Szásával az élet

Szása szépen cseperedik, méretét minimum megduplázta, súlyát meg szerintem megháromszázszorozta, akkora pocakja van már :D

Üdvözlési szertartása még mit sem változott, minden este rácsimpaszkodik a lábamra és mind a 4 lába összes körmével kapaszkodik bele. Tegnap - miközben telefonáltam - Szása a térdemen egyensúlyozott, mikor egyszer csak megijedt saját magától, elvesztette az egyensúlyát és szép lassan lecsúszott a térdemről. Jó hegymászóhoz híven bal melső mancsán reflexből kipattintotta a karmait és izomból beleállította a comboba, majd csúszott tovább, magával vive néhány négyzetcentiméternyit a bőrömből is :)
Mindazonáltal jófej cicó, imádjuk egymást. A második számú feladat, amit hazaérkezéskor végre kell hajtanom - az első, hogy lefejtem őt a lábamról -, hogy felveszem, hátával nekem simul és mind a négy lábával puhán átöleli a kezem, miközben vakargatom a hasát. Ezt a pózt bármeddig képes kitartani, főképp, hogy neki tök kényelmes.
A lassan három hónapos kismukk időnként megcsillantja vadásztudományát is, a lakásba tévedő repkedőkön gyakorol, általában eredményesen.
A neki vásárolt cicajátékokat ívesen leejti, viszont ölni tudna a kis piros nylonzacskójáért és az üres, 1,5 literes petpalackjáért, amiket imád végigkergetni a lakáson.
A padló még mindig csúszik alatta, de már kitapasztalta azt a pontot a nappaliban, ahol fel kell hagyni a futással ahhoz, hogy lágyan belibbenjen a radiátor alá és nem túl nagy puffanással megállítsa a fal. Alapvetően is vicces látvány, ahogy futkorászik fel-alá a lakásban, kb. 10.000 km/h-s sebességgel, mint aki az életéért fut, mindezt kb. 5 méteren, mert utána már ki kell bocsátani a fékezőrakétákat.
Eddigi egyetlen problémánk abból adódik, hogy túlteng benne a tesztoszteron és féltékeny a lakásba tévedő  hímnemű egyedekre, főképp, ha ott is alszanak. Így aztán időnként anyázva sikakefére és flóraszeptre kapok, de eddig szerencsére nagyobb bajunk nem történt.

Azoknak, akik nem látják fészbúkon, néhány fotó őmacskaságáról: