Virágok közt Veled lenni.... reggeli vízió a HÉV-en

Tegnap reggel kicsit korábban kellett indulnom, így sajnos mellőznöm kellett a napindító, pezsdítő beszélgetést unokatesómmal útközben. Általában kicsit teknőcösen ébredek, tegnap sem volt másképp, így a reggeli csendben (hihetetlen, hogy az eggyel korábbi HÉV-en mennyivel kevesebben vannak...) a kerekek ütemes kattogása még jobban elzsongított. Mivel egyedül voltam, és nem volt kedvem könyvet cipelni, ezért bambulással ütöttem agyon a menetidőt. Nem is tudom, melyik két megálló között pedig átcsúsztam egy másik dimenzióba. Bambultamban csak annyit láttam, hogy a HÉV sínekkel párhuzamosan futó vonatsínek mellett-között-fölött-alatt hihetetlen mennyiségű, gyönyörű, karcsú derekú, deli pipacs virít. Csak néztem, néztem, néztem őket és egyszer csak azt láttam, amint egy napsütötte, aranyfényben úszó, vörösben lángoló pipacsokkal tarkított búzamezőn futok (légies könnyedén, mint a filmekben), arcomat lágy szellő símogatja és boldog vagyok.
Jól indult a napom és nem, nem szívtam, vettem be, szúrtam vagy egyéb módokon juttattam szervezetembe semmilyen tudatmódosító szert. Csak egy csodában részesültem reggel a BKV-n :D

Akciófilm, mint csajos mozi

Néhány hete láttam életem első Die Hard moziját, mindjárt az ötödik résszel kezdve ( itt kérek elnézést, hogy a többit még ezelőtt soha, de már rajta vagyok a pótláson). Ez a film inspirálta mostani írásomat. Elgondolkodtam....
Csitri koromban is filmbubus voltam, rengeteget jártam moziba. Majdhogynem válogatás nélkül néztem a filmeket, és már akkor is szerettem az akciófilmeket. A mostani filmélmény után jutott eszembe, hogy annak idején egy akciófilmben ha a főhős enyhén kócos, a golyók szelétől felborzolt hajjal, kicsit koszoskás, picit véres arccal, vakító fogakkal, a póló alatt feszülő izmokkal, csípőre támasztott, félkézzel tartott böhöm mordállyal meredten nézett a kamerába, mögötte a lenyugvó nappal, a nézőközönség női tagjaiból felszállt néhány reszketeg sóhaj és elaléltünk, hogy hát micsoda macsó!
Nem tudom, hogy az ingerküszöb változása minek köszönhető. Gyanítom, hogy ez is öngerjesztő folyamatként ment végbe, mint annyi minden más irtóra kommercializálódott világunkban. A lényeg, hogy a mai akciófilmek mit sem érnek nagy totálban (egyik "kedvenc" kollégám kifejezésével élve: power plan-ban....) mutatott kidolgozott delták, helyre farizmok, megfeszülő bi- és tricepszek, satöbbik nélkül. Egy-egy ilyen filmnél körbetekintve sokszor úgy tűnik, hogy nem a barátnő áldozta fel magát, hogy a pasinak is jó legyen egyszer, hanem a csajok rángatják el párjukat megnézni a filmet. Sőt! Nálunk már egyenesen csajos mozizós estéken játszanak ezek a múvik. Nagyokat sóhajtva, tátott szájjal, csorgó nyállal nézzük ezeket a díszhímeket, akik - jóllehet kicsit kócosak, koszosak, véresek, itt-ott fáj nekik, de mégiscsak - félkézzel megmentik a világot.
Félre értés ne essék, vannak köztük nagyon jó színészek, de nem emiatt ülünk be a moziba. A történet már-már érdektelen, bár azért ne legyen annyira rossz, hogy elvonja a figyelmet a bámulnivalótól. Az sem baj, ha van benne néhány humoros szituáció vagy párbeszéd, ez csak fokozza az élvezeti értéket, de nem elengedhetetlen kelléke a mai eksönmúviknak. Persze, hogy a hímnemű közönség se fanyalogva üljön be a moziba, hatalmas, szebbnél jobb verdákkal folynak az üldözések, átlag 3-5 percenként robban valami és a küzdősportban jártas kaszkadőrök is elég tisztességesen vannak foglalkoztatva. És még mindig nem tudom, hogy azért szeretjük ezeket, mert tényleg ez tetszik és a hálivúdi okosok úgy látják, hogy erre tódul a nép, az istenadta nép, csináljunk még jó sok ilyet. Vagy azért tetszik ez és szerettük meg, mert nincs más, mivel a hálivúdi okosok úgy látják, hogy erre tódul a nép....
Ez most nem panasz akart lenni, csak egyszerű ténymegállapítás :)

