István, a király?

Előre leszögezem, ez nem kritika. Nem vagyok szakértő, csak egy egyszerű rajongó. Nem érdekel a napi politika (a heti, havi, éves, stb. sem). Az alábbiak szigorúan a saját véleményemet tükrözik.

Edinának köszönhetően volt alkalmam augusztus 20-án, Szegeden megtekinteni az István, a király ősbemutatójának 30. évfordulója alkalmából Alföldi Róbert által rendezett leporolt, felújított változatát. Hallottam/olvastam már innen-onnan Alföldi rendezéseiről, amik mindig meghökkenést váltottak ki. Ennek szellemében kicsit féltem ettől, de gondoltam adjuk meg az esélyt, még akár jó is lehet. Nem lett. Pontosabban, jobb volt, mint számítottam, de ettől függetlenül borzalmas volt.

Pozitívumot hármat tudok felsorolni:
1. Koppány nem hágta meg nyílt színen István (és fordítva sem).
2. Tompos Kátya hihetetlenül, fantasztikusan jó volt. Méltó utódja Sebestyén Mártának.
3. A koreográfia nagyon tetszett, bár elfogult vagyok Vári Bertalannal és a Varidance-szel kapcsolatban.

Negatívum annál több volt. Könyörgöm, ez egy ROCKOPERA, talán tegyünk már bele olyan embereket, akik tudnak énekelni! Jó, voltak benne néhányan, de azokat meg kiherélték. Olyan volt, mintha nem tudták volna előre, hogy mire írnak alá és aztán már nem tudtak kibújni a szerződés alól. Novák Pétert láttam már Torda szerepében és nagyon tetszett. Jól énekelte, jól játszotta. Szegeden valami egészen tragikus volt. Mintha elfelejtett volna énekelni. Hozzáteszem, a darabhoz sokat nyúltak hozzá zeneileg is. Több helyen változott a tempó, volt hogy új versszak bukkant fel. Vele és Feke Pállal kapcsolatban éreztem, hogy nem érzik jól magukat igazából a szerepben. Persze egyáltalán nem biztos, hogy igazam van. Nem ismerem őket, nem beszélgettem velük. A másik nagy csalódás - mint akár ki is találhattátok - Feke Pál. Őt nem láttam teljesen István szerepében korábban, csak részleteket és néhány részt "A Társulat" c. műsorból, de ott hihetően, hitelesen hozta Istvánt és még jól is énekelte. Most borzalmas volt. Sokszor hamis. Ráadásul a modernizált ruhatár eléggé "viccesen" állt neki. Szűk szárú nadrágos öltöny volt rajta. Derékban kicsit megvállasodott és ráadásul X-lábú az istenadta. Úgy nézett ki, mint egy X alakban összerakott gyufákra ültetett ping-pong labda. Az új felfogás szerint pedig az lett a végeredmény, hogy egy erős, karizmatikus, bár tépelődő, mindent alaposan megfontoló államalapító királyunk helyett volt egy pipogya, tesze-tosza, beszari kisfiú, aki úgy ugrált, ahogy az anyja, meg a püspük mondta. Előfordulhat, hogy történelmileg így volt, ezt nem tudhatjuk, de az alapműben megjelent István szerintem nem ezt mutatta. Ha már szóba került Sarolt, István anyja... Ezen interpretációban Udvaros Dorottya alakította, akit fantasztikus színésznőnek tartok. Máskor. Más darabban. Itt és most nem. Énekelni sem tud, legalábbis ezt a szerepet nem tudta. A számomra nem annyira ismert előadók közül még a Laborcot megformáló Szemenyei János alakítása és éneke nyerte meg tetszésemet.
