS? Hagyjálbékén! Csomagold már be! Milyen doboz???????? Az nem jó doboz. Cseréljünk dobozt. Váltópénz! Elfelejtettem! Bakker! Bukás lesz! Nem lesz bukás! Hogy fogjuk megcsinálni??? Nem vagyunk normálisak!!!! Nóóóóóóóóóóóóóórmális? Ez hogy működik? Micsinááááááááász? Pakolj be! Itt egy pálinka! Na még egyet! Hozd a biciklit! Villő, mennnnnyéééé fürdeni!
Aztán felvirradt a nagy nap. Délelőtt 10-kor jelenés a Csiliben. Játszóruhában. Székpakolás. Asztalpakolás. Hangbeállás. Krepp-papír girland ragasztás. Hova tegyük a faliújságot? Itt egy pálinka. Na még egyet. Hozzál cigit. Hozzál gyógyszert, mert meghalok! Hozzál inni. Nem működik a lemezjátszó. Nem lesz elég a hang. Hoznak még hangfalat. Bakker, de nagy! Mint a koncertfilmekben. Libabőr!
Aztán nyomás haza, gyors kaja, fürdés, hajászkodás, sminkelés. Utolsó nyomtatások, még 16 név. Ne hagyd itthon. Vidd magaddal. Bakker, otthon hagytam! Itt egy pálinka! Na még egyet!
Újra a Csiliben. Ott a tükörgömb! Mekkora! Basszus, de jóóóóóóóóóó! Nem lesz Bonanza! Jaj de kár! Hol a doboz? Hol vannak a tombolák? Hol vannak a karszalagok? Felvittem. Lehoztam. Vidd már fel légyszi. Jaj, bakker, lehoznád? Tollak? Post it????? Kurva jó a hang! Ragaszd vissza, leesett. Itt egy pálinka! Na még egyet! Gyerekek, nyitni kell! Bakker, ezek mennyien vannak? Húúúúúúúúúúú, az utcán van a sor vége! Beszarok! Fáradt vagyok. Nem látok. Nem tudok számolni! HILFEEEEEEE! Pipáld ki. Rajta vagy. SziaDrágámdejólnézelki! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Markóóóóóóóó, álllaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaat! Krisztiiiiiiiiiiiiiiiiidejóóóóóóóóóóóóóóóóóó! Fáj a kezem. Fáj a lábam. Fáj a fejem. Mivanitt?????? Zárjunkbemeghalok! Tombola? Mingyá'! Itt egy pálinka! Na még egyet! Vizeeeeeeeeeeeeeet! Jön a meglepetés! Tombolás! Siker! Atti! Fényt! Még! Füst! Eztrakdbe! Ezténbenemrakommajdte! NENAAAA!!! Dobdalufit! Bakker, ez visszadobja! Anyád! Sikítozás! Ugrálás! Hozzálmégkarszalagot! Adjál még tombolát! Gyújtsunkrá! Sorsoljunk. Nem szól a mikrofon! Gyújtsunkrá! Sorsoljunk! Egészségedre! Örülök! Gratulálok! Gyújtsunkrá! Itt egy pálinka! Na még egyet! MarcsinemenjsehovajönaSohoParty! Fanfan! Gyújtsunkrá! Jelmezverseny! Gratulálok! Örülök! Igyunk! A mézes barack nem szilva! Itt egy pálinka! Na még egyet! Atti! Fényt! Még! Gyújtsunkrá!
Én a magam részéről ennyire emlékszem, és arra hogy sikerünk volt! Jól érezték magukat a népek és mi is. Lesz még ilyen :)
2014. augusztus 4., hétfő
Székesfehérvár - FEZEN - EUROPE - :D
Pénteken ismét fesztiválon voltam. Családom és barátaim ajánlása ellenére sem kobak, sem amerikaifocis-szerkó nem volt nálam. Sem rózsaszín, sem katicás, sem csillámos.
Örömmel jelentem, sem a hangerő, sem a fénytechnika nem okozott problémát, a tombolástól sem szédültem, úgyhogy hivatalosan is gyógyultnak nyilvánítom magam.
Már két éve nem jártam Europe koncerten, ezért nagyon örültem, amikor kiderült, hogy jönnek a FEZEN-re. Jó hely Bécs is, de mégiscsak jobb országhatáron belül.
Még péntek délelőtt - amikor a pontos címet, satöbbit ellenőrzitem a FEZEN honlapján - észrevettem, hogy dedikálás is lesz. Azonnal hívtam Krit, hogy készüljön, hozzon cuccost, amit alá akar íratni, így mindketten egy-egy cd-borítóval felszerelkezve kezdtük meg utunkat Székesfehérvárra. Az autópályát ignoráliva remek tempóban, hajhullás nélkül, jó hangulatban telt az utunk, ami megadta az alaphangot. Ráadásul Kri hallgatott a GPS-re (többnyire), így el sem tévedtünk. Már a fesztiválhelyszín tövében voltunk, amikor az út szélén álló, igen-igen jó kedvű fiataloktól megkérdeztük merre van az őrzött parkoló. Az egyik, beszórakozott srác körkörös mosollyal a fején közölte, hogy: "Szerinted van itt valaki, aki van olyan állapotban, hogy ellopjon egy autót?" Miután kikacarásztuk magunkat, még betolt egy mondatot, miszerint: "Egy puntóért nem éri meg kihagyni egy ilyen bulit!" :D Kicsit arrébb, egy világítós mellénnyel felszerelt srác útba igazított minket, ezért simán leparkoltunk és elcsattogtunk a fesztivál helyszínére. Majdnem problémamentesen sikerült is bejutni, csak nem feltétlenül vettük észre a jegypénztárt, ahol a jegyünket karszalagra köllött cserélni, ezért visszaküldtek minket a rajtkockára. Mondjuk kb. 3 fős sor volt, tehát nem estünk kétségbe.
