Köztünk élő vámpírok

Kiakadtam...
Múlt héten egyik nap hazafelé menet belebotlottam egy balesetbe. Egy vezető rosszul lett az autójában (ezt később tudtam meg a hírekből) és nekiment a villamosmegállót szegélyező korlátnak. Egész konkrétan felgyűrt vagy hatot. Ennek megfelelően az autó kellőképpen összetört. Két ambuláns mentő érkezett a helyszínre. Mivel hazafelé tartottam, kénytelen voltam elmenni mellette a villamosmegálló megközelítése érdekében. És itt akadtam ki, de nagyon. A sok, szájtáti, bunkó... nem is találok jelzőket ... ember, aki odagyűlt a vérszagra! Olyan szinten tele volt a megálló járdaszigetének azon szakasza, hogy csak a síneken lehetett közlekedni. Falanx-szerűen összeállt a kíváncsi embermassza, áthatolhatatlanul. Az egy dolog, hogy a villamosra felszállni kívánóknak a síneken kellett megközelítenük a járdasziget egy üresebb szakaszát, de a mentősök... A két mentőautó a balesetet szenvedett autó mögött állt, jobb oldalukon haladt tovább a forgalom, bal oldalukon a villamosmegálló. Ahhoz, hogy az orvosok, ápolók meg tudják közelíteni a sérültet, ki kellett kerülniük a vámpírokat. A villamossíneken. "Szerencsére" az ütközés következtében az autóban kinyíltak a légzsákok és tökéletesen takarták a sérültet. Már a villamoson ültem, mikor megérkezett egy tűzoltó autó is, gondolom csak ők tudták biztonságosan kiszedni az áldozatot. Rendőri jelenlét összesen két fő volt, akik egyrészt a forgalmat igyekeztek biztonságosabbá tenni, másrészt a szemtanúkat próbálták kikérdezni, így arra már nem jutott idejük/energiájuk, hogy a szájtátikat arrébb kergessék.
Gondolom, szerencsétlen ember elég komolyan megsérülhetett, mivel olyan erős fertőtlenítőszag terjengett az autó körül, hogy olyat még kórház baleseti sebészetén sem éreztem.
Nagyon felháborított, hogy adott esetben valaki az életéért küzd, leszakadt eze-aza, méltatlan pozícióban szorult be valahová és a köztünk élő vámpírok csőre töltött kamerás mobilokkal állnak készenlétben, hátha egy csepp vért, kifolyt belet, leszakadt végtagot lefotózhatnak és a hétvégére sztárrá válhatnak szűkebb pátriárkájukban, mint óóóóóóriási túlélők. Nem értem...
Nem először állapítom meg, hogy valószínűleg UFÓ vagyok, mert engem az ilyen és hasonló dolgok felháborítanak.