Ja, volt még egy pozitívum, László Zsolt énekhangja egészen emészthető, a beszédhangját alapvetően imádom. Bár arra most itt nem volt szükség :). Elvileg....
A legeslegborzasztóbb a Koppányt játszó Stohl Buci volt. Aki színészileg sem hozta, énekileg meg a "bár-hang" kategóriába tartozik. Bár ne hallottam volna. A második felvonásban pedig végig úgy rohangált, mint akit a szünetben Rendező Úr "megcsinált" és ennek lett köszönhető a 'mostjöttemazurológustól' mozgáskultúra.
Meglehet, az alapvetően jó színészek furcsa fiaskóit a rendező színészvezetése idézte elő, de azért gondolom közbe lehetett vón szólni, hogy "Robikám, ez így kurvára nem jól van".
A többiekről néhány szót: a három magyar úr nagyjából emészthető volt (Hevér Gábor, Schneider Zoltán, Znamenák János). Koppány feleségei (Simon Boglárka, Csépai Eszter, Bánfalvi Eszter) kritikán aluliak, mind színészileg, mind ének tekintetében.
Továbbá általában a műről:
Nem sok mindenben vagyok konzervatív, de ebben nagyon. Baromira nem tetszett az aktuál világ- és belpolitika belekeverése. Persze nyilván vannak áthallások, mert hát az emberiség nem változik. Nálam nagyon elrúgta a pöttyöst, hogy elég erőteljes szál lett a Gizella és Vecellin közötti kapcsolat, konkrétan hogy ők István háta mögött huncutkodnak. Megintcsak lehet, hogy ez így volt, de az eredetiben ez nem kapott (főleg ekkora) szerepet. Aztán meg István és Réka kapcsolata... No meg, amikor bejöttek a német lovagok TEK(szerű)nek öltözve, hát a röhögőgörcs jött rám. Mint a Macskafogó c. örökbecsűben a kommandós macskák.... pfúj
Végül az olyasmik, amikor meghalt Géza és Asztrik azt énekli: "Megholt hívünkért, Gézáért könyörögjünk", a népek csak ott állnak, mire a püspök rájuk üvölt, de szó szerint, hogy: NAAAAAA! és akkor mindenki nekiáll imádkozni. Aztán a megholt Géza, akit leplekbe csavarva hoznak be, egyszercsak felül, lecsavarja magáról a gyolcsot és elkezd kolbászolni, majd ő lesz a regős. MIVAAAAAAAAN????? És sajnos ezeken kívül még sok apróság, ami vagy csak nem illett oda, vagy meg is változtatta a jelentését - persze számomra jelentését, nem biztos, hogy mindenki ugyanígy fogta fel :)
A két NDK nyugdíjas (Varga Miklós, Nagy Feró) cuki volt, nekem tetszett. Volt nem kevés irónia az előadásukban. Ja, eszembe jutott még egy pozitívum, nem tudom, hogy a tvadásban ez átjött-e. Nyugdíjasaink trabant személygépjárművel gurultak be a színre, melynek rendszáma IK 1983 volt. Ez tetszett.
Egyébként Szeged jó hely. Tetszett. Még a picsaemberrel is találkoztunk. Edinával jót dumáltunk, jót kajáltunk, jót sétáltunk. Ezt a feldolgozást viszont soha többet nem szeretném látni.

...adj hitet!....

Ez egy mai, Balázzsal folytatott beszélgetésből kiragadott mondat. A folytatása:
- .... adj hitet!...
- Énekeljek Ákost? kinek lenne az jó?
- A hitetleneknek.
- Azért megölni mégsem kéne őket...