Behaladtunk, hólyagot ürítettünk, lángosoztunk majd elkezdtük felderíteni a helyszínt, merre lesz a dedikálás. Nagyjából belőttük a helyet, ami előtt kígyózó sor állt. Először nem álltunk be a sorba, merthogy egy óra van még a dedikáig, aztán rájöttünk, hogy ez a rengeteg ember mind arra vár. Némi spéttel azért mi is a sor végére csapódtunk, majd ácsorogtunk uszkve egy órát anélkül, hogy egy lépést haladtunk volna előre. Közben nőtt mögöttünk is a sor, Europe pólós arcok álltak be. Közülük az egyik csaj időnként előreszaladt megnézni, hogy mi a szitu és egyszercsak sikítozva rohant vissza, hogy jééé, tényleg ott ülnek szép sorban. Nem értem mire gondolt egyébként. Egy dedikálásnál szerintem ez teljesen megszokott :D :D. Jó, hozzáteszem, az én szám is körbeért volna a fejemen a vigyorgástól, ha nem lennének füleim. Kis idő múlva megindult a sor és érezhető volt a haladás, bár a hajam nem lobogott a nagy sebességtől.... azért mégiscsak odaértünk a fiúk elé. Tökre örültek annak, hogy készültünk cd-borítóval, mert a legtöbben a helyszínen felkapott fesztivál-szórólapra kértek tőlük aláírást. Elismerően vigyorogtak ránk, amit mi kb. háromsázfogas mosollyal viszonoztunk. Azért meg kell mondjam, 20 cm-s közelségből jobban látszanak a szarkalábak és ősz hajszálak, mint amikor a színpadon állnak, de hát nem mai csókák.
A sorbanállást megkönnyítette a nagyszínpadon közben zajló Ignite koncert. Már régóta kiváncsi voltam rájuk, mert láttam néhány riportot az énekesükkel, Téglás Zolival, aki már Ámerikában született kivándorolt magyar szülők gyermekeként. Ráadásul a bejátszott koncertrészletek a zenei érdeklődésemet is felkeltették. A zene is nagyon jó volt, de ami a legjobban tetszett, az Téglás úr akcentusa. Végig magyarul beszélt a dalok között, ugyan néha nem találta a megfelelő szót és akkor angollal pótolta, de előre elnézést kért, hogy néhány szót "el fog b@szni". Volt olyan dal, amit magyarul énekelt, bár Krinek ez kb. 2 perc elmúltával tűnt fel :D. Aztán aggódósra vették a figurát, hogy aki ivott, az ne üljön autóba, ne vezessen, inkább szóljon nekik és a turnébusszal hazaviszik. Hát ez úgy megképlett... három napig furikáznak össze-vissza az országban, mire mindenkit biztonságban hazajuttatnak. Nem kicsit derültem.
Az Ignite koncert alatt még a "küzdőtéren" kívül álltunk, ahol is öregapám lefeküdt a fűre, mintha otthon a kanapén, és úgy élvezte a kivetítőn keresztül a koncertet. Közben odajött hozzánk egy srác, aki megkért minket, hogy írjuk alá az amúgy is már fullon lévő pólóját, mert hogy neki aznap volt a 27-ik szülinapja és mindenkitől aláírásokat gyűjtött, meg puszikat. Aranyos volt nagyon.
Az Ignite végén kihasználtuk a sörért menők távozását és beügyeskedtük magunkat a küzdőtér közepére, ezúttal a harmadik sorba. A melletünk álló srácok beszélgetésbe elegyedtek egymással, Krivel nem kétszer néztünk össze, mindkettőnk szeméből ugyanaz sütött... Az egyik srác közölte, hogy ő aztán a legnagyobb Europe-fan a világon, mire a másik, hajpántos, dajerolt hosszú hajú csóka tájékoztatta őt a következőkről: 1. ő nagy rocker, 2. zenél, 3. újságíró, 4. faszacsávó. Kielemezték a Europe-dalokat (hozzáteszem a Final Countdown albumról, ami a sorban a harmadik volt és azóta még 6 megjelent, nem számolva az ilyen-olyan válogatás albumokat). Ilyenkor mindig belémbújik a kisördög és figyelem az ilyen arcokat, mit alkotnak koncert alatt. Dajerolthaj olyannyira tisztelte a ritmust, hogy véletlenül sem arra rázta a fejét, nehogy megsértődjön. Ráadásul többször azon kaptam, hogy körülnéz, ki figyeli az ő nagyszerűségét. Legnagyobbfan a Final Countdownt megelőző albumok dalainál mélyen kussolt és az utána lévőknél is voltak problémái. Egyébként a ritmussal másoknak is volt problémájuk. Vagy másik koncertet hallgattak a fejükben....
Kicsit aggódtam előtte, hogy a VOLT-os sérülés miatt nehézségeim lesznek a koncerten, de mint írtam, szerencsére semmi ilyen nem volt. Igyekeztem vigyázni a fejemre, de ebben igazán Kri volt a nagyszerű. A másik oldalon mellettünk álló fiúkák egyike két szám után rájött, hogy jobban jár, ha a másik kezével csápol, mivel Kri folyton eltolta a kezét, nehogy fejen könyököljön. Hát ilyen barátnőm van nekem! <3
A koncert maga, mint mindig, zseniális volt. Hiába no, tudnak a csávók, de nagyon!
Visszafelé gond nélkül eltaláltunk a parkolóba és még a kocsit is elsőre megtaláltuk, bár nem dobálóztak a wattokkal a közhomály tekintetében. Tiszta mázli, hogy Székesfehérvár ilyen közel van, így bealvás nélkül kibírtam hazáig az utat és még énekelgetéssel is segítettem Krinek, nehogy elaludjon.
Remélem nem kell újabb két évet várni a következő koncertre, bár innen üzenném halkan a fiúknak, hogy időszerű lenne egy új album is, bájdövéj....
Örömmel jelentem, sem a hangerő, sem a fénytechnika nem okozott problémát, a tombolástól sem szédültem, úgyhogy hivatalosan is gyógyultnak nyilvánítom magam.
Már két éve nem jártam Europe koncerten, ezért nagyon örültem, amikor kiderült, hogy jönnek a FEZEN-re. Jó hely Bécs is, de mégiscsak jobb országhatáron belül.