A "vámpír" nevezetért köszönet J.S.M.-nek

Merengő

Veszélyes dolog a gondolkodás. Pláne egy nőnél. El lehet vinni olyan fokozatig, amikor már a konyhapulton álló késtartóból kikandító nyeleket fixírozod. Persze aztán gyorsan adsz magadnak egy tockost, mint Gibbs az NCIS-ben, hogy hülye vagy leányom. Nem finom. Ásol magadnak egy mély gödröt, beleülsz és gyalogsági ásóval még tovább mélyíted magad alatt. Így persze egyre messzebb és messzebb kerül az a kis fénykör, ami a gödör tetején a világot jelenti. Nehéz meló újra közel kerülni hozzá. Nem lehetetlen, de nagyon nehéz. Szerintem az a végső pont (ahonnan már elindulsz felfelé), amikor eljutsz oda, hogy téged zavar az, ha kinyitod a szádat és csak a negatívizmus árad belőle(d). Kicsit rosszabb a helyzet, ha van egy nehezítő tényező, ami (aki) a mindennapok elviselését teszi vesszőfutás-szerű élménnyé. A reggeleidet a gyomorsavad fogaiddal történő visszatartásával (vagy nem) kezded. Hiába fekszel le korán, a reggeli felkelés a Csomolungma megmászásával egyenlő feladatnak tetszik – persze ez szigorúan csak munkanapokon. A szófosó egész nap kussban ül, nehogy félreértsék, -értelmezzék, -gondolják, amit mond. Egyre nagyobb és nagyobb szám feltűnősködik a szülinapi tortádon, ami arra késztet, hogy végigtekints az eddigi életeden és észrevételezd, mi az, ami hiányzik belőle, de nagyon. A Nap nem süt. Vagy lehet, hogy igen, de szégyenlősen kilométer vastag felhőréteg mögé rejti az arcát. Ezek mindösszesen pedig szépen megágyaznak a depressziónak, mint aszalt gyümölcs a pálinkának. Azért nem annyira gáz a helyzet, mert észreveszed a szitu állását és nem mélyedsz el olyan szinten a depiben, hogy már csak orvosokkal, gyógyszerekkel lehessen kihúzni az árokból. De persze kompenzálsz egy kis csokival, sütivel, satöbbivel, ami csodás hurokként depit erősítő formátumban rakódik a testedre. Ördögi kör. Törj ki. Muszáj lesz. Bírd ki még egy kicsit. Amíg kisüt a nap. Amíg kiiktatódik a nehezítő. Amíg egyszercsak rád mosolyog valaki, akire te is szívedből vissza tudsz mosolyogni és látod a szemében, amit te is érzel. Hogy a világot jelenti. Talán eljön. Még ebben az életben. És a biológiai órád sem csönget még az óra végén. Sikerülni fog. Talán…

A karácsony és én :)

Önálló életvitelemben első karácsony volt a 2012-es. Ennek megfelelően turbó fokozatban készülődtem J A lakásdíszítésről már írtam tavaly, Szásával kicsit bonyolultabb volt, mint kellett volna, de a végeredmény nagyon hangulatos lett. Bár az említett úriember/macska/ szertelen magatartása miatt nem állítottam karácsonyfát, a karácsonyi hangulat megvolt.

Maga az „ünnepségsorozat” december 22-én kezdődött egy baráti vacsorával, és innentől elszabadult a „pokol”. Kicsit túl lelkes házigazdaként annyit pörögtem, hogy mire az utolsó vendégjárás lezajlott, azt vettem észre, hogy december 28. van és a karácsonyt sikerült a konyhában töltenem. Rettentő fáradt voltam, viszont be kell valljam, jól esett. Imádom vendégül látni a családomat, a barátaimat, de azért idén megpróbálom kicsit másképp megszervezni, hogy más emlékeim is bőven maradjanak, ne csak az, hogy ezt sütöttem, azt főztem, kavartam, kevertem, mosogattam…

Azért emlékszem másra is: a nevetésekre, a finom ételekre, a szívmelengető beszélgetésekre, nagy ölelésekre, barátságra, szeretetre. Ráadásképpen, mivel megfogadtam, hogy idén másképp lesz, már most elkezdtem tervezgetni a lakás díszítését… asszem javíthatatlan vagyok ;)

Könyv. Betű. Borzalom...