Ahonnan indult ez a beszélgetés, még a múlt hétre vezethető vissza. Úgy tűnt, minden kerek. Nagyjából. Alakulnak a dolgaim, egy kivételével arra, amerre szeretném. Aztán kedd este kaptam egy sms-t Bencefőnöktől, és nagyjából összeborult minden. A történések kísértetiesen emlékeztetnek a három évvel ezelőtti nyárra, amikor valaki(k) döntése miatt kicsit elválni kényszerültünk egymástól Bencefőnökkel. Majd kirúgtak engem is és azóta újra együtt dolgozunk. Múlt hét kedden este még úgy nézett ki, ismét válunk. Megintcsak más(ok) döntése nyomán. A szerdát utáltam. Idegbetegség. Bizonytalanság. Félelem. Aggódás. Te tudsz már valamit? Ki tud bármit is? Szóval nem volt jó. Aztán csütörtökre kezdtek kiegyenesedni a dolgok, bár egy régi kollégát idézve: "Majd akkor hiszem el, ha már elévült" (by Takács Gábor). Sajnos a bizonytalansági tényezők csak kicsit lazultak. A kialakított felállás ki tudja meddig tartható. A döntnökök simán a szemedbe hazudnak. Nem hihetsz el semmit. A kollégákkal ülünk és tanácstalanul pislogunk egymásra, teóriákat gyártunk, csak azért, hogy három másodpercen belül elvessük vagy megcáfoljuk vagy mindkettő. A gyomrom borsónyi, ettől függetlenül bármennyi édességet magamba tudnék tömni. Péntekre nagy nehezen megnyugodtunk picit, nyugalomban telt a hétvége.
Ma reggel megint kaptam egy sms-t Bencefőnöktől, hogy sajnos mégsem jön ma dolgozni, inkább a László Kórházban üdül egy kullancs-csípés hatásait kiheverendő. Még nem tudjuk, hogy a) semmi baja, b) lyme kóros vagy c) agyhártyagyulladása van-e. Megintcsak bizonytalanság, félelem, aggódás. Nem bírom én ezt. Amikor meggyógyul, és újra itt lesz, megmondom neki, hogy inkább ne írkáljon nekem sms-eket, nem szeretem.
Bárkitől is kérte Ákos abban a bizonyos dalban, most nekem is szükségem van arra, hogy

"Adj hitet, mert sajnos nem állnak össze a mondatok. Én nem ide jöttem, nem ezt akartam, idelenn idegen vagyok."

Dán királyfik (meg egy amcsi)