Még péntek délelőtt - amikor a pontos címet, satöbbit ellenőrzitem a FEZEN honlapján - észrevettem, hogy dedikálás is lesz. Azonnal hívtam Krit, hogy készüljön, hozzon cuccost, amit alá akar íratni, így mindketten egy-egy cd-borítóval felszerelkezve kezdtük meg utunkat Székesfehérvárra. Az autópályát ignoráliva remek tempóban, hajhullás nélkül, jó hangulatban telt az utunk, ami megadta az alaphangot. Ráadásul Kri hallgatott a GPS-re (többnyire), így el sem tévedtünk. Már a fesztiválhelyszín tövében voltunk, amikor az út szélén álló, igen-igen jó kedvű fiataloktól megkérdeztük merre van az őrzött parkoló. Az egyik, beszórakozott srác körkörös mosollyal a fején közölte, hogy: "Szerinted van itt valaki, aki van olyan állapotban, hogy ellopjon egy autót?" Miután kikacarásztuk magunkat, még betolt egy mondatot, miszerint: "Egy puntóért nem éri meg kihagyni egy ilyen bulit!" :D Kicsit arrébb, egy világítós mellénnyel felszerelt srác útba igazított minket, ezért simán leparkoltunk és elcsattogtunk a fesztivál helyszínére. Majdnem problémamentesen sikerült is bejutni, csak nem feltétlenül vettük észre a jegypénztárt, ahol a jegyünket karszalagra köllött cserélni, ezért visszaküldtek minket a rajtkockára. Mondjuk kb. 3 fős sor volt, tehát nem estünk kétségbe.
Behaladtunk, hólyagot ürítettünk, lángosoztunk majd elkezdtük felderíteni a helyszínt, merre lesz a dedikálás. Nagyjából belőttük a helyet, ami előtt kígyózó sor állt. Először nem álltunk be a sorba, merthogy egy óra van még a dedikáig, aztán rájöttünk, hogy ez a rengeteg ember mind arra vár. Némi spéttel azért mi is a sor végére csapódtunk, majd ácsorogtunk uszkve egy órát anélkül, hogy egy lépést haladtunk volna előre. Közben nőtt mögöttünk is a sor, Europe pólós arcok álltak be. Közülük az egyik csaj időnként előreszaladt megnézni, hogy mi a szitu és egyszercsak sikítozva rohant vissza, hogy jééé, tényleg ott ülnek szép sorban. Nem értem mire gondolt egyébként. Egy dedikálásnál szerintem ez teljesen megszokott :D :D. Jó, hozzáteszem, az én szám is körbeért volna a fejemen a vigyorgástól, ha nem lennének füleim. Kis idő múlva megindult a sor és érezhető volt a haladás, bár a hajam nem lobogott a nagy sebességtől.... azért mégiscsak odaértünk a fiúk elé. Tökre örültek annak, hogy készültünk cd-borítóval, mert a legtöbben a helyszínen felkapott fesztivál-szórólapra kértek tőlük aláírást. Elismerően vigyorogtak ránk, amit mi kb. háromsázfogas mosollyal viszonoztunk. Azért meg kell mondjam, 20 cm-s közelségből jobban látszanak a szarkalábak és ősz hajszálak, mint amikor a színpadon állnak, de hát nem mai csókák.
A sorbanállást megkönnyítette a nagyszínpadon közben zajló Ignite koncert. Már régóta kiváncsi voltam rájuk, mert láttam néhány riportot az énekesükkel, Téglás Zolival, aki már Ámerikában született kivándorolt magyar szülők gyermekeként. Ráadásul a bejátszott koncertrészletek a zenei érdeklődésemet is felkeltették. A zene is nagyon jó volt, de ami a legjobban tetszett, az Téglás úr akcentusa. Végig magyarul beszélt a dalok között, ugyan néha nem találta a megfelelő szót és akkor angollal pótolta, de előre elnézést kért, hogy néhány szót "el fog b@szni". Volt olyan dal, amit magyarul énekelt, bár Krinek ez kb. 2 perc elmúltával tűnt fel :D. Aztán aggódósra vették a figurát, hogy aki ivott, az ne üljön autóba, ne vezessen, inkább szóljon nekik és a turnébusszal hazaviszik. Hát ez úgy megképlett... három napig furikáznak össze-vissza az országban, mire mindenkit biztonságban hazajuttatnak. Nem kicsit derültem.
Az Ignite koncert alatt még a "küzdőtéren" kívül álltunk, ahol is öregapám lefeküdt a fűre, mintha otthon a kanapén, és úgy élvezte a kivetítőn keresztül a koncertet. Közben odajött hozzánk egy srác, aki megkért minket, hogy írjuk alá az amúgy is már fullon lévő pólóját, mert hogy neki aznap volt a 27-ik szülinapja és mindenkitől aláírásokat gyűjtött, meg puszikat. Aranyos volt nagyon.
Az Ignite végén kihasználtuk a sörért menők távozását és beügyeskedtük magunkat a küzdőtér közepére, ezúttal a harmadik sorba. A melletünk álló srácok beszélgetésbe elegyedtek egymással, Krivel nem kétszer néztünk össze, mindkettőnk szeméből ugyanaz sütött... Az egyik srác közölte, hogy ő aztán a legnagyobb Europe-fan a világon, mire a másik, hajpántos, dajerolt hosszú hajú csóka tájékoztatta őt a következőkről: 1. ő nagy rocker, 2. zenél, 3. újságíró, 4. faszacsávó. Kielemezték a Europe-dalokat (hozzáteszem a Final Countdown albumról, ami a sorban a harmadik volt és azóta még 6 megjelent, nem számolva az ilyen-olyan válogatás albumokat). Ilyenkor mindig belémbújik a kisördög és figyelem az ilyen arcokat, mit alkotnak koncert alatt. Dajerolthaj olyannyira tisztelte a ritmust, hogy véletlenül sem arra rázta a fejét, nehogy megsértődjön. Ráadásul többször azon kaptam, hogy körülnéz, ki figyeli az ő nagyszerűségét. Legnagyobbfan a Final Countdownt megelőző albumok dalainál mélyen kussolt és az utána lévőknél is voltak problémái. Egyébként a ritmussal másoknak is volt problémájuk. Vagy másik koncertet hallgattak a fejükben....
Kicsit aggódtam előtte, hogy a VOLT-os sérülés miatt nehézségeim lesznek a koncerten, de mint írtam, szerencsére semmi ilyen nem volt. Igyekeztem vigyázni a fejemre, de ebben igazán Kri volt a nagyszerű. A másik oldalon mellettünk álló fiúkák egyike két szám után rájött, hogy jobban jár, ha a másik kezével csápol, mivel Kri folyton eltolta a kezét, nehogy fejen könyököljön. Hát ilyen barátnőm van nekem! <3
A koncert maga, mint mindig, zseniális volt. Hiába no, tudnak a csávók, de nagyon!