Köztünk élő vámpírok

Kiakadtam...
Múlt héten egyik nap hazafelé menet belebotlottam egy balesetbe. Egy vezető rosszul lett az autójában (ezt később tudtam meg a hírekből) és nekiment a villamosmegállót szegélyező korlátnak. Egész konkrétan felgyűrt vagy hatot. Ennek megfelelően az autó kellőképpen összetört. Két ambuláns mentő érkezett a helyszínre. Mivel hazafelé tartottam, kénytelen voltam elmenni mellette a villamosmegálló megközelítése érdekében. És itt akadtam ki, de nagyon. A sok, szájtáti, bunkó... nem is találok jelzőket ... ember, aki odagyűlt a vérszagra! Olyan szinten tele volt a megálló járdaszigetének azon szakasza, hogy csak a síneken lehetett közlekedni. Falanx-szerűen összeállt a kíváncsi embermassza, áthatolhatatlanul. Az egy dolog, hogy a villamosra felszállni kívánóknak a síneken kellett megközelítenük a járdasziget egy üresebb szakaszát, de a mentősök... A két mentőautó a balesetet szenvedett autó mögött állt, jobb oldalukon haladt tovább a forgalom, bal oldalukon a villamosmegálló. Ahhoz, hogy az orvosok, ápolók meg tudják közelíteni a sérültet, ki kellett kerülniük a vámpírokat. A villamossíneken. "Szerencsére" az ütközés következtében az autóban kinyíltak a légzsákok és tökéletesen takarták a sérültet. Már a villamoson ültem, mikor megérkezett egy tűzoltó autó is, gondolom csak ők tudták biztonságosan kiszedni az áldozatot. Rendőri jelenlét összesen két fő volt, akik egyrészt a forgalmat igyekeztek biztonságosabbá tenni, másrészt a szemtanúkat próbálták kikérdezni, így arra már nem jutott idejük/energiájuk, hogy a szájtátikat arrébb kergessék.
Gondolom, szerencsétlen ember elég komolyan megsérülhetett, mivel olyan erős fertőtlenítőszag terjengett az autó körül, hogy olyat még kórház baleseti sebészetén sem éreztem.
Nagyon felháborított, hogy adott esetben valaki az életéért küzd, leszakadt eze-aza, méltatlan pozícióban szorult be valahová és a köztünk élő vámpírok csőre töltött kamerás mobilokkal állnak készenlétben, hátha egy csepp vért, kifolyt belet, leszakadt végtagot lefotózhatnak és a hétvégére sztárrá válhatnak szűkebb pátriárkájukban, mint óóóóóóriási túlélők. Nem értem...
Nem először állapítom meg, hogy valószínűleg UFÓ vagyok, mert engem az ilyen és hasonló dolgok felháborítanak.

A "vámpír" nevezetért köszönet J.S.M.-nek

Merengő

Veszélyes dolog a gondolkodás. Pláne egy nőnél. El lehet vinni olyan fokozatig, amikor már a konyhapulton álló késtartóból kikandító nyeleket fixírozod. Persze aztán gyorsan adsz magadnak egy tockost, mint Gibbs az NCIS-ben, hogy hülye vagy leányom. Nem finom. Ásol magadnak egy mély gödröt, beleülsz és gyalogsági ásóval még tovább mélyíted magad alatt. Így persze egyre messzebb és messzebb kerül az a kis fénykör, ami a gödör tetején a világot jelenti. Nehéz meló újra közel kerülni hozzá. Nem lehetetlen, de nagyon nehéz. Szerintem az a végső pont (ahonnan már elindulsz felfelé), amikor eljutsz oda, hogy téged zavar az, ha kinyitod a szádat és csak a negatívizmus árad belőle(d). Kicsit rosszabb a helyzet, ha van egy nehezítő tényező, ami (aki) a mindennapok elviselését teszi vesszőfutás-szerű élménnyé. A reggeleidet a gyomorsavad fogaiddal történő visszatartásával (vagy nem) kezded. Hiába fekszel le korán, a reggeli felkelés a Csomolungma megmászásával egyenlő feladatnak tetszik – persze ez szigorúan csak munkanapokon. A szófosó egész nap kussban ül, nehogy félreértsék, -értelmezzék, -gondolják, amit mond. Egyre nagyobb és nagyobb szám feltűnősködik a szülinapi tortádon, ami arra késztet, hogy végigtekints az eddigi életeden és észrevételezd, mi az, ami hiányzik belőle, de nagyon. A Nap nem süt. Vagy lehet, hogy igen, de szégyenlősen kilométer vastag felhőréteg mögé rejti az arcát. Ezek mindösszesen pedig szépen megágyaznak a depressziónak, mint aszalt gyümölcs a pálinkának. Azért nem annyira gáz a helyzet, mert észreveszed a szitu állását és nem mélyedsz el olyan szinten a depiben, hogy már csak orvosokkal, gyógyszerekkel lehessen kihúzni az árokból. De persze kompenzálsz egy kis csokival, sütivel, satöbbivel, ami csodás hurokként depit erősítő formátumban rakódik a testedre. Ördögi kör. Törj ki. Muszáj lesz. Bírd ki még egy kicsit. Amíg kisüt a nap. Amíg kiiktatódik a nehezítő. Amíg egyszercsak rád mosolyog valaki, akire te is szívedből vissza tudsz mosolyogni és látod a szemében, amit te is érzel. Hogy a világot jelenti. Talán eljön. Még ebben az életben. És a biológiai órád sem csönget még az óra végén. Sikerülni fog. Talán…