A cím a Volbeat zenekar leírását tartalmazza :D legalábbis az én olvasatomban. Zenéjüket tekintve azt szokták mondani róluk, hogy Johnny Cash és Elvis Presley Metallica-ba oltva. Szerintem zseniálisak úgy alapvetően és ehhez jön még az énekes érzékborzongató hangja.
A felállás: Michael Poulsen ének, gitár, Anders Kjolholm basszusgitár, Jon Larsen dob, Rob Caggiano (ex-Anthrax) gitár.
Kedden (2013.06.18.) este a PeCsa-ban örvendeztették meg kisszámú (ami remélhetőleg rohamosan változni fog) magyar és környező országbeli rajongóikat egy fantasztikus koncerttel. Ja, jut eszembe, aki kint volt a Metallica koncerten 2010. májusában, emlékezhetnek rájuk, ők voltak az előzenekar.
Itt is előzenekarral kezdtünk, a Wrong Side of the Wall nevű magyar együttessel. A zenéjük rendben van, az énekes is egész jó, már amikor éppen nem hörög vagy sikítozik. A basszer szúrta picit a szemem, mert annyira leüvöltött róla, hogy ő az együttes ügyeletes szépfiúja, ráadásul meggyőződésesen. 5 húros basszusgitáron játszott, amit olyannyira leengedett, hogy csak a felső két húrt érte el... no comment. No mindegy, praxisomban előfordultak már sokkal rosszabb előzenekarok is, velük legalább gyorsabban telt az idő.
Gyors össze- és szétpakolást kovetően 9 után néhány perccel színpadra léptek a dán királyfik is. Még most is megborzongok, ha a koncertre gondolok :D Fantasztikusan jóóóóó volt :D. A borzongás mellett az emlék hatására idióta, háromszázfogas mosoly is az arcomra terül. Nagyon tetszett, hogy - mivel az énekes gitározik is - három mikrofonállvány került a színpadra, így Mr. P. nem csak középen boldogította a rajongókat, hanem a színpad két oldalán is. Alapvetően is nagyon profik voltak, hogy mindenkinek kellő mennyiség jusson mindenkiből, folyamatosan váltották egymást és még csak nem is volt annyira feltűnő, hogy ez direkt van. A kezdő felállás szerint mi a színpad azon része előtt álltunk, ahol Rob Caggiano "tanyája" volt, így metakommunikációval egész jól eltársalogtunk, egészen addig jutottunk, hogy két szám között megdicsérte a lepkéimet.
A hangzás irtó jól volt belőve. Amikor a dobos elkezdte "pergetni" a két lábdobot, szó szerint lobogott a hajam. Imádom, amikor egy-egy húzósabb basszus résznél rezeg a ruha rajtam és dübörög a mellkasom. Ráadásul profi sómenek. Mint írtam, belakják a színpadot, mindenkinek juttatva magukból egy kicsit. Anders totálisan tisztában van azzal, hogyan lehet megragadni a lányokat és a fiúkat is. Bohóckodik, pofákat vág, izzó tekintettel bámul, az őrület lobog a szemében. Lehengerlő. A tuti csúcs viszont Mr. Poulsen. Ha Mr. Gahan a DM-ből az erotika szexi istene, akkor Mr. Poulsen maga a férfi őserő, a testet öltött tesztoszteron :D Régebben kicsit masszívabb volt, most pálcikára van fogyva, de így is eláll tőle az ember lányának szava.... Főleg ha felvillantja a féloldalas, csibészes vigyorát (kb. az egész koncert alatt végig). Aztán szóra nyitja a száját, később énekelni kezd és garantált a totális olvadás.
Valahol hátul, a kisagyamban bizsergés támad és eszemet vesztve ugrálok, énekelek (vagy valami olyasmi), tombolok. Nem érdekel, hogy a vállam beszorult a szomszéd izzadt hónalja alá, nyolc ember izzadtsága csöpög rám, néha odébbtaszajtanak a középen pogózók, olyan dög meleg van, hogy a hajamból, ruhámból csavarni lehet a vizet, kapar a torkom, rám lépnek, én lépek másra, nem érdekel, csak játszanak még, énekeljen még, sose legyen vége. Szerzek pengetőt, nem szerzek monoklit és az orromat sem bántja senki. Nem szólok be senkinek. Egyszer tettlegezek, amikor a csávó figyelmét úgy tudom csak felhívni arra, hogy a lábamon áll már öt perce, hogy erőteljesen megrugdalom a csánkját, miközben a nyakába kapaszkodom, két kézzel, marokra. Abban reménykedem, hogy betartják, amit nagy hevületükben ígérnek. Láthatóan jól érzik magukat a tomboló embereket látva és oda nyilatkoznak: ez akkora buli és annyira jók vagyunk, hogy nagyon hamar visszajönnek. Aztán egyszercsak elköszönnek, dobálóznak mindenfélével, az erősebb csávó kitépi Ági kezéből Anders direkt neki szánt ingét. Levonulnak. Felkpacsolják a lámpákat, még ácsorgunk kicsit, Áginak is lesz pengetője. Kicsit csalódott vagyok. Miért nem játszanak még napokig? mind az öt albumot, szépen sorban, egymás után, vagy összevissza? Eszembe jut a Republic: még, még, még, még, még! ennyi nem elég!
November 17-én Bécs.

Gúdbáj, golyszik!