Visszafelé gond nélkül eltaláltunk a parkolóba és még a kocsit is elsőre megtaláltuk, bár nem dobálóztak a wattokkal a közhomály tekintetében. Tiszta mázli, hogy Székesfehérvár ilyen közel van, így bealvás nélkül kibírtam hazáig az utat és még énekelgetéssel is segítettem Krinek, nehogy elaludjon.
Remélem nem kell újabb két évet várni a következő koncertre, bár innen üzenném halkan a fiúknak, hogy időszerű lenne egy új album is, bájdövéj....
2014. július 7., hétfő
VOL(T)Beat/Fesztivál - egy (koponya)zúzós hétvége rezüméje
Az idei év első - és nagyon remélem, nem utolsó - Volbeat koncertjére a VOLT Fesztivál adott lehetőséget. Kalandos hétvégénk volt.
A terv: mivel egy éjszakára sehol nem adtak szállást, úgy döntöttünk, kemény csajok leszünk és az első vonatig kibírjuk. 3-ig lesznek koncertek, elnézelődünk, majd lebotorkálunk a pályaudvarra és ott várjuk be az első vonatot, akár még szundíthatunk is egy kicsit addig.
És a valóság:
Az első említésre méltó poén már a vonaton megvolt. Kallerbácsi jött, ellenőrizte a jegyeket. Picinyt pocakos volt, de így is jócsávó. A röhögés akkor tört rám, amikor olyan közelségbe ért, hogy a szemmagasságomban lévő övcsatjára vethettem egy pillantást. Az volt ráírva: ŐRMESTER.
Rendben leértünk vonattal, Ági tájékozódóképességének és egy csapat srácnak hála gond nélkül eltaláltunk a fesztivál helyszínére. Feltérképeztük a terepet, mit merre találunk, megnéztük a koncertlistát, eldöntöttük mikor merre megyünk. Nagyon örültem, amikor láttuk, nem csak toj-toj budik vannak, hanem konténeres illemhelyiségek is, amik ráadásul végig átlag feletti tisztasággal bírtak, ergo pisilés közben nem támadt ingerem csandázni.
Sétálgattunk, nézelődtünk és találkoztunk egy komoly arccal. ZZTop és Slash keveréke volt a csóka, nagy szakáll, cilinder, Lennon-szemüveg, kőkemény rocker hihetetlen laza stílusban :D
További tekergésünk közben megállapítottuk, hogy bizony már a felsőbb korosztályba tartozunk a jelenlévők között. Valószínűleg ennek is volt köszönhető, hogy ha összefutottunk egy korunkbéli pasival, kellőképpen megbámult minket (meg valószínűleg annak, hogy mellesleg jól néztünk ki ;) ).
Alapvetően vizet ittunk, de már vágytunk egy kis fílingre, ezért beültünk a Borfesztivál elnevezésű, elkerített kis cuccba. Ittunk egy fröccsöt és nézelődtünk. Az első, ami szemetszúrt egy narancssárga pacni volt. Egy fesztiválozó anyuka kicsibabája viselt hatalmas fülvédőket és teljesen jól elvolt. Közben a színpadon egy helyi együttes, a Grunge Acoustic tartott épp hangbeállást. Ígéretesnek hangzott, kíváncsian vártuk a koncertjüket. Egyszercsak feltünt a mellettünk lévő könyöklőasztalnál egy kissrác (értsd: max. 20, de inkább kevesebb éves), mindkét karján könyékig feltűrt macifelsőben, hogy mindenki jól láthassa a kb. addig érő karszalagokat, matricákat a mancsain. Feszített, mint pók a lucernásban, pöttyet nevetséges volt. Ezt még tudta fokozni azzal, hogy levette a macifelsőt és egy szál fehért atlétában mutogatta pohos testét. Ismét jót kuncogtunk. Közben a hangbeálló zenekar egyik ismerőse is megérkezett, igen-igen jóképességű, raádásul korunkbéli rockercsávó képében. Ahogy fel-alá mászkált azt néztem, hogy még a járása is tipikus rocker-járás volt. Akkor gondolkodtam el azon, hogy né, hát tényleg, ez is milyen jellegzetes vonása a rocker pasiknak. Aztán a fiúk a húrok közé csaptak és egy nagyon jó kis koncertet rittyentettek lelkes hallgatóságuknak. Repertoárjuk Nirvana és Pearl Jam számokból állt, meglehetősen élvezetes előadásban. Volt egy srác, aki ha Pearl Jam nóta volt, mindig berohant, pogózott egyet, majd a Nirvana alatt eltűnt. A következő PJ számnál megint berohant és ezt játszotta végig.
Újabb mászkálás következett, ami közben leakasztottak egy röpke véradásra. Mire ott végeztem, már csak 2-2,5 óra volt hátra a Volbeat-ig, ezért egy egészségügyi kitérő után megközelítettük a nagyszínpadot, hogy mire jönnek a kedvenceink, stabil helyünk legyen valahol minél előrébb. A Supernem utolsó számára értünk oda, majd végigvártuk az átpakolást. Közben kezdtünk kiakadni a környéken kialakult populáción. A tizenéves, sikítozós, magát rockernek képzelő rózsaszín kislányok lélekszáma kb. 900 fő/négyzetméter volt. Az eső már akkor elkezdett csöpörészni, amikor kijöttem a véradó-buszból, mire a You me at six koncertje elkezdődött elég erőteljesen esett. Bíztunk benne, hogy eláll és majd megszáradunk, de ezzel nem mindenki volt így. A jobbra mögöttem álló kis csapat alapból elég idegesítő volt a lökdösődésükkel, tömegben dohányzásukkal, de aztán elővették az esernyőt és annyira ügyik voltak, hogy hátulról majdnem kiszúrták vele a szemem, pluszban időnként megbillentették, ezáltal extra adag esőt juttatva a nyakamba. Tőlük származik az este egyik emblematikus mondása, miszerint: Te! Nyomjunk már egy szelfit! Asszem itt tetőzött az undorfaktor. Nem volt rossz egyébként a koncert, bár meglehetősen egykaptafásak voltak a számok, de sokat levont az értékéből a rengeteg visító kiscsaj. Ági egyszercsak felnevetett, hogy mi itt szidjuk őket, de kb. egy óra múlva pontosan ugyanezt fogjuk csinálni. Előzenekarként felfogva a dolgot ugyan nem érték el a tavalyi Iced Earth színvonalát, de mindenképp a jobbak közé tartoztak. Ennek is vége lett, a visítozósok létszáma megcsappant, elhagyták a helyszínt, jöttek helyettük mások. Az eső is elállt.