Nem tudom, ki hogy van vele, de én mostanában frászt kapok a könyvektől. Imádok olvasni, nagyon szeretem az új könyvek illatát, egy könyvesboltban extázisba esem. Az utóbbi időben viszont egyre inkább zavar az a jelenség, amit a könyvekben tapasztalok. Nem tudom, hogy a gazdasági válságra fogható-e, hogy a kiadóknál vagy a nyomdában, vagy nem is tudom, hol készítik elő, de nincs egy olyan ember, aki nyomdába kerülés előtt átolvassa a kéziratot és kijavítsa benne a gépelési hibákat????? Névelők terén rendszeresen belefutok abba, hogy nem megfelelő határozott névelő áll egy-egy szó előtt, nagyon sokszor benne marad egy ilyenkor felesleges "z" betű. A szavak közbeni gépelési hibákról már nem is beszélve. Értem én, hogy ha az első és az utolsó betű a helyén van, a többi lehet össze-vissza, akkor is értjük miről van szó. Ettől függetlenül baromira zavar. Főképpen, hogy nem a szó betűi vannak összekeverve, hanem nem odavaló betűk vannak benne.
Az már csak hab a tortán, hogy ne kelljen a könyvek árát emelni, a minőségük lesz egyre silányabb. A végén még megtörök és beadom a derekam egy e-book olvasónak, bár ez sem garancia a gépelési és helyesírási hibák kivédésére....

Gasztrománia

Mától ismét teljes létszámmal üzemel a cég, mindenki visszajött szabadságról. Ebédnél a szilveszteri élményeket osztottuk meg egymással. Ki hol volt, hogyan érezte magát, stb, stb. Mikor rám került a sor, meséltem, hogy mi egy tanyán voltunk, ahol elvileg volt egy tó is, mert hallottunk erre utaló hangokat, ámbár a ködtől nem láttunk semmit. Megkérdezték a kollégák, hogy mégis merre volt ez a tanya, mire én magabiztosan rávágtam: Érd és Tárkony között. Lehet, nem kéne annyi gasztroműsort nézni a tévében.... ;)

Karácsonyi lakásdekorálás Szásával

Ez a pogrampont két napot vett igénybe és a következő képpen zajlott:
Míg én próbáltam kitalálni és felhelyezni azon karácsonyi dekoráció(ka)t, melyeket Szása, a Hatalmas nem ér el, addig őkelme különböző cseles módokon megszerezte a darabokat, szájába kapta és elszaladt vele, vagy nekiállt focizni.
Legcukibb megoldása: míg én a szobalétra utolsó előtti fokán egyensúlyoztam és kapaszkodtam bármibe - oltári tériszonyom folyományaként - Szása felpattogott a létrán, a legfelső fokon lévő kosárból kigyűjtötte a neki leginkább tetsző karácsonyi díszt, lepattogott a létrán és kajánul figyelte, ahogy imbolyogva, halálfélelemben próbáltam lemászni utána. Mindezalatt kb. két lépésre ücsörgött tőlem. Miután nagy nehezen, halált megvető bátorsággal lemásztam a 3 fokos létráról, megkezdődött a kergetőzés. Esküszöm élvezte ez a kis dög, majdhogynem hangosan röhögött közben. Persze azért én is, főképp, amikor nagy igyekezetében időnként kifarolt a csúszós padlón, vagy elesett a saját lábában ill. az ellopott szerzeményben. :)
Kicsit több idő kellett a díszítéshez, mint terveztem, de azért szép lett :), ráadásul Szása-biztos :D

Goa'uld

Tegnap reggel úgy ébredtem, hogy rajtam van a dögvész. Fájt a torkom, kb. a bokám magasságából jött a hangom, ami ráadásul még rekedt is volt, mint atom. Kimásztam az ágyból, első teendőként elindultam a konyhába enni adni a rettentően türelmetlen Szásának. Kipakoltam a tálba a kaját és elindultam az étkező-pontja felé, közben szóltam neki, hogy tálalva, idefáradhat reggelizni. Eközben ő már a TGV sebességével száguldott felém, de hangomat hallvan 0 másodperc alatt lassult 100-ról 0-ra, letottyant a kis fenekére és Csizmás Pandúr szemekkel, irtó hökkent ábrázattal bámult rám, miszerint: "Bakker! Ebbe éjjel beköltözött egy goa'uld és tutira az beszél belőle!" Nem is jött a közelembe egész reggel, pedig az esetet követően 5 percig vinnyogva röhögtem, bár azt is furcsa hangon :D