Hétvégén Szása (egyéb nevein Malacka, Macifüles) átesett a golyóeltávolító műtéten, hogy élvezhesse a kertet is. Szombaton este 6-ra kellett vinni, majd 7 órára érte menni. Idegeim cafatokban ez alatt, vajh' mi lehet az én szőrös kis Malackámmal, hjaaaaaaaaaj! Mire érte mentem, már kezdett magához térni, de nagyon koki volt még. Egy fejfordítás azt eredményezte nála, hogy zuhant az oldalára, mint az ólajtó. Úgy gondoltam, ha hazaértünk, leteszem a hordozót, kinyitom az ajtaját, aztán majd ha magához tért kitámolyog belőle. Nem várta meg, egyből kidzsalt. Bár ez a dzsalás kicsit lassúra és furcsára sikeredett. Úgyhogy inkább segítettem Neki és elvittem a kedvenc szőnyegéig. Nem adta fel a küzdelmet, mindenáron el akart menni wc-re. Szegénykém, a következő egy órában azt játszotta, hogy nagy nehezen felküzdötte magát, de mivel az érzéstelenítő még hatott, kb. úgy fordultak ki alóla a hátsó lábai, mintha jégen állt volna. Konok egy cinyó, nem adta fel és ő nyert. Éjszakára már a kedvenc dobozai tetején hajtotta álomra kóválygó, teniszlabda méretű kis fejét. Reggel arra ébredtem, hogy minden a legnagyobb rendben van, mivel Szása rajtam ugrált, hogy "adjál enni! adjál enni!", amit nem értek, mert ez a lelkesedés csak addig tart, amíg enni adok neki, a kaja már nem érdekli, neki is melege van, no!
Aztán a kis drágám odaállt a bejárati ajtóhoz, mint aki teljesen tudatában van annak, hogy ő most már kimehet. Kiengedtem és már spurizott is. Az egész napot kint töltötte. Az udvar területét nem hagyta el, de lelkesen kergette a gyíkocskákat, legyeket, bármit, ami mozgott. Elheveredett az árnyékban és onnan követte az eseményeket. Bár járása az "imént voltam urológusnál" c. pasijárásra emlékeztetett. Azóta is rettenetesen élvezi az udvaron rohangászást. És meglepő módon tényleg nem hagyja el a kertet. Tesóm szerint azért, mert a következőt vezette le magában.
1. Megvoltak a golyóim, nem jöhettem ki a lakásból.
2. Kivágták a golyszikat, kijöhetek a kertbe.
3. Inkább nem hagyom el a kertet, ki tudja mimet vágnák le....
Az eltávolítás másik fantasztikus hatása - számomra -, hogy Macifüles varázsütésre leszokott arról, hogy a takaró alól kilógó lábaimat rágcsálja. Ez egészen üdítő dolog ebben a dögletes időjárásban.
Jaaaaj, és hát még egy dologra derült fény az elmúlt időszakban. Hogyismondjamcsak.... Nemrégiben, amikor wellnesszelni voltunk, kiderült, hogy Szása csak akkor hajlandó nagywc-zni, ha otthon vagyok. A tervezett egyhetes nyaralás kapcsán megijedtem, mert annyi idő alatt nehogymár bélcsavarodást kapjon nekem. Ezért kihasználva az alkalmat, hogy az állatorvosnál járunk, rákérdeztem, hogy mit lehet tenni ilyen esetben. Voltak ötleteim, de egy ilyen kicsi állatnál nem vágnék bele semmibe csak úgy, byheart. Szóval Jenőbácsi azt tanácsolta, hogy vigyem el Szását pszichoterápiára mert lelkibeteg, ha nem vagyok otthon. Mondtam neki, hogy ha-ha-ha, de esetleg valami életszerűbbet is tanácsolhatna. Ezután közölte, hogy ilyenkor két dolgot kell adni Malackának: olajos halkonzervet és utat :D :D Úgyhogy megnyugodtam, nem lesz gáz, amíg nem leszek itthon és tovább rémkedhet a gyíkok és legyek társadalma felett :D Azt mondta Jenőbácsi, ritkán látni olyat, hogy egy macsek így ragaszkodjon a gazdájához. Dúl a LÁV kérem!

I'll take you higher....