Egyszercsak feltűnt mellettünk Szőr Mellkas. A rockerség minden külső jegyével. Megállt mint kőszikla. Majd jobbról vadkan módjára előretört egy hegyomlás szerű csávó, mint Volbeat rajongó. Majdnem eltaposott, odavetett egy "ne haragudj"-ot és nyomult volna tovább. A szokásos "semmi baj" reakció helyett azt mondtam neki: "DE!" Ezen meglepődött és megállt. Eddigre ért oda Szőr Mellkas barátnője, aki boldog-boldogtalannal közölte, hogy jaj annyira izgul és egyébként ő itt mögötte a pasija és a főnöke is és hihihihi és jaj de izgul. Egy mit sem sejtő lányra rázúdította Volbeat-tel kapcsolatos élményeit: aaaaaaannyit nyomták a Petőfin, hogy egészen megtetszett neki a csávó hangja és akkor megnézte a jútyúbon és rájött hogy a csávó is tökre tetszik neki és jaaaaaj ő most annyira izgatott és egyébként miskolci, de most újpesten él a csávójával, aki a főnöke és kocsival jöttek és csak a Volbeat miatt. Mindezt egyszuszra, rockerhez nem illő, plázacicanyávogós stílusban. Égnek állt az összes hajam. Mondjuk a koncert alatt ki is derült, hogy kábé ennyit tud róluk, a zenéket sem ismeri. Közben elkezdett csacsogni a mellettem lecövekelt Hegyomlásnak is, akiről pillanatok alatt megtudtuk, hogy soproni mozigépész és nem, nem keres informatikus állást Budapesten. Azt is megmondták, hogy csak a Volbeat miatt jöttek és miattuk állnak itt öt óra óta, hogy jó helyük legyen, mintha ez feljogosítaná őket arra, hogy a többi, ugyanennyi ideje, ugyanilyen okból itt lévő embert félrelökjék. Koncert közben a főnök előre is tolta annyira a cicáját, hogy végül az első sorban pogózhatott, de erről majd később. Egyszercsak Szőr Mellkas is belefolyt a társalgásba, miszerint: Az ő szíve egy kiszáradt sivatag és az egyetlen rózsa benne a csaj (akit nevén nevezett)! Ha van nálam egy vesetál vagy nincsenek annyian körülöttem, ettől tutira hánytam volna... brrrr, kééééééész.
Na de aztán, mindent feledtetve színpadra perdültek a királyfik és onnantól őrület volt. Most a másik oldalon álltuk (a rendezői jobbon), Anders állandó tanyája előtt és nem bántuk meg. Szegény próbálta felvenni néha a szemkontaktust az őrül módon pogózó főnökcicájával, de a lány annyira játszotta, hogy ő mekkora rocker és rajongó hogy fel sem nézett. Így Andersnek megmaradtunk mi, és nagyjából végigbohóckodtunk a koncertet. Amikor bedobta az első pengetőjét, olyan mázlistán esett, hogy tőlem szokatlan, már-már kobragyorsaságú mozdulattal leguggoltam és felmarkoltam a főnökcicája elől és villámgyors mozdulattal passzoltam Áginak. A nagy bohóckodás, poénkodás közben még egy csomó pengetőt bedobált mindenfelé, egészen addig, míg megdöbbenve tapasztalta, hogy bedobta az összeset és nincs mivel pengetni :D Azt a fejet.... Gyorsan hátradzsalt és hozott egyet, majd kisvártatva az egyik road bejött és szemrehányó arccal betűzött még néhányat a mikrofonállványba, miközben Anders játszotta a bánkódó kisfiút. A végére Hegyomlás és Szőr Mellkas kezdett tisztelettel tekinteni ránk, mint hozzájuk képest tényleg hard core fanokra és nem nyomultak tovább. Közben volt egy bodysurf-ölő csóka, akit kitoltak a fejünk fölött a biztonságiaknak, csak a rockerfülemet vitte el majdnem. Aztán Mr. Poulsen lecsattogott a lépcsőn, pont ott előtünk állt fel a biztonságiak lépcsőjére (ja, nem tudom mondtam-e, ismét a második sorban voltunk), erre ezerrel benyomult a tömeg, hogy hozzáérhessenek, kivéve engem. Majd hozzányúlok, amikor rommá van izzadva.. fúúúj... úgyhogy én csak vigyorogtam, mint a tejbe tök (Kri erre szokta mondani, hogy: Nem fogyatékos, csak örül! :D). Aztán kb. az utolsó előtti számnál ismét jött egy bodysurf-ölő csávó, aki a kiadjuk-nem vesszük ki huzavona közben fejberúgott. Éreztem, hogy elhomályosodik a világ, szédülök és hányingerem van. Az utolsó számnak is vége lett szerencsére, amikor Ági rámnézett. Abban a pillanatban elmarkolta a kezem és elkezdett kifelé rángatni a tömegből. Nem mondom, hogy az út minden másodpercére emlékszem, de szerencsésen eljutottunk az elsősegély-állomásig. Útközben nem hánytam le senkit, csak majdnem. Az elsősegélynél posztoló in-kal-os srác megkérdezte, hogy mi bajom van. Mondtam: fejbe rúgtak. Első reakciója: direkt? Nem tudom mit válaszoltam, asszem azt, hogy nem. Ágit nem engedték be velem, egyedül botorkáltam el a konténerig. Remekül nézhettem ki. Amikor megláttak a dokik, egy emberként kérdezték, hogy mi történt. Amikor mondtam, hogy fejbe rúgtak, mindenkit kilökdöstek a konténerből és bevittek, leültettek egy székre. Megpróbálták megmérni a vérnyomásom, de ekkor totál rámtört a hányinger. Amíg igyekeztem nem összehányni mindent, ők fejvesztve rohangáltak egy vesetálért, de már nem találtak, úgyhogy Danidoki letépte a szemetesnek felragasztott nylonzsákot az asztal széléről és belenyomta a fejem. Ezt még kétszer előadtam, közben beraktak egy branült és tolták belém a hányáscsillapítót. Majd lefektettek míg odaért a mentő és irány a soproni kórház. 