A karácsony és én :)

Önálló életvitelemben első karácsony volt a 2012-es. Ennek megfelelően turbó fokozatban készülődtem J A lakásdíszítésről már írtam tavaly, Szásával kicsit bonyolultabb volt, mint kellett volna, de a végeredmény nagyon hangulatos lett. Bár az említett úriember/macska/ szertelen magatartása miatt nem állítottam karácsonyfát, a karácsonyi hangulat megvolt.

Maga az „ünnepségsorozat” december 22-én kezdődött egy baráti vacsorával, és innentől elszabadult a „pokol”. Kicsit túl lelkes házigazdaként annyit pörögtem, hogy mire az utolsó vendégjárás lezajlott, azt vettem észre, hogy december 28. van és a karácsonyt sikerült a konyhában töltenem. Rettentő fáradt voltam, viszont be kell valljam, jól esett. Imádom vendégül látni a családomat, a barátaimat, de azért idén megpróbálom kicsit másképp megszervezni, hogy más emlékeim is bőven maradjanak, ne csak az, hogy ezt sütöttem, azt főztem, kavartam, kevertem, mosogattam…

Azért emlékszem másra is: a nevetésekre, a finom ételekre, a szívmelengető beszélgetésekre, nagy ölelésekre, barátságra, szeretetre. Ráadásképpen, mivel megfogadtam, hogy idén másképp lesz, már most elkezdtem tervezgetni a lakás díszítését… asszem javíthatatlan vagyok ;)

Könyv. Betű. Borzalom...

Nem tudom, ki hogy van vele, de én mostanában frászt kapok a könyvektől. Imádok olvasni, nagyon szeretem az új könyvek illatát, egy könyvesboltban extázisba esem. Az utóbbi időben viszont egyre inkább zavar az a jelenség, amit a könyvekben tapasztalok. Nem tudom, hogy a gazdasági válságra fogható-e, hogy a kiadóknál vagy a nyomdában, vagy nem is tudom, hol készítik elő, de nincs egy olyan ember, aki nyomdába kerülés előtt átolvassa a kéziratot és kijavítsa benne a gépelési hibákat????? Névelők terén rendszeresen belefutok abba, hogy nem megfelelő határozott névelő áll egy-egy szó előtt, nagyon sokszor benne marad egy ilyenkor felesleges "z" betű. A szavak közbeni gépelési hibákról már nem is beszélve. Értem én, hogy ha az első és az utolsó betű a helyén van, a többi lehet össze-vissza, akkor is értjük miről van szó. Ettől függetlenül baromira zavar. Főképpen, hogy nem a szó betűi vannak összekeverve, hanem nem odavaló betűk vannak benne.
Az már csak hab a tortán, hogy ne kelljen a könyvek árát emelni, a minőségük lesz egyre silányabb. A végén még megtörök és beadom a derekam egy e-book olvasónak, bár ez sem garancia a gépelési és helyesírási hibák kivédésére....

Gasztrománia

Mától ismét teljes létszámmal üzemel a cég, mindenki visszajött szabadságról. Ebédnél a szilveszteri élményeket osztottuk meg egymással. Ki hol volt, hogyan érezte magát, stb, stb. Mikor rám került a sor, meséltem, hogy mi egy tanyán voltunk, ahol elvileg volt egy tó is, mert hallottunk erre utaló hangokat, ámbár a ködtől nem láttunk semmit. Megkérdezték a kollégák, hogy mégis merre volt ez a tanya, mire én magabiztosan rávágtam: Érd és Tárkony között. Lehet, nem kéne annyi gasztroműsort nézni a tévében.... ;)