Nemrégiben Krisztián átküldött egy linket, hogy nézzem meg a videót. Azonnal szerelembe estem.
Korábban koca-DM-fan voltam. Nem ismertem a teljes életművet (még most sem), de voltak dalok, amik bevésődtek és nem feltétlenül a rádiók és zenecsatornák által rommá játszott slágerek. Egyszer még DM-klubban is voltam a PeCsa-ban.
Néhányszor megfordultak már kishazánkban, utána mindig eldöntöttem, hogy na, a következőre kimegyek, aztán mégsem.
Most azonban, ahogy végighallgattam az ominózus dalt (kb. 25x egymás után) repültem rá a netre, hogy én mostazonnaldeiziben veszek jegyet. Közben Krisztiánt zaklattam, hogy jöjjön ki velem. Szerencsére nem kellett túl sokáig győzködnöm :D
A jegyszerzés körül adódott némi probléma, de mázlimra Balázs talált megoldást, így hamarosan kezemben tarthattam a koncertjegyeket. Nagy nehezen a hátralévő idő is eltelt és kedden megjelentünk az ojjektumban.
Már reggel tűkön ültem, "koncertszerkóban" mentem dolgozni, ne húzzuk az időt alapon. Míg Krisztiánra vártam a metrómegállóban, kisebbfajta szociológiai tanulmányt folytattam. Egyáltalán nem meglepő módon rengeteg ember járt arra, akiről messziről látni lehetett, hogy ugyanoda tart, ahova mi is. Gyakorlatilag az együttes teljes életútja, lemezei végigkövethetőek voltak az elvonuló pólokon, medálokon, dzsekiken, sérókon. A legmegdöbbentőbb egy fekete lenge póló volt, rajta strasszal kirakott "Question of lust" felirattal, mely erőteljesen plázacucc-fílinggel bírt. Nem tudtam eldönteni, hogy ilyet tényleg lehet(ett)-e kapni kereskedelmi forgalomban, vagy sufnituning, bár annak elég profi volt. Ácsorogtam, nézelődtem, időnként kijött a szemem, mint a csigának, ecccccercsak odajött hozzám egy idősebb hölgy és megkérdezte tőlem, nem tudom-e véletlenül, lesz-e valami a Stadionban. Lelkesen feleltem, de igen, Depeche Mode koncert lesz. A válasz: akkor azért van itt ennyi fekete ember.... mondja nekem, aki a következőket viseltem: fekete edzőcipő, fekete farmer, fekete trikó (plusz színes pillangók és fehér fáslik).... Miután kiderültem magam ezen, a következő beszélgetés ütötte meg a fülem: két srác csattogott keresztül a plázson, gurulós bőrönddel és egyikük feltette a következő kérdést: "Te! Biztos ma lesz a Depeche Mode koncert?" mindezt holt komolyan, úgy, hogy a körülötte lévő emberek 99,5 %-a viselt valamilyen DM logót tartalmazó holmit (és most itt nem a drogériára gondoltam....). Krisztián érkezése előtt még gyorsan találkoztam egy volt osztálytársammal és egy volt kollégámmal (mármint arra jártak, nem megbeszélt randi volt), illetve egy 50 körüli hölgy fejcsóválva vágott át az embertömegen és megvető hangon mondta: Depeche Mode, miiiiiii?  Aztán megérkezett végre Krisztián és elindultunk a kapu felé. Kicsit ácsorogtunk, kicsit tötyörögtünk, végül bejutottunk. Elkezdtünk pozícionálódni, mikor is valaki a nevemet kiabálta, majd kisvártatva visítva ugrottunk egymás nyakába Youlee-val. Kiörömködtük magunkat, hogy mindketten itt vagyunk, majd ki-ki csatlakozott a saját társaságához. Kicsit ácsorogtunk, kicsit iszogattunk, kicsit ácsorogtunk és háromnegyed kilenckor megállt a Föld és elindult életem második legfantasztikusabb koncertje. Hihetetlen jó volt. Mindegyik dal. Két csúcsponttal: Should be higher és Personal Jesus. A Personal Jesus volt az a pontja a koncertnek, amikor elkezdtem ugrálni. Alapvetően földöntombolós vagyok, de ezt nem lehetett kibírni ugrálás nélkül. Jah, és beleszerettem Dave Gahan-be. Mr. G. egy atommáglya. Úgy sugárzik, mint Fukusima! Elég messze álltunk a színpadtól (úgy tudnám érzékeltetni, hogy mikor véletlenül láttuk őket, akkor 5 cm-s emberek ugráltak a színpadon), de még így is lehetett érezni a kisugárzását. A kivetítőkön szerencsére elég jól nyomon lehetett követni az egész koncertet. Mr. G. csípőmozgását szerintem sárga irígységgel telve nézik a hastáncosok és mindenki, aki fenékrázós táncolással foglalkozik. Női bugyi nem maradt szárazon, az holtbiztos. (Megkockáztatom, férfibugyikban is esett kár....) Nagyon jó volt látni, hogy számukra a koncert nem munka volt - legalábbis a budapesti - ők is baromira élvezték. A csintalan összevigyorgások, a földöntúli öröm, a morózus, faarcú Mr. Gore arcán a teliszájas vigyor, az együtténeklések, a szemek sarkából kicsorduló könnycseppek.... leírhatatlan érzés volt.
Másnap elég sok cikket elolvastam a koncertről, értek meglepetések. A legfurcsább az volt, hogy az írók nagy százaléka arra vezette vissza a koncert fantasztikus mivoltát, hogy a fiatalságunkat, a '80-as, '90-es éveket idézte. Szerintem nem. Úgy gondolom - legalábbis számomra - azért volt fantasztikus, mert zseniális zenészeket, előadóművészeket láttunk a színpadon, eszméletlen jó hangszereléssel (amibe ugye a Metallica belebukott néhány éve, pedig az is kiba... jó koncert volt!), remek fénytechnikával és még jobb videotechnikával. Az új és a régi számok megfelelő arányú és jó ütemű keverésével. Nem utolsó sorban pedig lelkes, értő és szerető közönséggel.
Visszakanyarodva a főmenübe: kicsit több mint két óra után nagyon-nagyon sajnáltam, hogy vége van, de nagyon-nagyon örültem, hogy ezt most nem hagytam ki. Krisztiánnal egymásnak mondogattuk kb. félmásodpercenként, hogy: "Ugye milyen jó volt? Milyen jó, hogy eljöttünk!" Míg kisétáltunk a villamosmegállóban, mindketten énekeltünk, persze mást-mást és persze egyszerre és jókat nevettünk :)
A másnap kicsit kritikus volt. Akkor inkább Bencefőnök nevetett Balázson és rajtam, kicsit indiszponáltak lévén. Cserébe remekül tudtunk üveges szemekkel bámulni ki a fejünkből úgy téve, mintha értenénk a hozzánk beszélő mondandóját, de ez nem mindig volt így. Délutánra már annyira fáradt voltam, hogy kb. mindenhova beütöttem magam koordinációs problémákból kifolyólag. De ez egyáltalán nem panaszkodás! Minden másodperce megérte! és tutkóra ott leszek a következőn!