3 órás megfigyelés és rengeteg neurológiai vizsgálat után elengedtek, de a következő napokban még figyelni kell, nem lesznek-e utóhatások. Fődoki szerint mázlim volt, mert vasalt volt a bakancs, de nem tört be a koponyám. A hivatalos diagnózis: a fej k.m.n. részének zúzódása, magyarul koponyazúzódás. Közben a fesztiválon fokozódott a helyzet, valószínűleg tömeges ételmérgezés miatt kitört egy fosós-hányós járvány. Amikor épp a zárójelentésemet írta a doktornő, visszatértek a mentősök a fesztiválról az x-edik kanyar sérülttel, úgyhogy garanciális visszáruként visszavittek engem is. Közben úgy volt, hogy be kell mennünk vödröt venni a teszkóba, mert nincs elég ahhoz, hogy ellássák a betegeket és még a szombathelyi kórházból is kértek cuccot az éjszaka hátralévő részére. Miután Danidoki a lelkemre kötötte, hogy egyáltalán semmit nem eszek a fesztiválon, elengedtek. Ezzel csak az volt a probléma, hogy délben ettem két zsömlét, a véradás után egy fél szelet kenyeret és utána semmit, ekkor viszont már háromnegyed éjfél volt. Mákomra maradt még egy szendóm, amit csomagoltam és a véradás után kapott cerbonaszeletet osztottuk meg Ágival. Úgy terveztük, hogy 3-ig ellébecolunk, nézegetjük a fellépőket, de negyed kettőnél tovább nem bírtuk. A Subscribe koncertjét néhány szám után otthagytuk, annyira nem volt jó. Ráadásul a vártnál jobban lepukkantunk az átélt izgalmak miatt. Elindultunk lefelé, közben útba ejtve a teszkót ásványvíz és némi kaja beszerzésének reményében. Nem volt nyitva. Na mindegy, lebocogtuk a pályaudvarra, de még zárva volt. Leültünk egy padra, összehúztuk magunkat, magunkra borítottuk az összes nálunk lévő pulcsit, kendőt, esőkabátot és szenderegtünk egy sort. Egy idő után már nagyon fáztam, így muszáj volt bemenni a közben kinyitott váróterembe. Életem kb. leghosszabb két és fél óráját töltöttem itt. Annyira rossz volt a pad, hogy a törött farkcsontommal kb. egy perc után nem tudtam már hogyan ülni, rettenetesen fájt. Azért így is sikerült aludni valamennyit. Aztán végre kinyitott a büfé, farkaséhségemet és Ági szomjúságát sikerült csillapítani, majd megváltásként éltük meg, hogy fel lehetett szállni a vonatra és párnázott ülésen ülhettünk. Még a váróteremben volt néhány hangoskodó, nem egészen józan HMCS. Nem sok választott el attól, hogy anyjuk helyett anyjuk legyek és jól felpofozzam őket. Bíztam abban, hogy a vonaton nem lesz ilyen. Szerencsére nem volt. Mikor időnként felriadtam és körülnéztem azt láttam, hogy az egész vagonban mindenki alszik, ilyenformán pihentető utunk volt hazafelé. Azért az nem lehetett rossz látvány, amikor felszállt az ügyeletes kaller és gondolván a f@szt fog mindenkit egyenként ébreszteni, kellő erővel bekúrta a vagonajtót, hogy egy emberként pattant fel mindenki.
Összességében - leszámítva a kis kitérőmet - nagyon jól szórakoztunk és a Volbeat koncert fantörpikus volt, mint mindig!
A terv: mivel egy éjszakára sehol nem adtak szállást, úgy döntöttünk, kemény csajok leszünk és az első vonatig kibírjuk. 3-ig lesznek koncertek, elnézelődünk, majd lebotorkálunk a pályaudvarra és ott várjuk be az első vonatot, akár még szundíthatunk is egy kicsit addig.
És a valóság:
Az első említésre méltó poén már a vonaton megvolt. Kallerbácsi jött, ellenőrizte a jegyeket. Picinyt pocakos volt, de így is jócsávó. A röhögés akkor tört rám, amikor olyan közelségbe ért, hogy a szemmagasságomban lévő övcsatjára vethettem egy pillantást. Az volt ráírva: ŐRMESTER.
Rendben leértünk vonattal, Ági tájékozódóképességének és egy csapat srácnak hála gond nélkül eltaláltunk a fesztivál helyszínére. Feltérképeztük a terepet, mit merre találunk, megnéztük a koncertlistát, eldöntöttük mikor merre megyünk. Nagyon örültem, amikor láttuk, nem csak toj-toj budik vannak, hanem konténeres illemhelyiségek is, amik ráadásul végig átlag feletti tisztasággal bírtak, ergo pisilés közben nem támadt ingerem csandázni.
Sétálgattunk, nézelődtünk és találkoztunk egy komoly arccal. ZZTop és Slash keveréke volt a csóka, nagy szakáll, cilinder, Lennon-szemüveg, kőkemény rocker hihetetlen laza stílusban :D
További tekergésünk közben megállapítottuk, hogy bizony már a felsőbb korosztályba tartozunk a jelenlévők között. Valószínűleg ennek is volt köszönhető, hogy ha összefutottunk egy korunkbéli pasival, kellőképpen megbámult minket (meg valószínűleg annak, hogy mellesleg jól néztünk ki ;) ).