Virágok közt Veled lenni.... reggeli vízió a HÉV-en

Tegnap reggel kicsit korábban kellett indulnom, így sajnos mellőznöm kellett a napindító, pezsdítő beszélgetést unokatesómmal útközben. Általában kicsit teknőcösen ébredek, tegnap sem volt másképp, így a reggeli csendben (hihetetlen, hogy az eggyel korábbi HÉV-en mennyivel kevesebben vannak...) a kerekek ütemes kattogása még jobban elzsongított. Mivel egyedül voltam, és nem volt kedvem könyvet cipelni, ezért bambulással ütöttem agyon a menetidőt. Nem is tudom, melyik két megálló között pedig átcsúsztam egy másik dimenzióba. Bambultamban csak annyit láttam, hogy a HÉV sínekkel párhuzamosan futó vonatsínek mellett-között-fölött-alatt hihetetlen mennyiségű, gyönyörű, karcsú derekú, deli pipacs virít. Csak néztem, néztem, néztem őket és egyszer csak azt láttam, amint egy napsütötte, aranyfényben úszó, vörösben lángoló pipacsokkal tarkított búzamezőn futok (légies könnyedén, mint a filmekben), arcomat lágy szellő símogatja és boldog vagyok.
Jól indult a napom és nem, nem szívtam, vettem be, szúrtam vagy egyéb módokon juttattam szervezetembe semmilyen tudatmódosító szert. Csak egy csodában részesültem reggel a BKV-n :D