Alapvetően vizet ittunk, de már vágytunk egy kis fílingre, ezért beültünk a Borfesztivál elnevezésű, elkerített kis cuccba. Ittunk egy fröccsöt és nézelődtünk. Az első, ami szemetszúrt egy narancssárga pacni volt. Egy fesztiválozó anyuka kicsibabája viselt hatalmas fülvédőket és teljesen jól elvolt. Közben a színpadon egy helyi együttes, a Grunge Acoustic tartott épp hangbeállást. Ígéretesnek hangzott, kíváncsian vártuk a koncertjüket. Egyszercsak feltünt a mellettünk lévő könyöklőasztalnál egy kissrác (értsd: max. 20, de inkább kevesebb éves), mindkét karján könyékig feltűrt macifelsőben, hogy mindenki jól láthassa a kb. addig érő karszalagokat, matricákat a mancsain. Feszített, mint pók a lucernásban, pöttyet nevetséges volt. Ezt még tudta fokozni azzal, hogy levette a macifelsőt és egy szál fehért atlétában mutogatta pohos testét. Ismét jót kuncogtunk. Közben a hangbeálló zenekar egyik ismerőse is megérkezett, igen-igen jóképességű, raádásul korunkbéli rockercsávó képében. Ahogy fel-alá mászkált azt néztem, hogy még a járása is tipikus rocker-járás volt. Akkor gondolkodtam el azon, hogy né, hát tényleg, ez is milyen jellegzetes vonása a rocker pasiknak. Aztán a fiúk a húrok közé csaptak és egy nagyon jó kis koncertet rittyentettek lelkes hallgatóságuknak. Repertoárjuk Nirvana és Pearl Jam számokból állt, meglehetősen élvezetes előadásban. Volt egy srác, aki ha Pearl Jam nóta volt, mindig berohant, pogózott egyet, majd a Nirvana alatt eltűnt. A következő PJ számnál megint berohant és ezt játszotta végig.
Újabb mászkálás következett, ami közben leakasztottak egy röpke véradásra. Mire ott végeztem, már csak 2-2,5 óra volt hátra a Volbeat-ig, ezért egy egészségügyi kitérő után megközelítettük a nagyszínpadot, hogy mire jönnek a kedvenceink, stabil helyünk legyen valahol minél előrébb. A Supernem utolsó számára értünk oda, majd végigvártuk az átpakolást. Közben kezdtünk kiakadni a környéken kialakult populáción. A tizenéves, sikítozós, magát rockernek képzelő rózsaszín kislányok lélekszáma kb. 900 fő/négyzetméter volt. Az eső már akkor elkezdett csöpörészni, amikor kijöttem a véradó-buszból, mire a You me at six koncertje elkezdődött elég erőteljesen esett. Bíztunk benne, hogy eláll és majd megszáradunk, de ezzel nem mindenki volt így. A jobbra mögöttem álló kis csapat alapból elég idegesítő volt a lökdösődésükkel, tömegben dohányzásukkal, de aztán elővették az esernyőt és annyira ügyik voltak, hogy hátulról majdnem kiszúrták vele a szemem, pluszban időnként megbillentették, ezáltal extra adag esőt juttatva a nyakamba. Tőlük származik az este egyik emblematikus mondása, miszerint: Te! Nyomjunk már egy szelfit! Asszem itt tetőzött az undorfaktor. Nem volt rossz egyébként a koncert, bár meglehetősen egykaptafásak voltak a számok, de sokat levont az értékéből a rengeteg visító kiscsaj. Ági egyszercsak felnevetett, hogy mi itt szidjuk őket, de kb. egy óra múlva pontosan ugyanezt fogjuk csinálni. Előzenekarként felfogva a dolgot ugyan nem érték el a tavalyi Iced Earth színvonalát, de mindenképp a jobbak közé tartoztak. Ennek is vége lett, a visítozósok létszáma megcsappant, elhagyták a helyszínt, jöttek helyettük mások. Az eső is elállt.
Egyszercsak feltűnt mellettünk Szőr Mellkas. A rockerség minden külső jegyével. Megállt mint kőszikla. Majd jobbról vadkan módjára előretört egy hegyomlás szerű csávó, mint Volbeat rajongó. Majdnem eltaposott, odavetett egy "ne haragudj"-ot és nyomult volna tovább. A szokásos "semmi baj" reakció helyett azt mondtam neki: "DE!" Ezen meglepődött és megállt. Eddigre ért oda Szőr Mellkas barátnője, aki boldog-boldogtalannal közölte, hogy jaj annyira izgul és egyébként ő itt mögötte a pasija és a főnöke is és hihihihi és jaj de izgul. Egy mit sem sejtő lányra rázúdította Volbeat-tel kapcsolatos élményeit: aaaaaaannyit nyomták a Petőfin, hogy egészen megtetszett neki a csávó hangja és akkor megnézte a jútyúbon és rájött hogy a csávó is tökre tetszik neki és jaaaaaj ő most annyira izgatott és egyébként miskolci, de most újpesten él a csávójával, aki a főnöke és kocsival jöttek és csak a Volbeat miatt. Mindezt egyszuszra, rockerhez nem illő, plázacicanyávogós stílusban. Égnek állt az összes hajam. Mondjuk a koncert alatt ki is derült, hogy kábé ennyit tud róluk, a zenéket sem ismeri. Közben elkezdett csacsogni a mellettem lecövekelt Hegyomlásnak is, akiről pillanatok alatt megtudtuk, hogy soproni mozigépész és nem, nem keres informatikus állást Budapesten. Azt is megmondták, hogy csak a Volbeat miatt jöttek és miattuk állnak itt öt óra óta, hogy jó helyük legyen, mintha ez feljogosítaná őket arra, hogy a többi, ugyanennyi ideje, ugyanilyen okból itt lévő embert félrelökjék. Koncert közben a főnök előre is tolta annyira a cicáját, hogy végül az első sorban pogózhatott, de erről majd később. Egyszercsak Szőr Mellkas is belefolyt a társalgásba, miszerint: Az ő szíve egy kiszáradt sivatag és az egyetlen rózsa benne a csaj (akit nevén nevezett)! Ha van nálam egy vesetál vagy nincsenek annyian körülöttem, ettől tutira hánytam volna... brrrr, kééééééész.