Akciófilm, mint csajos mozi

Néhány hete láttam életem első Die Hard moziját, mindjárt az ötödik résszel kezdve ( itt kérek elnézést, hogy a többit még ezelőtt soha, de már rajta vagyok a pótláson). Ez a film inspirálta mostani írásomat. Elgondolkodtam....
Csitri koromban is filmbubus voltam, rengeteget jártam moziba. Majdhogynem válogatás nélkül néztem a filmeket, és már akkor is szerettem az akciófilmeket. A mostani filmélmény után jutott eszembe, hogy annak idején egy akciófilmben ha a főhős enyhén kócos, a golyók szelétől felborzolt hajjal, kicsit koszoskás, picit véres arccal, vakító fogakkal, a póló alatt feszülő izmokkal, csípőre támasztott, félkézzel tartott böhöm mordállyal meredten nézett a kamerába, mögötte a lenyugvó nappal, a nézőközönség női tagjaiból felszállt néhány reszketeg sóhaj és elaléltünk, hogy hát micsoda macsó!
Nem tudom, hogy az ingerküszöb változása minek köszönhető. Gyanítom, hogy ez is öngerjesztő folyamatként ment végbe, mint annyi minden más irtóra kommercializálódott világunkban. A lényeg, hogy a mai akciófilmek mit sem érnek nagy totálban (egyik "kedvenc" kollégám kifejezésével élve: power plan-ban....) mutatott kidolgozott delták, helyre farizmok, megfeszülő bi- és tricepszek, satöbbik nélkül. Egy-egy ilyen filmnél körbetekintve sokszor úgy tűnik, hogy nem a barátnő áldozta fel magát, hogy a pasinak is jó legyen egyszer, hanem a csajok rángatják el párjukat megnézni a filmet. Sőt! Nálunk már egyenesen csajos mozizós estéken játszanak ezek a múvik. Nagyokat sóhajtva, tátott szájjal, csorgó nyállal nézzük ezeket a díszhímeket, akik - jóllehet kicsit kócosak, koszosak, véresek, itt-ott fáj nekik, de mégiscsak - félkézzel megmentik a világot.
Félre értés ne essék, vannak köztük nagyon jó színészek, de nem emiatt ülünk be a moziba. A történet már-már érdektelen, bár azért ne legyen annyira rossz, hogy elvonja a figyelmet a bámulnivalótól. Az sem baj, ha van benne néhány humoros szituáció vagy párbeszéd, ez csak fokozza az élvezeti értéket, de nem elengedhetetlen kelléke a mai eksönmúviknak. Persze, hogy a hímnemű közönség se fanyalogva üljön be a moziba, hatalmas, szebbnél jobb verdákkal folynak az üldözések, átlag 3-5 percenként robban valami és a küzdősportban jártas kaszkadőrök is elég tisztességesen vannak foglalkoztatva. És még mindig nem tudom, hogy azért szeretjük ezeket, mert tényleg ez tetszik és a hálivúdi okosok úgy látják, hogy erre tódul a nép, az istenadta nép, csináljunk még jó sok ilyet. Vagy azért tetszik ez és szerettük meg, mert nincs más, mivel a hálivúdi okosok úgy látják, hogy erre tódul a nép....
Ez most nem panasz akart lenni, csak egyszerű ténymegállapítás :)