Na de aztán, mindent feledtetve színpadra perdültek a királyfik és onnantól őrület volt. Most a másik oldalon álltuk (a rendezői jobbon), Anders állandó tanyája előtt és nem bántuk meg. Szegény próbálta felvenni néha a szemkontaktust az őrül módon pogózó főnökcicájával, de a lány annyira játszotta, hogy ő mekkora rocker és rajongó hogy fel sem nézett. Így Andersnek megmaradtunk mi, és nagyjából végigbohóckodtunk a koncertet. Amikor bedobta az első pengetőjét, olyan mázlistán esett, hogy tőlem szokatlan, már-már kobragyorsaságú mozdulattal leguggoltam és felmarkoltam a főnökcicája elől és villámgyors mozdulattal passzoltam Áginak. A nagy bohóckodás, poénkodás közben még egy csomó pengetőt bedobált mindenfelé, egészen addig, míg megdöbbenve tapasztalta, hogy bedobta az összeset és nincs mivel pengetni :D Azt a fejet.... Gyorsan hátradzsalt és hozott egyet, majd kisvártatva az egyik road bejött és szemrehányó arccal betűzött még néhányat a mikrofonállványba, miközben Anders játszotta a bánkódó kisfiút. A végére Hegyomlás és Szőr Mellkas kezdett tisztelettel tekinteni ránk, mint hozzájuk képest tényleg hard core fanokra és nem nyomultak tovább. Közben volt egy bodysurf-ölő csóka, akit kitoltak a fejünk fölött a biztonságiaknak, csak a rockerfülemet vitte el majdnem. Aztán Mr. Poulsen lecsattogott a lépcsőn, pont ott előtünk állt fel a biztonságiak lépcsőjére (ja, nem tudom mondtam-e, ismét a második sorban voltunk), erre ezerrel benyomult a tömeg, hogy hozzáérhessenek, kivéve engem. Majd hozzányúlok, amikor rommá van izzadva.. fúúúj... úgyhogy én csak vigyorogtam, mint a tejbe tök (Kri erre szokta mondani, hogy: Nem fogyatékos, csak örül! :D). Aztán kb. az utolsó előtti számnál ismét jött egy bodysurf-ölő csávó, aki a kiadjuk-nem vesszük ki huzavona közben fejberúgott. Éreztem, hogy elhomályosodik a világ, szédülök és hányingerem van. Az utolsó számnak is vége lett szerencsére, amikor Ági rámnézett. Abban a pillanatban elmarkolta a kezem és elkezdett kifelé rángatni a tömegből. Nem mondom, hogy az út minden másodpercére emlékszem, de szerencsésen eljutottunk az elsősegély-állomásig. Útközben nem hánytam le senkit, csak majdnem. Az elsősegélynél posztoló in-kal-os srác megkérdezte, hogy mi bajom van. Mondtam: fejbe rúgtak. Első reakciója: direkt? Nem tudom mit válaszoltam, asszem azt, hogy nem. Ágit nem engedték be velem, egyedül botorkáltam el a konténerig. Remekül nézhettem ki. Amikor megláttak a dokik, egy emberként kérdezték, hogy mi történt. Amikor mondtam, hogy fejbe rúgtak, mindenkit kilökdöstek a konténerből és bevittek, leültettek egy székre. Megpróbálták megmérni a vérnyomásom, de ekkor totál rámtört a hányinger. Amíg igyekeztem nem összehányni mindent, ők fejvesztve rohangáltak egy vesetálért, de már nem találtak, úgyhogy Danidoki letépte a szemetesnek felragasztott nylonzsákot az asztal széléről és belenyomta a fejem. Ezt még kétszer előadtam, közben beraktak egy branült és tolták belém a hányáscsillapítót. Majd lefektettek míg odaért a mentő és irány a soproni kórház. 3 órás megfigyelés és rengeteg neurológiai vizsgálat után elengedtek, de a következő napokban még figyelni kell, nem lesznek-e utóhatások. Fődoki szerint mázlim volt, mert vasalt volt a bakancs, de nem tört be a koponyám. A hivatalos diagnózis: a fej k.m.n. részének zúzódása, magyarul koponyazúzódás. Közben a fesztiválon fokozódott a helyzet, valószínűleg tömeges ételmérgezés miatt kitört egy fosós-hányós járvány. Amikor épp a zárójelentésemet írta a doktornő, visszatértek a mentősök a fesztiválról az x-edik kanyar sérülttel, úgyhogy garanciális visszáruként visszavittek engem is. Közben úgy volt, hogy be kell mennünk vödröt venni a teszkóba, mert nincs elég ahhoz, hogy ellássák a betegeket és még a szombathelyi kórházból is kértek cuccot az éjszaka hátralévő részére. Miután Danidoki a lelkemre kötötte, hogy egyáltalán semmit nem eszek a fesztiválon, elengedtek. Ezzel csak az volt a probléma, hogy délben ettem két zsömlét, a véradás után egy fél szelet kenyeret és utána semmit, ekkor viszont már háromnegyed éjfél volt. Mákomra maradt még egy szendóm, amit csomagoltam és a véradás után kapott cerbonaszeletet osztottuk meg Ágival. Úgy terveztük, hogy 3-ig ellébecolunk, nézegetjük a fellépőket, de negyed kettőnél tovább nem bírtuk. A Subscribe koncertjét néhány szám után otthagytuk, annyira nem volt jó. Ráadásul a vártnál jobban lepukkantunk az átélt izgalmak miatt. Elindultunk lefelé, közben útba ejtve a teszkót ásványvíz és némi kaja beszerzésének reményében. Nem volt nyitva. Na mindegy, lebocogtuk a pályaudvarra, de még zárva volt. Leültünk egy padra, összehúztuk magunkat, magunkra borítottuk az összes nálunk lévő pulcsit, kendőt, esőkabátot és szenderegtünk egy sort. Egy idő után már nagyon fáztam, így muszáj volt bemenni a közben kinyitott váróterembe. Életem kb. leghosszabb két és fél óráját töltöttem itt. Annyira rossz volt a pad, hogy a törött farkcsontommal kb. egy perc után nem tudtam már hogyan ülni, rettenetesen fájt. Azért így is sikerült aludni valamennyit. Aztán végre kinyitott a büfé, farkaséhségemet és Ági szomjúságát sikerült csillapítani, majd megváltásként éltük meg, hogy fel lehetett szállni a vonatra és párnázott ülésen ülhettünk. Még a váróteremben volt néhány hangoskodó, nem egészen józan HMCS. Nem sok választott el attól, hogy anyjuk helyett anyjuk legyek és jól felpofozzam őket. Bíztam abban, hogy a vonaton nem lesz ilyen. Szerencsére nem volt. Mikor időnként felriadtam és körülnéztem azt láttam, hogy az egész vagonban mindenki alszik, ilyenformán pihentető utunk volt hazafelé. Azért az nem lehetett rossz látvány, amikor felszállt az ügyeletes kaller és gondolván a f@szt fog mindenkit egyenként ébreszteni, kellő erővel bekúrta a vagonajtót, hogy egy emberként pattant fel mindenki.
Összességében - leszámítva a kis kitérőmet - nagyon jól szórakoztunk és a Volbeat koncert fantörpikus volt, mint mindig!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)